Képviselőházi napló, 1881. XI. kötet • 1883. márczius 9–április 9.

Ülésnapok - 1881-209

182 209. országos iilcs márezins 16. 18S3. között, az előbbieknek engedményeket is ad, de hát a görög katholikusok hová sorozandók ? azt fogják mondani, a katholikusok kathegoriájába, ezt sem tartom elegendőnek, valamint a 70. §-ban foglalt jogreservatiót sem, mert ha ebből ki is fogná nőni magát valami, nem tudom mi, abban sem látnék elegendő biztosítást, aggályaim csak ugy enyésztetnének el, ha a 7-ik és a 30-ik szakaszokban a latin és görög szertartású katholikusok részére ugyanazon jogok biztosíttatnának, melyek a többi felekezeteknek, vagy a latin szertartású katholikusok részére, biztosítandók volnának, mert ezek a levegőben lebegnek, p. o. a belényesi gymnasium sajátságos helyzetben van, t. i. a minister discretionarius rendelkezése alatt áll és jöhetne egy olyan minister, a ki ezt és a többi gör. katb. gymnasiumokat a 27. §. keretébe vonhatná. Politikai szempontból, — ha a törvényjavaslatban a merev centralisátióra vezető ministeri omnipotentia nem nyert volna oly praegnans kifejezést, a felügyeletre vonatkozó intézkedéseket én elfogadhatóknak tartanám, de jelen szerkezetében s különösen a biztosok veto-jogát ugy tekintem, mint az örökös súrlódások kiapadhatatlan kútforrását és ha e törvényjavaslat elfogadtatnék, nem kell hozzá nagy látnoki malaszt, hogy előre megjósolhassuk, miszerint talán első sorban épen azoknak lesz okuk feljajdulni s keservesen panaszkodni, kik e törvényjavaslat mellett oly melegen s bizalommal nyilatkoztak. Azon felekezetek pedig, melyek egyházi és iskolai nyelve nem magyar, folytonos létküzdelemben fogják erejöket felemészteni! Nemzetiségi szempontból a törvényjavaslat ama részeiben s intézkedéseiben, melyek a nyelvre vonatkoznak, aggályaim nem volnának, hanem a veszedelem abban rejlik, hogy a felekezetek kiforgattatván autonomiájokból, elvesztik a rendelkezési jogot iskoláik felett és akkor bekövetkezik a nem magyar tannyelvű iskolák erőszakos magyarosítása. Az mondatott ugyan, mind a t. közoktatásügyi minister, mind pedig több képviselő ur részéről, hogy ne féljenek a nem magyar nemzetiségek, mert senki sem bántja nyelvüket, senkinek sincsen szándékában őket megmagyarosítani. Mielőtt erre adatokkal felelnék, legyen szabad ezen biztatásokra elmondani egy anecdotát. Azon időszakban, midőn az iskolák tannyelve a latin volt, az úgynevezett mendicans diákoknak szokásuk volt a szünnapok alatt egyik helységből a másikba eljárni, hogy a jövő tanévre némi pénzeszközöket gyűjtsenek össze; történt, hogy egy forró augusztusi napban szt. Illés próféta, egy nagy jégesővel lepte meg a diákot, ki ennek következtében súlyosan megbetegedvén, feltette magában, hogy a köpenyeget még nyáron sem teszi le. Észre vévén ezt tanára, okát kérdezte: „EgregieDomine, quare ineedit ita armatus contra tempestatem?" a diák • azt feleié: „quia experientia edoctus sum Domine Deo nunquam esse credendurn". Persze, hogy a Dominus Deus alatt, az időjárás megbízhatatlanságát értette. Én sem értem a közoktatásügyi minister urat, hanem az uralkodó rendszernek megbízhatatlanságát. Ennek pedig illustrálására a tapasztalás és a történet ezen magistra vitae tanúságaira hivatkozom. A román nép ezer éves históriája egy valóságos martyrologium, mert nem is említve azt, hogy a feudalismus korszakában szenvedett, akkor ugyanis a magyar néppel együtt szenvedett, de a román nép szenvedett ezenkívül valláskülönbségeért, előbb akatholikus fejedelmek, később pedig s jelesen Erdélyben a protestáns fejedelmek alatt s vallása mellett még nyelvéért is zaklattatott. így folyt le szomorú élete egész 1848-ig, ekkor a szabadság, egyenlőség s testvériség magasztos elveinek kikiáltását senki sem üdvözölte nagyobb lelkesedéssel, mint a román, hiszen senki sem volt nálánál jobban elnyomva. A szabadság feletti öröme azonban nem sokáig tartott, mert , ellenei gondoskodtak arról, hogy azt békében ne élvezhesse. Sokat kellett tűrnie, sok zaklatást szenvednie, mig azon kényszerhelyzetbe jutott, hogy a reactióval szövetkezzék; igen, szövetkezett a reactióval, melyet megelőzött egy borzasztó actió. Az absolut kormányzat alatt szabadságától a többi társ-nemzetekkel egyetemben megfosztatott socios habuit dolorum, de engedjék felemlítem, hogy midőn az absolut hatalom kénytelen volt némi engedményeket tenni, a románok Erdélyben egyenjogúsittattak, nyelvük a magyar és szász nemzetével egyenlővé tétetett; s ez volt a legkevesebb, a mit az absolut kormány érettök tehetett, de a románok meg voltak elégedve, mert ők, bár túlnyomó többségben, mások felett nem akartak suprematiát gyakorolni, de akkor az anyagi jólét is nagyobb volt. Jöttek aztán a kibékülési idők, mikor oda dobták a dualismusért az ország nemzetgazdasági fejlődésének lehetőségét és már az ígéretek korszakában tett biztosítások lejebb szállottak és csak 1868-ban, a nemzetiségi képviselők folytonos kérése és küzdelme következtében megalkottatott a nemzetiségek egyenjogúságára vonatkozó XLIV. t.-cz., mely azonban halva született, mert annak már egy §-a sem tartatik meg, igy pl. a 2. §., mely a törvényhatóságok j egyzőkönyvének nyelvére, a 8. §., mely a nem magyarajkú nemzetiségek nyelvhasználatát a bíróságoknál körülírja, a 11. §., mely a telekkönyvi hivataloknál ugyanazt, a 20. §., mely a községek ügyviteli nyelvének meghatározását tartalmazza, mind feledékenységbe mentek, — oda jutunk, hogy még a községek is kiforgattatnak nyelvükből. A 27-ik §. a hivatal betöltéséről szól. Uraim azon húsz megyében, a hol románok vannak a többségben .... (Felkiáltások: Hol ?)