Képviselőházi napló, 1881. XI. kötet • 1883. márczius 9–április 9.

Ülésnapok - 1881-209

186 209 országos ülés márezius 16. 1883. Hermán Ottó: T. ház! Román Sándor t. képviselő ur a latinitásra vonatkozólag ugy fejezte ki magát, hogy ha én nem szeretem a latinitást, ellenben szeretem a pókászatot, akkor az igen t. képviselő ur viszont kinyilatkoztatja, hogy nem szereti a pókászatot, de szereti a latinitást. Hát én a t. képviselő urnak, miután már oly annyira latinnak mutatja itt magát, meg kivánom jegyezni azt, hogy a classieus latinitás egyik legkiválóbb representánsa, Ovidius, Matamorphosisaiban az Arachne történetét egyenesen az ő pókászati stádiumaiból merítette, (Derültség a szélső haloldalon) hogy azon kivül a pókászat, mely Bukarestben lehet még egy igen megvetett tudomány, sőt talán ínég a dáeziai részekben is, Linné óta Thorellig alapművei szerint latinul van írva. És a t. képviselő ur nem fogja nekem bebizonyítani tudni, hogy azt, a mit én a latin nyelvről mondtam, a latin nyelvnek, mint tudományos tárgynak megtagadására mondtam volna. De tartozom megjegyezni at. képviselő urnak egyszersmind azt is, hogy igenis van a latinistáknak egy bizonyos faja, mely nekem nem kell s az az a latinitás, melyet a t. képviselő ur és számos társai dáko-román latinitás alatt országszerte árulnak. (Derültség és tetszés szélső haloldalon) Elnök: Orbán Batázs képviselő ur szintén személyes kérdésben kivan szólni. Orbán Balázs: T. ház! Az előttem felszólalt Román Sándor képviselő ur egy közbeszólásomra azon megjegyzést tette, hogy az én cldődeim hittak voln be Mihály vajdát. Miután talán a t. ház tagjai előtt nem elég ismeretes ezen tény, bátor leszek azt felvilágosítani pár szóral. (Halljuk!) Tudjuk azt, hogy az erdélyi fejedelemség korában az erdélyi fejedelmek voltak azok, a kik az akkor a török által leigázott oláhságot támogatták és igen gyakran a törökök dúlásai ellen meg is oltalmazták. Ezért a hála az volt, hogy a midőn Ausztria az erdélyi fejedelemséget legelőbb elakarta foglalni és Básta alatt seregeket küldött oda, a havasalföldi oláhok voltak azok, kik a magyarságot irtó és az erdélyi fejedelemséget megsemmisíteni akaró Bástának zsoldjába állottak és Mihály vajda egy sereggel beütött Erdélybe. A székelyek — mert hiszem, hogy a képviselő ur nem személyemet, hanem a székelységet általában értette — akkor nem hívták be Mihály vajdát, de miután a 3-ik osztály, a gyalogosok osztálya el volt nyomva a felső osztályok által, az ő felszabadító proclamátiójára egy néhány ezer igaz, hogy Mihály vajdának seregébe lépett és azon egyetlenegy győzelmet, a melyet az oláhok a világtörténelemben fel tudnak mutatni, (Derültség) nem oláhok, hanem a hozzájok csatlakozott székelyek vívták ki. (Élénk derültség.) De ezen pillanatnyi tévedést a székelyek azzal tették jóvá, hogy a midőn Mihály vajda dúlni kezdett az országban, mint ők 1848-ban is tették, épen a székelyek voltak azok, a kik Mihály vajda seregét csúfosan kikergették az országból. Tehát a székelyek nem hívták be Mihály vajdát, hanem ugy volt, hogy az önök szerinti nagy hőst csúfosan kiverték az országból. (Helyeslés a szélső haloldalon.) Steinacker Ödön: Szerencsés volnék, ha ezen törvényjavaslathoz szólhatnék azon szorosan az ügy didacticai oldalára vonatkozó tárgyilagossággal, a melyet többek közt Hoitsy Pál és Pulszky Ágost képviselő urak tanúsítottak. Mert nem tagadom t. ház, sem egy középiskolai törvény hozatalának szükségét, sem ?.z államnak erre való jogát. Elvileg hozzájárulhatnék tehát azon határozati javaslathoz, melyet Hermán Ottó t. képviselőtársam benyújtott, melyben ő azt óhajtja, hogy más elveken alapuló középiskolai törvényjavaslatot terjesszen a kormány a ház elé, oly elveken alapulót, a mely a létező jogokat inkább tiszteletben tartja, mint az előttünk fekvő. De t. h kisebbségi véleményben felhozott indokok és még inkább némelyike azon beszédeknek, melyek annak támogatására tartottak, erkölcsi lehetetlenséggé teszik nekem, hogy ahhoz hozzájárulhassak . . . Herman Ottó: Nagyon örvendek! (Derültség a szélső baloldalon.) Steinacker Ödön: ... és miután a dolognak didacticai oldalával bővebben foglalkozott Zay képviselőtársam : én arra kiterjeszkedni nem akarok, minthogy általánosságban a törvényjavaslatot azért nem fogadom el, mivel az államhatalom túlságos kiterjesztését czélozza a felekezeti autonómia és a nemzeti egyenjogúság rovására. Különben megjegyzem, hogy inkább ismertem volna el a t. közoktatási minister ur erkölcsi jogát, hogy ő általános zsinórmértékül állítson fel ily törvényjavaslat alakjában a közoktatásra nézve szabályzatot, ha a saját rendelkezése alatt álló tanodákban valóban mintaszerű állapotokat teremtett volna, ha ott csak okleveles.danárok volnának alkalmazva, ha reámutathatna magas tudományos és fegyelmi színvonalra, melyre ő emelte az állami, illetőleg kormányi rendelkezés alatt álló tanodákat ; hogy mennyire nem áll ez, azt ecsetelte Zay képviselőtársam, tehát azt közvetlen nem tárgyalom. De azok, a kik a törvényjavaslat pártolói közül oly annyira hangoztatták, hogy a felekezeti iskolákban visszaélések vannak, illetőleg a kik azt felemlítették, azok a közoktatási minister urnak igen rósz szolgálatot tettek. Mert ez azt jelenti, hogy a létező törvények alapján senki által kétségbe nem vont felügyeleti jogát erélyesebben és czélszerubbeii kellett volna gyakorolnia és ha azt mondják, hogy nem gyakorolta, ez ugy hiszem annyit jelent, hogy vádolják őt, hogy nem teljesítette kötelességét, vagy feladatának magaslatán