Képviselőházi napló, 1881. XI. kötet • 1883. márczius 9–április 9.

Ülésnapok - 1881-207

207. omá£9s ülís márcKins 14. 1888. 119 mindenek előtt egy hatalmas kérdés lebeg, állam és egyház között; mi, e javaslat támogatói mindezen szervezeti formák és hatalmi versengések alatt egy sokkal szerényebb, de azt hiszem áidásosabb lényeget látunk rejleni, t. i. azon törekvést, hogy a positiv ismeretek minél alaposabb oktatása a hazai összes tanintézetekben biztosittassék s ezzel az új generatiónak szellemi edzése előkészíttessék. így aztán a törvényjavaslat ellenzői az állami tanfelügyelőben nem látnak mást, mint a rendőrbiztost; nekem az ugy tűnik fel, mint egy defensor vinculi, a ki arra van hivatva, hogy az ó-kori nyelvek és a száraz reáliák lelkiismeretes oktatásának kötelékét megvédje és megóvja, ha egyes tanintézetekben tehetetlenség vagy hanyagság ezen köteléket lazítani találná. Mi t. ház, épen a legnehezebb szellemi munkafeladatok szinvonalat emelni, intensivvé tenni akarjuk ; de nekünk a ház azon oldaláról azzal feleinek, hogy a hazai történelemnek oktatása, a politikai eszmék szabadelvűsége van veszélyeztetve az új rend által s egy t. szónok, b. Prónay Dezső tőlünk számon kérte: hol van a szabadság? Hát megmondom t. ház, hogy a középiskolai oktatás terén hol van a szabadság? A szabadság van a fegyelmezésben. Minél több positiv lényeges ismeret és minél szigorúbb dialectieai fegyelmezéssel szereljük fel az ifjú elmét, hogy később önállóan, de alaposan is kutathasson, önmaga alkothasson magának ítéletet emberekről és dolgokról, annál szabadabbá tettük azt. A történelmi oktatásnak bármely irányú színezése által nem fogjuk elérhetni ezen szabadelvüséget. Nekem egyáltalán erős meggyőződésem, hogy az iskolában a történelem oktatását lehetőleg el kell szigetelni az actualis politikai áramlattól, hogy tárgyilagosan exponálni kell a tényeket és lehetőleg megmutatni a dolgok mindkét oldalát. Ez a diseretio és reserva a középiskolában, főleg a gymnasiumban annál könnyebb, mert hiszen van ott más, a ki helyettünk beszél, van a kinek szabadsági és honszerelmi leczkéi két évezreden keresztül soha sem tévesztették el hatásukat az emberiség érzületére s egy szabad közállományban a honfiúi nevelésnek legbiztosabb, mert közemberi eszközeit: az ó-kori remekírókat értem. Azért soha se féltsék önök uraim az érzületnek tisztaságát ettől az értelmi edzéstől és a rend és fegyelem azon szigorításától, melyet az szükségképen megkíván. Jól tudom t. ház, hogy ez a rend az összes hazai felekezetek és mindenekfelett a protestánsokra súlyos és nagyértékű áldozatokat ró minden irányban. De én e vitának minden hevessége és némely mulandó keserűségei daczára sem kétlem, hogy a felekezetek kipróbált magyar hazafisága ezen áldozatot győzni s a nemzetnek meghozni fogja, mert ezen, a történelmünkkel egygyéforrott egyházak be fogják látni azt, hogy nem az engedmények s a régiekben való kényelmes megmaradás az, mi az egyeseket és testületeket, egyáltalában az organismusok életképességét fejleszti, hanem fejleszti a nehezebb feladatok kitűz CSC S £t reorganisatió kényszerűsége. A mint hogy méltányolni fogják ezen egyházak, hogy a lét versenyében végelemezésben nem a közjogi formákhoz való merev ragaszkodás és jogi reserváták, hanem a harczképesség fejlesztése, a munkabírás és mélyebb szellemi tartalom az, mi az önfentartásnak és helytállásnak eszköze. Már pedig t. ház, ha van nép, melyre nézve ezen struggle foríive válságos, ugy bizonyára a magyar nép az. Két tűz közé szorítva, nyugaton az európai eivilisátió tűlhatalma fenyegeti, mely elől nincs más menekvés, mint e culturának nemzeties assimilátiója: keletről pedig új onnantámadó népek özöne, a túlszám készül ostromolni. Ezzel szemben a legbiztosabb védgátak egyike, az értékesebb individualitásnak természetes suprematiája. Hogy a magyar nemzet a létért való harczban fel legyen fegyverezve a győzelmes helytállás leghatékonyabb fegyvereivel és eszközeivel, ez volt, mondhatom, kora ifjúságomtól fogva az én religióm. Ennek vélek áldozhatni, midőn ezen törvényjavaslathoz hozzájárulok és ennek enyhítetlen alakban elfogadását a t. háznak buzgón ajánlom. (Helyeslés a haloldalon.) KisS Albert: T. báz! Ottan kezdem beszédemet, a hol a t. ministerelnök ur tegnap a saját beszédét végezte, azon passusnak idézésével, melyre maga a t. minister ur olyan nagy súlyt fektetett, hogy a tegnapi beszédében ismételten hangoztatta, mikor azt monda, hogy „Ezen törvényjavaslat azon alapszik, hogy a felekezetektől és nemzetiségektől ne kívánjon többet, minta mennyit a magyar állam érdekében kell; annyit azonban kívánjon meg." T. ház! E kijelentést már többször hangoztatta a t. ministerelnök ur, mint mondám, e házban, de még eddig legalább egyetlenegy szóval sem igazolta, hogy a kitűzöttnél e javaslat többet ^nem kivan. (Igaz! ügy van! a szélső halon.) Én nem tehetek arról t. ház, hogy a közoktatásügyi minister ur ezen törvényjavaslatban semmi nagyobb, senuni mélyebb közoktatási politikát nem inaugurált; én nem tehetek arról, hogy ha ezen törvényjavaslatot alaposan megvizsgáljuk, elejétől végig nem tudunk abban semmi mást egyebet feltalálni, mint az úgynevezett főfelügyeleti hatalomnak — potestas supraenie inspectionis — oly módoni megrendszabálvozását, a mint azt a javaslat czélozza. A mely megrendszabályozás pedig ugy a t, ministerelnök ur tegnapi kijelentésével, mint a közoktatási minister urnak maga előtt a t. képviselőház előtt és igy a nemzet szine előtt tett ünnepélyes nyilatkozásával oly homlokegyenest ellenke-