Képviselőházi napló, 1881. XI. kötet • 1883. márczius 9–április 9.

Ülésnapok - 1881-209

194 2(:9. országos ülés inárczini 16. 1883. valamint nincs hazánkban kiváltságos osztály, ne legyen kiváltságos nemzet; a mi törvényeink kö­zül az egyenlőséggel ellenkezik, azt eltörölni kí­vánjuk. " (Felkiáltások: Hiszen mind megvan!) Ha azt állítják, hogy ez mind megvan, én azt mondom, hogy nem azok a competensek annak megítélésére, a kik bizonyos dolgot adtak, hanem azok, a kik azt kapták. (Derültség.) És hogy t. kép­viselőtársaim, a kik a nemzetiségeket képviselik nem fogják elismerni, hogy mindaz megadatott volna. Hogy a nemzetiségi kérdés nincs megoldva, elismerte azt az országgyűlés, azzal, báró Eötvös József indítványára egy küldöttséget küldött ki, annak a törvénynek kidolgozására, mely a nem­zetiségek egyenjogosításáról szóló törvény czíme alatt ismeretes. Hát t. ház, ezeket a nézeteket val­lották és vallják ma is a közoktatásiminister urés a ministerelnök ur is, hanem azt találom, hogy ők a gyakorlatban csak igen homeopaticus adagokban alkalmazzák gyakorlatilag a nemzetiségekkel szemben. T. ház! Az volt az ígéretek aranykora. Jött az 1867-iki kiegyezés. Ennek közjogi czélszerű­sége és kielégítő volta iránt voltak és vannak eltérő nézetek, de egyben nem kétkedett senki, abban t. i., hogy ennek következtében Magyarország tel­jesen meg fog felelni Európa várakozásának, hogy a szabadság országa lesz minden tekintetben, val­lás és faj különbség nélkül. (Felkiáltások jolbfeWl : ügy is van!) Jól emlékszem ezen időre t. ház, mert akkor tértem vissza Magyarországba. (Egy hang a szélső balon: Kár volt!) Emlékszem azon idők szelére, mely akkor fújt, a melytől igenis eltérnek a mai okoskodások. Es miután Orbán Balázs képviselő ur a szemé­lyemmel is foglalkozott, avval az előszeretettel melyet tanúsít irántam Hermán Ottó képviselő ur, de ép oly kevés alapossággal, miután ő, még csa­ládi viszonyaimmal is annyira foglalkozott és igen jól tudja, hogy atyám külföldön is jó magyar em­bernek vallotta magát: legyen szabad tudomására hozni, hogy ugyanezt tettem én is. 1866/7. eszten­dőkben igen sok magyar ember volt Parisban, sokakkal találkoztam, kik odajártak a magyar egyletbe és igen júl tudhatják, hogy én is ugyan­ezen magatartást követtem, hogy mindig Magyar­országpolgárának vallottam magamat. Szalay Imre.: Sajnos! Steinacker Ödön : Ez nem sajnos. Én nem szorultam rá, hogy hazajöjjek, volt nekem pályám a külföldön is, a miről meggyőződhetett több, még most is működő egyetemi és műegyetemi tanár, ki meglátogatott azon intézetben, a hol alkalmazva voltam. Visszajöttem csak azért, hogy dolgozzam azon a téren, mely itt még kevéssé volt művelve. Azon az időben tehát, mikor a nemzetiségi törvény alkottatott, még nem volt uralkodó a libe­ralismus azon iskolája, mely azt vallja: aminister­nek máskép kell cselekedni, mint a hogy beszél mint képviselő. B. Eötvös minister ur, kinek em­léke áldva lesz, mikor a mostani idő emléke remény­lem már elenyészett, nem gondolt arra, hogy a ma­gyar nemzetiségi culturának egyenruhájába kény­szerítsék országunk többi lakosait. Akkor szabad­elvű nézetek uralkodtak. Akkor még érvényben voltak azon nézetek, melyeket vallottak 10—12 év­vel ezelőtt és melyeknek Mocsáry Lajos adott ki­fejezést azon szavakban: „Erkölcstelen elvenni akár egyes embernek, akár egész nemzetnek bármi­nemű birtokát; annyival inkább oly birtokot, mely szivéhez legközelebb áll; melyet a természet oltott mint szent és gyöngéd érzelmet kebelébe s mely­nek legkisebb sérelme a legmélyebb fájdalmat okozza. Mindaddig, mig egy nemzetnek ezen érzel­meit más érzelmek háttérbe nem szorítják, mig azok­hoz bensőséggel ragaszkodik, addig ezen érzelmek szentek és sérthetlenek s azokhoz nyúlni, azokat megsemmisíteni akarni, a legmélyebb sértő zsar­nokság. Az ily küzdelmet felidézni nem csak tilalmas, hanem veszedelmes is és egy habár gyengébb, de kétségbeeséssel küzdő ellenség veszélybe hozhatja az erősebbet is; azonkívül minden ily harcz hátra­veti mindkét felet a közös fejlődés és haladásban, mert más tekintetben veszi igénybe azon erőket, melyek ezek kieszközlésére is csak megfeszítés mellett elégségesek. Sőt más szempontból tekintve a dolgot, a kü­lön nemzeti törekvések sok tekintetben olyanok lehetnek a népekre nézve, mint a verseny egyes érdekek között; csak nyerhet, csak előmozdittat­hatik a vetélkedés a verseny által. Minél nagyobb a kör, mely az ember tevé­kenységét és törekvését igényli, annál kevésbbé fogja azt kebelébe foglalhatni s annál kevésbbé fogja csekély egyéniségét szükségesnek és igény­bevettnek tartam, annál inkább fog igy gondol­kozni: hisz vannak elegen, kik nálamnál jobban tudják, hogy kell s többet tehetnek." Korán elragadta körünkből báró Eötvöst a halál és azóta kevéssel később más szempontok lettek uralkodók. E törvényjavaslat 17/§-a nem­csak jogokat adott a nemzetiségeknek, de köte­lességeket is rótt az] államra. Ki lett mondva e törvényben, hogy az állam köteles gondoskodni arról, hogy a nem magyar ajkúak számára az ő nyelvünkön állíttassanak középiskolák. Ez termé­szetes kötelessége volt a magyar államnak, a mint igen jól méltóztatnak tudni, ezen kötelességet nem teljesítette, ámbár — sok tekintetben helyesen, sokban pedig helytelenül — szereti követni a test­vérállamnak Osztrákországnak példáját, hol az ál­lani állított és állít cseh, lengyel és szlovén gynt­nasiumot. Kern ismétlem azon példákat, a melye­ket Zay képviselőtársam Elszász és Posen okta­tási viszonyairól mondott el. De nem csak mulasz-

Next

/
Thumbnails
Contents