Képviselőházi napló, 1881. X. kötet • 1883. február 1–márczius 8.

Ülésnapok - 1881-202

202. országos ölés márczius 8. 1S83. 373 nelmileg és dicsőségesen fejlődött, mely akár- | hányszor alkalmat szolgáltatott a haza többi polgárainak, hogy a hazát megvédelmezzék. (Éljenzés a szélső baloldalon.) Hát ha igaz is, hogy az érdem nem kizárólag az övék, hanem a miénk is, mindenesetre oly hazafias elemmel állunk szemben, melyet bántani, ingerelni nem szabad, a nélkül. Trefort Ágoston, vallás- és közoktatásügyi minister: Ki ingerli? Helfy Ignácz: Ha a t. minister ur kétségbe vonná azon állításomat, miszerint csakugyan tartalmaz sérelmet, határozott sérelmet: én csak egy szakaszra fogok hivatkozni, a javaslatnak 22. §-ára, mely a biztosi intézményről szól. És itt engedje meg nekem a t. minister ur egész őszinteséggel kijelentenem, hogy vagy nem tudta mit csinál, mikor ezen szakaszt szerkesztette, vagy pedig szántszándékkal tévútra akarta vezetni a protestánsokat, (Helyeslés n szélső baloldalon. Ellenmondások, zaj többfelől) hogy észre ne vegyék szándékát, melylyel ezen intézményt behozni akarja. Ugyanis ezt mondja az említettem 22. §. harmadik bekezdése : A minister által kiküldött biztost semmiféle rendelkezési jog nem illeti: Aztán következik: „Ellenben", tehát mégis illeti őt felügyeleti jog ; méltóztassanak csak meghallgatni. „Ellenben tartozik felügyelni , hogy a jelen törvény intézkedései és a minister által megállapított vizsgálati utasítás (24. §.) megtartassanak. E végből: a) megtekinti az érettségi vizsgálathoz szerkesztett Írásbeli dolgozatokat" ; tehát felülvizsgálja. Ez még nem elég, hanem: ,,b) jelen van a szóbeli vizsgálaton s joga van minden tárgyból minden tanulóhoz kérdéseket intézni; c) részt vesz a vizsgáló testületnek mind az írásbeli, mind a szóbeli vizsgálat eredménye fölött tartandó tanácskozásában;" Ez mind nem rendelkezési jog? „d) aláírja az érettségi bizonyítványokat, melyek ez által állam érvényesekké válnak;" Tehát ő nélküle nem bírnának érvénynyel. (Ellenmondások jobbfelöl.) No hát ez, ha gúny akar lenni, annak igenis az; de ilyen beavatkozásra, ilyen absolutisticus intézkedésre azt mondani, hogy az nem egyéb, mint tisztán csak felügyelet, engedelmet kérek, ez ministertöl nem komoly állítás. (Igaz! Ugy van! szélső balfelöl.) Méltóztassék megmondani: igen is én eltörlöm a protestáns autonómiát ; és bebizonyítani, hogy arra a magyar államnak okvetlenül szüksége van, azt értem. Vagy önámítás vagy ámítás, de az mindenesetre nem őszinte eljárás. (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon.) Már a tanügyről általában szólva érintettem, hogy foglalkozni fogok e szakaszszal, de most engedje meg a t. ház, hogy hozzátegyem, hogy eltekintve attól, hogy ez annyira sértő a protestán- ! sokra nézve: én nem hiszem, hogy legyen önérzetes tanár a világon, bármely országban, a mely az ilyen intézkedés előtt megtudjon önmegaláztatás érzéke nélkül hajolni. Ha én foglalkozom nyolez éven át egy ifjúval, hogy neveljem, értelmét műveljem, látom, figyelemmel kisérem a zsenge elme fejlődését fokról fokra és mikor a czélt elérem, ott vagyok sok fáradság után munkámnak végén és megítélem az ifjúnak múltjától egész a mostani perczig képességét és meggyőződöm róla, hogy milyen osztályozást érdemel: akkor előáll egy ember, a ki az ifjút soha nem látta ; a ki a mindenhatóságon kivül a mindentudás tulajdonával is fel van ruházva; akimagánakvindicálja azt a bámulatos csodát, hogy többet tud, mint az a 12 tanár együtt, a kik 8 éven át tanulmányozták azon ifjú teremtést, ez oly absurdum, mely csaknem zsarnokságnak mondható. (Elénk helyeslés a szélső baloldalon.) Van egy másik rész, szintén az autonómiára vonatkozó, a mely hasonlag az őszinteség hiányát árulja el a kormánynál. Azt mondja a t. minister ur egyik szakaszban, hogy a tanrendszernek megállapítása fentartatik az autonómiának; másrészről megint azt mondja, a minister állapítja meg a tanfolyamon elérendő végczélt. Ez helyes. ezt kell hogy az állam magának vmdieáija, de mit jelent azután az a hozzátétel „mértékét is"? Ez megint oly dolog, a mely egyfelől sérti az autonómiát, másfelől pedig paedagogiai absurdiunot képez. Ha egyszer a czél ki van tűzve — czélnak szoktuk nevezni a tanrendszer végmérvét, melyet a tanfolyamon a tanulóval el kell érni — hogy milyen úton érje el a protestáns iskola, ahhoz a niinisternek semmi köze. Ha egy iskolában egyik semesterben a helyi viszonyokra való tekintetből többet, vagy kevesebbet akarnak végezni a rendelkezésre levő erőkre való tekintetből, hogy ő akkor kénytelen legyen elmenni azon mértékig, a melyet a minister tanterve megállapít: ez valósággal az autonómia jogának csorbítása, nem oly mérvű ugyan, mint az előbbi, de mindenesetre nagy bántalom és azonkívül paedagogiai absurdum, (Helyeslés a szélső balfelől) mert a tudományokat rőfszámra mérni nem lehet. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Igenis megkívánhatja ezt: én követelem tőled tanári testület, hogy az ifjú tanuló, mikor elérkezett a 6. vagy 8-ik osztályig, tudjon ennyit és ennyit; legyen képes pl. a latinban a classicusokat szótár segítségével vagy a nélkül — a mint jónak találja —• lefordítani, megérteni. Megkövetelheti pl. az élőnyelvből, hogy az anyanyelven irjon is, vagy beszéljen is. Ez a végezel. De előírni, hogy én tanár eddig menjek ezen semesterben a grammaticában, a stylisticából, a rhethorikából, vagy a mathesisből: ez absurdum. Megígértem, (Halljuk!) hogy a tárgyalagos-