Képviselőházi napló, 1881. XI. kötet • 1883. márczius 9–április 9.

Ülésnapok - 1881-207

207 országos llés niárezius Í4 1883. { \ f lyok értelmében a legközelebbi szombati ülés napirendjére tűzessék ki. Elnöki A kérvényi bizottság beterjesztett 27. sorjegyzéke ki fog nyomatni, a ház tagjai közt szétosztatni, a kérvények a ház irodájában helyeztetnek el, hogy a képviselő urak azokat megtekinthessék, tárgyalásuk pedig a szombati ülés napirendjére tűzetik ki. A napirend előtt Szalay Imre képviselő ur kivan szólani. Szalay Imre: T. ház! A házszabályok 207. §-ban a következők foglaltatnak: „A hivatalos iratoknak és nyomtatványoknak a ház tagjai közt leendő kiosztásáról a háznagy gondoskodik, Magániratokat vagy hirdetményeket, az ő engedelme nélkül a házban szétosztatni nem szabad." Ennélfogva a következő kérdést intézem a t. háznagy úrhoz: A házba jövetelünk alkalmával sokunkat, mondhatom, megbotránkoztatott az, hogy egy jelentés adatott be a képviselőház tagjai közt szétosztás végett, a mely jelentésben az osztrákmagyar bank évi közgyűlése foglaltatik és ezen jelentés első lapján nem Magyarország czímere, sem nem az u. n. közös czímer, hanem a kétfejű sas látható. Nem akarom ezt jellemezni addig, mig a t. házäiagy nr nem nyilatkozik az iránt, hogy az ő tudta és akaratával történt-e e jelentés szétosztása. Megjegyzésemet tehát fentartom akkorra, mikor az ő válaszát hallom. Elnök: T. ház! Az osztrák-magyar bank jelentése évenként szét szokott osztatni a házban, máskor kevesebb, most több példányban. Figyelmeztetve levén rá, én is láttam azt, hogy e jelentés czímlapja csakugyan nem felel meg a törvény rendelkezéseinek. Azt hiszem azonban, hogy ez alkalommal ezen már segíteni nem lehet, hanem a legczélszerűbb lesz, hogy a kormányelnök urat felszólítom, hogy intézkedjék, miszerint jövőre az osztrák-magyar bank, ha jelentését a képviselőházhoz szétosztás végett beküldi, a törvény rendelkezéseinek megfelelő alakban tegye azt. (Helyeslés.) Következik az indítvány és interpellátiós könyv felolvasása. Tibád Antal jegyző: Jelentem a háznak, hogy sem az indítvány- sem az interpellátiós könyvben bejegyzés nincs. Elnök: Tudomásul vétetik. Következik a középiskolákról és azok tanárainak képesítéséről szóló törvényjavaslat általános tárgyalásának folytatása. A szólás során Lánezy Gyula képviselő ur következik. Lánczy Gyula : T. ház ! Midőn a vita jelen előhaladott stádiumában a t. ház szives meghallgatását kérni bátor vagyok, teszem ezt azon nyomasztó érzetben, hogy a javaslatot támogató eszmék és indokok sorában a legelőkelőbb tag már kimerittetett. Az állami souverainitás és nemzeti egység szempontját értein, a melynek követelményei kitűnő beszédekben elvi magaslatról és államférfiúi mérséklettel tárgyaltattak, nemcsak a. középiskolai ügy rendezésére, hanem mondhatni Magyarország összes nemzetiségi politikájára kihatólag. Nekem ahhoz hozzáadni valóm nincsen és azt hiszem, hogy e tekintetben egyéni álláspontomat is felesleges jeleznem. Azonban engedje meg a t. ház, hogy röviden egy másik nézetemet indokolhassam, ama másik nézetemet t. i., hogy az egész discussiónak, mely a törvényjavaslat ellenében, a tanrendszer meghatározása és az oktatási reformok szempontjából kifejlett, eleitől fogva nem volt meg a kellő jogosultsága és hogy az e törvényjavaslat elfogadásának vagy elvetésének kérdését érdemileg nem tárgyalhatta. Én megvallom t. ház, hogy nézeteim egy eszményileg helyes tanrendszer tekintetében igen lényegesen eltérnek a Thun-féle rendszer ama halvány másolatától, a melyet ezúttal törvénybe iktatandók vagyunk és hogy azt a megkülönböztetést a gymnasiumok és reáliskolák közt, melyet a javaslat tesz, én sem vélem elvileg valami nagyon fentarthatónak. Elvileg — mondom — mert teljesen értem és méltánylom, ha a t. minister ur habozik pálczáttörni egy intézmény felett, amely, bár látogatása apadóban lehet ugyan, rendeltetését, az esact tudományokban való előképzést, eddigelé hatályosabban betöltötte, mint gymnasiumunk a magáét, melyről nehéz lenne megmondani, hogy minemű substantialis és összefüggő ismereteket nyújtott a növendékeknek; mert bevallott czélját illetőleg, a dassicai nyelvek, classica litteratura stúdiumában ugyan nem sokra vitte műveltjeink zömét, a miben különben a hiba nem mindig az iskolán múlik. Ezúttal azonban ugy áll a kérdés, hogy egyáltalában van-e módjában a törvényhozásnak és kormánynak, bármily irányú lényeges tanügyi reformokat felkarolni és azoknak az élő gyakorlatban érvényt szerezni. Én kereken kimondom, hogy nincs. Már Iloffman Pál képviselő ur reáutalt azon sajátszerű ellenmondásra, mely szerint a törvényjavaslat ellenzői egy szusz alatt a felekezeti autonómia korlátlan fentartását s egyúttal igen radicalis fanügyi reformok elrendelését követelik, oly reformokét, melyek a felekezeti tanintézetek jelen tanrendszerének lényeges megváltoztatását involválván, az esetre. h

,; végrehajtásukat megkísértették volna, ez a felekezetek elkeseredését és védelmi harczát idézték volna fel. Mert t. ház, a valóság az, hogy az utóbbi 30 év alatt a felekezeti tanügy beleélte magát az általa néha annyira becsmérelt Thun-féle rendszer formáiba és természetes nehézkességénél fogva csak a legnagyobb erőfeszítéssel és ellenszenvvel tudna új tanrendszer igényeihez alkalmazkodni. Mert felekezeti autonómia és egyöntetű tanügyi reformok, a mi viszonyaink közt egymást kizáró fogalmak. Ha tehát reformokat akarunk életbe-