Képviselőházi napló, 1881. XI. kötet • 1883. márczius 9–április 9.

Ülésnapok - 1881-207

2B7. országos ülés márezhis 14. 1883. jgg de addig, mig ezt bebizonyítani képes nem lesz, engedje meg, hogy kételyeit ne oszthassam. Felemlítette még Zay képviselő ur az egységes tanárképzést is, mint olyant, mely ezen javaslatnak hibája. Hát t. ház, bárkinek, de neki e tekintetben panasza nem lehet, mert a tanárképzés tekintetében fenn van tartva a lehetőség, hogy a felekezetek tanárokat képezzenek. Többet tanulni, czélszerűbhen tanulni, azt hiszem, mindig szabad és a törvényjavaslat a felekezeteket ebben egyáltalában nem korlátozza. Ha többet tanulnak, ha megütik azon mértéket, melyet a tanárképesítés szempontjából ezen törvényjavaslat megállapít, akkor, azt hiszem, hogy azon beosztás, azon berendezés, mely nekik a tanárképzés tekintetében fenn van tartva, panaszra okot nekik annál kevésbé ad, mert a fentartott képzési jog lehetővé teszi, hogy azt, ha czélszerűnek és jónak vélik, az elkülönzés alapján rendezhessék be. De a mit a képviselő ur mondott, nem is áll. Igenis, általános képzettségi szükségleteket állít fel a javaslat, de maga a tanárképzés a szakszerűség kívánalmainak megfelelőleg van berendezve és tekintettel van minden szakszerűségi csoportnál mindazon szükségletekre, melyek azon tanárnak egy bizonyos szakra való kiképzése tekintetében mint szükségesek tűnnek fel. Nem foglalkozom azon részletekkel, a melyeket Zay képviselő ur tegnap különösen tanügyi szempontból — mert hiszen tanügyi szempontból ő bírálta e törvényjavaslatot legbehatóbban és legrészletesebben — felhozott; nem a tanévek, nem a tantárgyak, nem az általános műveltség kérdésével, melyek a tanároknál, mint szükségesek jeleztetnek, mert mindezek a részletekhez tartoznak és végre nem oly fontosságúak és nem oly természetűek, hogy önmagukban elég indokul szolgálhatnának arra, hogy ezen törvényjavaslatot elvessük. És most áttérek azon nagyfontosságíi, vagy legalább ezen törvényjavaslat tárgyalásánál nagyfontosságúnak bizonyult kérdések taglalására, melyeket ezen általános cumulativ fogalom alá vonhatunk: „felekezeti tekintetek és motívumok". (EáOjuIt!) Mindenekelőtt t. ház, kénytelen vagyok megjegyezni, hogy én szerencsétlenségnek tartom azon nyilatkozatokat, melyek a tárgyalás folyamán egyesek részéről a felekezetek ellen tétettek és melyek igen alkalmasak arra, hogy azon példás békét és nyugalmat, mely a felekezetek közt Magyarországon eddigelé fennállott — óhajtom, hogy ne történjék, hiszem is, hogy történni nem fog — de mondom, hogy alkalmasak arra, hogy megzavarják. (XJgy van!) De ha már ily nyilatkozatok tétettek, lehetetlen t. ház, hogy ezen nyilatkozatokra, különösen azokra, melyek Mocsáry t. képviselőtársam által hozattak fel és a melyek a tegnapi napon Zay t. képviselőtársam által érintettek, némely KÉPVH. NAPLÓ. 1881—84. XI. KÖTET. észrevételeket ne tegyek. (Halljuk!) Három momentum volt az, a mely Mocsáry Lajos t. képviselőtársam beszédén, ily irányban, hogy ugy mondjam, összefüggőleg keresztül vonul. Es mert az én t. képviselőtársam a meggondolás embere és igen óvatos a tekintetben, hogy a mit mond, az ag ő nézeteinek valósággal kifejezője is legyen, épen e miatt komolyan kell azokkal foglalkoznom. (Sálijuk!) Az első, t. ház, az, hogy az én t. képviselőtársam — hogy ugy fejezzem ki magamat — a felekezetiesség szempontjából a hazafiságnak bizonyos comparatióját állította fel. Igaz, hogy nyomban kijelentette, hogy nem vindicál magának privilégiumot — nem tudom ezek voltak-e szavai, de értelme ez volt — de hát akkor kérdem, hogy miért említette fel ? Mert, ha ilyesmi felemlittetik és felemlittetik azon keretben és tenorban, mint a hogy ez történt; akkor azt hiszem, hogy annak kell, hogy meglegyen a maga jelentősége, e szempontból tehát szükséges, hogy arra meg is adassék a válasz. S ez abban áll, hogy én a hazafiságnak felekezetek szerinti osztályozását veszélyes hibának és nagyon hibás dolognak tartom. (Helyeslés jőbbfelöl.) Mert midőn a felekezetekről van szó, csak egy szempont lebeghet mindenki szemei előtt, a kinek különleges czéljai nincsenek — hiszem, sőt meg vagyok győződve, hogy t. képviselőtársamnak sincsenek — és ez a béke és nyugalom. Ezt megzavarni igenis alkalmasak lehetnek [az efféle nyilatkozatok. De azt azután előidézni, hogy azon példás béke, mely Magyarországon eddig honolt, megzavartassék, azt aligha méltányolhatja az, kinek a közbéke és nyugalom szivén fekszik. (Helyeslés.) A másik, a mit t. képviselőtársam nagy csodálatomra felhozott, az egyenlőség kérdésének fejtegetése és részletezése volt és bár kijelentette, hogy ám tartsa meg mindenik felekezet a magáét, egyik a vagyont, a másik a szegénységet, de mégis mintegy panaszkép, mint az egyenlőség eszméjével össze nem egyeztethetőt, hozta fel, hogy mig az egyik felekezet papjai és főpapjai a városokban palotákban laknak, roppant vagyont élveznek, addig a másiknál a szegénység és szabadság az, a mi az ellenkezőért compensál. Erre t. ház, az a megjegyzésem, hogy én is azt tartom, hogy az egyenlőség és viszonyosság, még pedig az igazi, a felekezetek közt kell hogy valahára bekövetkezzék; de hogy ezen egyenlőséget a vagyonhoz kössem és hogy ezen egyenlőség a vagyonegyenlőség és ne a jogegyenlőség legyen: ezt veszedelmes tannak tartom, melynek megvan a maga veszedelmes consequentiája és ez az, hogy mert nemcsak egyházi egyenlőség van, hanem társadalmi egyenlőség is s mert valaki, ha az egyenlőséget a vagyonhoz köti, miután minden vagyonnak ős eredete egy és ugyanaz, t. i. a donatió, nem mondom, hogy a t. képviselő ur czélja, de nézeteinek határozott, egyenes és nyilt consequen17