Képviselőházi napló, 1881. X. kötet • 1883. február 1–márczius 8.
Ülésnapok - 1881-202
374 202. országom ülés márczins S. 1881!. ságnál fogva, melylyel én ezen javaslatot megbirálom, készséggel fogom elismerni azt, a mit én jónak tartok, daczára, hogy barátaim között is vannak többen, a kik azt nem helyeslik, legalább nem teljes mértékben. így pl. a tanárképesítést illetőleg én nem habozom kijelenteni, hogy ámbár a protestáns autonómiát én a maga egészében csorbítatlanul fentartani óhajtom: a tanárképesítést az állani részéről olyan jognak tartom, a melyben legkevésbé sem láthatok sértést bárkire nézve. (Helyeslés.) Mert épen ugy, a mint nincs megsértve a községnek választási szabadsága, a mikor pl. egy orvosnak a választásáról van szó, mert nem választhat kovácsot orvosnak, hanem az okleveles orvosok közül választhat szabadon bárkit; ugy nem látom a protestáns autonómiának legkisebb megsértését is abban, hogy az állam — ép azért, mert megadja neki a jogot — hogy a tudománynak elérendő végmérvét ő állapíthassa meg a tanulókra nézve — ő mondja ki a tanárokra nézve is, hogy tanári pályára csak azt tartom képesítettnek, a ki a tudományosságnak ezen mértékét elérte s azt előttem, állam előtt bebizonyította. Herman Ottó: Akkor töröljük el az autonómiát! Helfy Ignácz: Engedelmet kérek, ez szerintem óriási nagy tévedés. Ez nem nyúlik bele az autonómiának belső szerkezetébe, az érintetlenül hagyja annak egész gépezetét ugy, a mint van. A törvényjavaslat nem akadályozza azt, hogy a protestáns iskolák maguk képezhessék tanáraikat azon szellemben, melyet a protestánsok óhajtanak s a mely átlengi ugy egyházukat, mint iskolájukat. Nem mond le (Halljuk! Halljuk!) sem szelleméről, sem műveltségéről, sem protestáns hűségéről egy tanáo" sem az által, ha vizsgát tesz le, ép ugy, mint a katholikus, vagy protestáns orvos, vagy jogász vizsgázik az egyetemen. Egyébiránt bátor vagyok t. barátaimat és egyúttal képviselőtársaimat arra figyelmeztetni, (Halljuk!) hogy én nem mától fogva foglalkozom ezen kérdéssel, hanem már régóta s volt alkalmam országszerte beszélnem e tárgyról kiváló protestáns férfiakkal, a kiknek buzgóságában nem lehet kételkedni; és mondhatom, igen sokakat találtam— merem mondani, hogy azoknak, kikkel én beszéltem, a legnagyobb részét — a kiknek a törvényjavaslat ezen intézkedése ellen nem volt a legkisebb kifogása sem. Elismerem — akár a minister ur indítványozta, akár a bizottság — hogy abban van egy kis haladás, hogy a nemmagyar-ajkú iskolákban legalább is annyit tegyünk, hogy azok a tanulók ne tanultak legyen hiába, hanem, hogy a mikor kijönnek az iskolából, léphessenek a közélet síkjára; foglalhassanak el olyan állásokat, a minőket tehetségük és hivatásuk szerint megérdemelnek, hogy tehát a haza nyelvét és irodalmát elsajátítsák. Hanem ezt [ a ezélt én távolról sem látom elérve az által, hogy a hetedik és nyolezadik osztályban a magyar nyelvet és irodalmat magyarul adják elő. Sokat foglalkoztam nyelvek tanulásával és tanításával, de mondhatom, hogy oly csodát csakugyan senki sem fog mívelni, hogy azt a fiatal embert, a ki csak annyit tanul egy élő nyelvből és irodalomból, a mennyit két tanév alatt, midőn már készülnie kell az érettségi vizsgára is, oly mérvben birja elsajátítani azt a nyelvet, hogy annak hasznát is vehesse az életben. (Ugy van! a szélső balon.) Ha Wolff képviselő ur tegnapi beszédeért boszút akarnék állni a szász népen: azt mondanám, fogadjuk el az ő kívánságát, töröljük ki a magyar nyelvet, ne is engedjük meg a szászoknak, hogy magyarul tanuljanak, mert ez által el lenne érve az, hogy ők kiszorulva a nemzet kebeléből, annak körében semmiféle hivatást be nem tölthetnének. (Ugy van!) De én nem tévesztem össze Wolff képviselő urat azzal a becsületes, munkás szász néppel, melyet gyermekkorom óta ismerek, tisztelek, becsülök. (Tetszés, helyeslés.) Óhajtom, hogy azon becsületes nép legyen abban a helyzetben, melyben vagyunk mindnyájan; hogy midőn fáradozott, tanult és kilép az életbe, megnyerhesse annak a jutalmát, elnyerhesse azon helyet, melyet bármely más magyar ember elfoglalhat. (Élénk helyeslés és tetszés.) És annyira nem fogok boszut állni a t. képviselő ur tegnapelőtti provocáló nyilatkozata miatt, hogy ellenkezőleg indítványozni fogom, hogy tegyük jobb helyzetbe azt a szász népet, mint a milyenbe akarja tenni a javaslat; indítványozni fogom, hogy legalább is az ötödik osztályban irjuk elő a magyar történelemnek magyar nyelven való tanítását, természetesen a magyar nyelven kivül, (Helyeslés a szélső baloldalon) és igy azután ezen négy év alatt igenis azon helyzetbe tehetjük őket, hogy képesek lesznek bármily állást elfoglalni és folytatni az egyetemi tanulmányokat. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Miután már kiejtettem Wolff képviselő ur nevét, engedjék meg, hogy röviden foglalkozzam tegnapelőtti nyilatkozatával s ezzel végzem beszédemet. (Halljuk!) A t, képviselő ur, nem tudom, milyen eszmetársulás folytán, azt mondta a t. minister úrról, hogy ő képes legz olyan tantervet készíteni s oly mértéket állapítani meg a tanrendszerben, hogy a mi ifjaink ne tanulmányozhassák Salustiust, mert mint monda, Salustius és Jugurtha különösen az, ki rámondta Rómára, hogy itt mindenki megvesztegethető. Hogy kit és mit értett alatta, megvallom, nem értem; nem is az én feladatom ezt kutatni, a ki találva érzi magát, kérdezze, én azt hiszem, a kormánynak feladata, a kire alkalmazta,
