Képviselőházi napló, 1881. XI. kötet • 1883. márczius 9–április 9.
Ülésnapok - 1881-208
158 SOS. országos Slég márczius 15. 1883. múlásra ragadta Szilágyi Dezső barátomat. (Derültség.) Hanem hát — és ezzel befejezem szavaimat — olvastam egy német tudósról, kinek utazása közben, egy kis város utczáin végig menve, szemébe ötlött egy afféle fagalanteriák, faragvány okból álló kereskedés felírása, mely azt hirdette, hogy itt különféle faragványok, műtárgyak találtatnak, természetesen németül, von Ceder, vonPalisander und Cebocenem Holz. (Derültség. Halljuk!) Töprenkedett,gondolkodott, hogy ez ugyan mi lehet és végre Berlinben a tudományos egyetem elé terjesztette a kérvényt, hogy vájjon — a cédrus és palisender, hogy az mi, azt mi is tudjuk — hogy vájjon az a Cebocenem Holz mi lehet? Még a sanskrit nyelv tanárát is behívták, (Derültség) vizsgálatot tartván a tanári kar sensu ethimologico, de nem akadtak rá e szó értelmére. Végre a tanár mellé két kíváncsi tudós szegődvén útitársul, elmentek azon kis városba, de ott sem jöttek rá. Bementek végre a kereskedőhöz és megkérdezték őt. Ez azt felelte, hogy hiszen uraim ez nem C, ez G betű s ez annyit tesz, hogy „Gebogenem Holz". (Hosszantartó zajos derültség és tetszés.) Én, t. képviselőház, mivel entia sine necessitate non sünt multiplicanda s mivel nem látom ratioját, hogy az ifjú szellemét, ingeniumát obruáljuk ilyen, az élet gyakorlatában soha hasznát nem vehető tantárgygyal; és nem is akarom, hogy igy a hajlított fát, a „Gebogenem Holz "-ot, „Cebocenem Holz"-nak mondják és ezzel itt molestálják a tudományos akadémiát is: én nem óhajtom a görög nyelv tanítását. (Helyeslés a szélső baloldalon.) De a mint előre bocsátottam, a törvényjavaslatot általánosságban sem fogadom el, hanem pártolom Hermán Ottó t. barátom különvéleményét és a Prónay Dezső t. barátom által beadott határozati javaslatot. (Élénk helyeslés és tetszésnyilvánítások a szélső baloldalon.) Elnök: Krisztinkovich Ede képviselő ur személyes kérdésben kér szót. Krisztinkovich Ede t Miehl Jakab t. képviselőtársam szíves volt reflectálni ^tegnapi beszédemre s azt kifakadásnak jelezte. Én a t. házrészrehajlatlan birálatára bizom, ki teljesíti hazafiúi és képviselői kötelességét, az-e, a ki egy hazánkból kitiltott szerzet törvényes kitiltásának fentartása mellett beszél, vagy az, a ki törvényellenesen ezen kitiltott szerzettel identifieálja magát. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Koszival István: (Zaj. Halljuk! Halljuk!) Minthogy az előttünk fekvő törvényjavaslat az állam és a katholikus egyház közt fenforgó függő kérdések jogos megoldásának nem praejudicál; és reánk katholikusokra nézve lényegileg eltérő helyzetet, legalább a jelenben, nem is teremt, én azt az általános tárgyalás alapjául elfogadom. Hogy a jeleztem kérdések megoldása nem lesz a katholikusokra nézve sérelmes, ebbeli reményemet én a t. ház igazságszeretetébe, mások jogait tiszteletben tartó méltányossági érzületébe, nemkülönben az igen t. ministerelnök urnak ismételt nyilatkozatába fektetem. Midőn tehát én e törvény megalkotásához készséges hozzájárulásomat kijelenteném, egyúttal kinyilatkoztatom, hogy azon kérdésekre nézve, melyeket Bende igen t. képviselőtársam folyó hó 6-án tartott jeles beszédében oly classicus érveléssel megvitatott, vele teljesen solidaritásban állok s igy ezen kérdésekre nézve álláspontom és helyzetem tisztázva lévén, teljesen felmentve érzem magamat attól, hogy ebbeli nézeteimnek fejtegetésével a ház nagybecsű türelmét igénybevegyem: ámbár szívesen látnám és óhajtanám, hogy az alapok és alapítványok jogi természetének megvizsgálására kiköldött bizottság működésének eredményét e háznak mielőbb beterjesztené; nem mintha ez alapok jogi természetéhez részemről legkisebb kétség is támadhatna, mert ez előttem tiszta dolog, hanem hogy alkalma lenne a t. ház összes tagjainak hallani azon czáfolatlan érveket, melyekkel a bizottság nagytudományú előadói ezek jogi természetét oly kitűnően bebizonyították. Ezen rövid bevezetés után áttérek magára a törvényjavaslatra. (Halljuk!) Bár az engem nem minden részben elégít ki, jelesül óhajtottam volna a törvény olynemű intézkedéseivel találkozni, melyek a magyar nyelv elsajátítását nagyobb fokban és mértékben lennének hivatva előmozdítani; s ez okból a 7. §. szigorítását a magyar állam jól felfogott érdeke szempontjából indokoltnak látnám. Mikor az 1879: XVIII. t.-cz.-kel elrendeltük a magyar nyelvnek az összes hazai népiskolákban való kötelező taníttatását; akkor én csekély haladást látok abban, ha a jelenlegi javaslat a nem magyar tannyelvű intézetekben a magyar nyelv és irodalomnak magyar nyelven való kötelező taníttatását csakis a 7. és 8-ik osztályra véli kiterjeszteni. De lehetetlen félreismerni nagy előnyeit a javaslatnak abban, hogy a tudományos műveltséget magasabb színvonalra emeli. Az állam ebbeli törekvései mellett nagyon természetesnek találom, hogy a tanárképesítést önmagának akarja fentartani s a tanítási képességet csak azoknak engedi meg, kiket arra alkalmasoknak talál; különösen midőn a felekezeteknek amúgy is megengedi, hogy a tanárképzés körül önmaguk is intézkedhessenek. Szükségszerű folyománya ez az állam erdekeinek, ha a nevelés és oktatásban el akarja érni azon czélt, melyet tőle jogosan megkövetelünk. Nem helyesen fogná fel az állam az összesség iránt elvállalt kötelezettségeit, ha megfosztaná magát ezen hatalmas és mondjuk ki, egyik legfőbb eszközétől; ha elzárná maga elől a művelődésnek ezen hatalmas és bő forrását. Ez által lesz képes az állam oly irányt adni műveltségének,
