Képviselőházi napló, 1881. X. kötet • 1883. február 1–márczius 8.
Ülésnapok - 1881-184
52 1S4. ©r«Agos ülés febrnár 8. 1883. 4934. Adjuk hozzá ugyanazt a számot, ugy, hogy kétszerezve legyen, lesz 9000 ember, ki a halászat és vadászatot önállóan gyakorolja. Már most, ha tekintetbe vesszük, hogy 9000 kiváltságos személy van, a ki önállóan foglalkozik vadászattal s azon milliókat, kik azzal szemben állanak: azt hiszem méltánytalan és igazságtalan, hogy ha annyi embert fosztunk meg azon jogoktól, melyek törzsökös jogok s a földbirtokhoz elválaszthatlanul tartoznak. Hát, t. ház, továbbá ki lehet mutatni azt is, hogy mennyi jövedelem folyt be Magyarországon e czímen 1869-ben. Miután hivatalos statistikai adatok nincsenek, csakis a „Vadász- és Versenylapéból idézem. Vadállománj^ért befolyt összeg 82,600 forint volt 1869. évben. Igaz, hogy erre a „Vadász és Versenylap" maga is azt jegyzi meg, hogy talán ennek a számnak kétszeresét lehetne felvenni. De ha kétszeresét is fölveszszük, nemzetgazdászati szempontból oly rendkívüli fontos eredménynek nem lehet tekinteni, hogy ennek következtében oly térre kelljen lépni a törvényhozásnak, a mint azt a közigazgatási bizottság javaslata óhajtja. T. ház! Ha valaki azt állítaná, hogy ha ezen vadászati törvényjavaslat törvénynyé válik, akkor nagyban fog nálunk is tenyésztetni a vad, mint Csehországban is, erre az a válaszom: igaz, hogy Csehországban nagyban tenyésztetnek a vadak, de hol, vájjon a kisbirtokokon, vagy a nagybirtokokon ? Már, t. ház, én ugy vagyok meggyőződve, hogy ha ezen törvényjavaslatot elfogadjuk is, nem a kisbirtokosok, hanem csakis a nagybirtokosok fognak nagyban vadat tenyészteni. E tekintetben a többi közt hivatkozhatom épen a vadászati lapra. Ennek múlt havi 15-én kelt számában egy vezérczikk jelent meg, melyben felhívás foglaltatik az alföldi vadásztársulatokhoz, hogy szövetkezve menjenek Erdélybe és ott béreljenek birtokot; csakis ott lehet vadat tenyészteni; hagyjuk ott az Alföldet, hiszen az úgysem alkalmas a vadtenyésztésre. Ha egy szaklap igy nyilatkozik Alföldünkről: akkor én annál bátrabban mondhatom, hogy az Alföldön a vadászatnak nincs tere. És az alföldi ember szívesen fizetné a vadászati adót is, csak ne lenne kénytelen vadászat czéljából birtokát bérbe adni. T. ház, megtörténik azon eset is, hogy a vadász keresztül megy kutyáival nedves időben a birtokos által féltékenyen őrzött őszi vetésen és abban jelentékeny kárt okoz, igaz, hogy a kárt köteles a vadászati bérlő megtéríteni, de mennyi perlekedés és mennyi utánjárás kell ahhoz, hogy kára megtéríttessék, de legtöbb esetben a bíróság nem is állapít meg semmit, mert a becslés nem történt meg idejében; továbbá megtörténik őszszel, mikor még a kukoricza nincs letörve, hogy 6—7 vadászkutya keresztül tör a kukoricza közt és a csöveket leszaggatja. Ez is a földbirtokosra nézve nagy kár és miként lehet ezen kárt megállapítani s megtéríteni, hiszen a vadász kifogásolni fogja, hogy a csövek már azelőtt le voltak törve, az ő kutyái nem tettek kárt a kukoriczában, ott vannak a csövek, szedje fel. Ilyen eset történt velem szemben is; hát másokkal, a törvényt nem tudókkal mi történhetik hasonló esetben. Ezek előrebocsátása után t. ház, csakis azon reményben fogadom el a bizottság szövegezése szerinti javaslatot általánosságban, hogy benyújtandó módosítványom a tárgyalásnál el fog fogadtatni, vagy legalább az eredeti ministeri javaslat szövege fog elfogadtatni. (Helyeslések.) Lázár Lajos: T. ház! A vadászati törvény a fegyver- és vadászati jegyadóval egybekötve nálunk az erdélyi részekben ellenkezőjét eredméinényezte annak, a mi általa czéloztatott. Ugyanis nem hogy a hasznos vad elszaporodott volna, hanem igen is a kártékony dúvad, mely nem csak abban nagy kárt teszen, de marhaállományunkat is veszélyezteti oly nagy mérvben, mely már aggodalmakat okoz. Ismerek helységeket, melyek azért apasztják marhaállományukat, mert a legelés veszélyessé lett és igy a legelési haszonbérek felére is leszállottak. A vadászati törvény ferdeségeiről sokat hozhatnék fel, de azok ugy is ismeretesek. Hanem ennek következéseiről legyen szabad egy pár esetet illustratióként felhozni. (Halljuk. 1 ) Épen a szomszéd határban, a hol én lakom, január hónapban reá tört néhány farkas egy juhnyájra, abból rövid idő alatt többet száznál megnyivasztott, egynehányat széttépett és erre egy közeli sűrűségben megtelepedett, a honnan rögtön körülkerítve, könnyüség lett volna elpusztítani, elejteni. De hiába, a vadászati törvény szerint ezért a ministeriumhoz kellett volna folyamodni, a mire az engedély megérkezik, persze hire se lett volna. Orláton, Szeben mellett történt, hogy egy medve egy tehenet megölt, a tehén tulajdonosa a medvét lelőtte és kiderittetvén, hogy az illetőnek vadászati jegye nem volt, 50 frttal büntettetett meg, pedig tehene nem ért többet 30 frtnál. Elképzelhetni, hogy mily fogalmat kaphatott a szegény paraszt e törvény üdvösségéről. Es mintha ennek parodizálásául mindjárt be kellett volna következnie, rövid időre megint Szebentől nem messze Korneczelen egy parasztudvarba támadt két farkas és kanczáját marczangolják és daczára hogy fegyvere volt, nem lőtt rájuk, hanem kiabálással és kőhajígálással segített. — és kérdeztetvén, hogy fegyverét miért nem vette / elé, épen az említett esetet a medvével hozta fel. És ily esetet számtalant lehetne felhozni. Hogy ezzel szemben aztán nemzetgazdászati szempontok is hozatnak fel, valóságos gúny, mert az tagadhatatlan tény, hogy marhatenyésztésünk
