Képviselőházi napló, 1881. XI. kötet • 1883. márczius 9–április 9.
Ülésnapok - 1881-209
200 208 ' országos, ölts márciins 16. 1883. sohasem kell kisebbíteni azt a buzgóságot, mely Ível az emberek magukon tudnak segíteni. Mindenütt és mindig veszedelmesnek tartom az állam beavatkozását, ha az az egyesek hazafias erőfeszítésének lelohasztására vezet, (ügy van! a szélső balon.) Mert az önkormányzat nagyon kényes növény, nagyon óvatosan kell hozzányúlnunk, hogy azt meg ne rongáljuk. Minden eddig felhozott érvem jóformán nem a jelen törvényjavaslat ellen szól, hanem azon végezel ellen, mely a törvényjavaslatban lappangva benne rejlik, de melyet a t. képviselő ur és vele együtt Pulszky Ágost képviselő ur egészen kifejeztek, hogy a köztudomásnak idővel teljesen az állam kezébe kell kerülnie. Én ezt a végczélt a legszerencsétlenebb politikának tartom. Szerencsétlen politikának tartanám még akkor is, ha Magyarországon a közoktatás tekintetében tabula rasa volna. Ha egy tekintetet vetünk azon országokra, a melyekben az önkormányzat vezeti az közoktatást és azon országokra, a hol a közoktatás az állam kezében van: mindenesetre előnyt kell adnunk Amerika, Anglia, Svájcz és Németország e tekintetbeli viszonyainak Franczia- és Olaszország viszonyai felett. De Magyarországon az oly kísérletek, melyek az autonomicus erők megsemmisítésével járnak, egyenesen desorganisatiónak, bomlásnak volnának nevezhetők. És leginkább csudálkozom azon, ha valaki, mint Krisztinkovich képviselőtársam, a függetlenségi párt álláspontjából kívánja azt, hogy ä közoktatás ügyét az állam vegye kezébe. Vájjon előny volna-e az, hogy ha a deficites gazdálkodástól tennők függővé iskoláinkat ? Valami irigylendő állapot volna-e az, ha a pénzügyministertől függne minden iskolának fenmaradása ? Nem könnyen megtörténhetnék-e egy új boszniai expeditió esetében, hogy nemcsak a inai cultura fejlődése akasztatnék meg, hanem talán még meglevő iskoláinkat is niee-ajmsztanunk kellene. En szerencsének tartom azt, hogy vannak Magyarországon intézetek, testületek, a melyek buzgó odaadással és hagyományos szeretettel, függetlenül a kormányzás esélyeitől ápolják a közoktatás ügyét. Ezek termékenyítő ereje megmarad még akkor is, hogyha netalán valami új vihar az egész állami szervezetet el találná söpreni. Ezt Berzeviczy Albert t. r képviselőtársam ósdi liberalismusnak nevezheti. En azt hiszem, hogy ez az igazi szabadelvüség és épen azért nincs változás alá vetve, mert megegyezik a nemzet állandó szellemével. Ez a szabadelvüség óv meg bennünket attól, hogy egyfelől az udvaronezok, másfelől a demagógok köpenyébe bújjunk, ellenben az új divatú patentirozott szabadelvüség, melyet a képviselő ur vall, ez könnyen változhatik azért, mert mindig a kormány szükségéhez alkalmazkodik. | T. ház! Mikor én teljesen méltánylommindazt, a mi a protestáns autonómiában még eleven életerő, tartózkodni akarok másfelől az ellenkező túlhajtágtól. És remélem, nem fogok félreértetni és remélem, hogy személyes helyzetemnél fogva senki sem fog elfogultsággal vádolni. Ha ugy állítjuk fel a kérdést, hogy a létező viszony, melyet a történelem állam és felekezetek között kifejlesztett, nem követel-e semmi változást, ez nem lehet az én véleményem. Békekötések és előbbi törvényezikkelyek nem döntik el a kérdést. Békekötésekre nem lehet hivatkozni, mert egy államnak sem lehet nemzetközi viszonya saját alattvalóival szemben, ellenkezőleg a viszony az, hogy az állam törvényei védik meg az egyházi felekezetek autonómiáját és biztosítják a felekezetek hivatásának teljesítését. Nem lehet megegyeztetni a történeti fejlődéssel azt, hogy a multat változatlanul megtartsák, inert ha a történeti fejlődés maga is kívánja, hogy a múlttal szakítani nem szabad: másfelől az is igaz, hogy a multat megörökíteni nem lehet. Ha az állami felügyelet joga van kérdésben, mindenki meg fogja engedni, hogy az államnak ez a joga megvan, mert ezt a régi törvény is kifejezi, de ez a felügyeleti jog nemcsak abban áll, hogy az állam mindent megtorol, mi léte ellen irányul, de abban áll, hogy az állam őrködik a felett, vájjon a testületek teljesítik-e hivatásukat és betöltik-e azon szolgálatot, melyet a nemzet érdekében magukra vállaltak. És ki tagadhatja, hogy az idoli, a körülmények változtával a szükséges szolgálat mértéke is megváltozik. Nagyon értem, hogy az előbbi időkben a prostansok teljes bizalmatlansággal voltak a felügyeleti jog irányában. Mik voltak a viszonyok akkor ? Akkor maga az állam szigorúan katholikus volt, (Felkiáltások a szélső balon: Ma is az!) a felügyeleti jog akkor azt jelentette, hogy az egyik felekezet felügyelete alá. helyezi a másikat s az egyik felekezet ellenséges propagandának teszi ki a többi felekezeteket. De vájjon lehet-e a mai viszonyokat az elöbiekkel összehasonlítani ? En azt tartom, hogy azok, a kik annyira büszkék a protestáns Ősök érdemeire, a mily joggal büszkék, mégis tán kevésre becsülik ama küzdelmek horderejét. Mert mi a régi küzdelem dicsősége ? A protestáns hősöknek, kik fegyverrel kezökben küzdöttek, legnagyobb dicsőségük az, hogy végleg legyőzték a felekezeti államot, sikerült kivivniok a felekezetek békés együttlétét és biztosítani a felekezetek autonómiáját Magyarországon már akkor, mielőtt a 18. század philosophiája és az újkor felvilágosodása azt a többi államoknak is megszerezte volna. De ma t. ház, nem volna-e különös, ha csupa kegyeletből az ősi küzdelmek irányában oly ellenségekkel akarnának harczolni, kik már régen elhullottak. Hiszen ha Kolonics érsek ma feltámadna, nekem e törvényjavaslat ellen igen sok kifogásom
