Képviselőházi napló, 1881. X. kötet • 1883. február 1–márczius 8.
Ülésnapok - 1881-200
334 200. országos ilés márczits 6. 1SS3. magyar ajkú nemzetiségeket szorították. Nemzetiségükről nem akarnak lemondani, azt nem akarják megtagadni; de másrészt nemzetiségüknek ki van tagadva helye ezen országból. A nemzetiségek az államtól és az állami hatalomtól legfölebb félni tanulnak, de nem azt szeretni. Már pedig a félelem, mely a lakosság többségét fékben tartja, bármely államot tartósan nem kapcsolhat össze. A meddig az állami hatalom erős, addig a félelemmel is lehet kormányozni. De a legerősebb államra nézve beáll oly időpont is, melyeri erőtlenné válik, életveszélyben forog és csak minden honpolgárainak lelkesedése, legnagyobb erőlködése s áldozatkészsége által megmenthető. Akkor az oly állam, mely belszervezetében félelemre van alapítva, magában összetörik. Azon az utolsó évek óta a kormány és törvényhozás intézkedéseiből mindinkább kivilágló törekvés, a nemzetiségek visszaszorítása által az államtól egy képzelt veszélyt elhárítani, épen azt a veszélyt teremti, mely valóban eddig nem létezett. Oly intézkedések által, mint a minőket a törvényjavaslat tartalmaz, a nemzetiségek oly helyzetbe szoríttatnak, hogy mint börtönben érzik magukat, szabadító után vágyódnak és szemeiket az országos határokon túl létező tényezők felé fordítják. Az állam fennállása, egy nagy csata kártyájára tétetik. Nem kívánom azt, hogy az állam romlásnak induljon. Az én és választóim érdekében van, hogy az állam fennálljon. Azért emelem intő szavamat azon veszedelmes irány ellen, melyet az állami hatalom követ. Legalább az én lelkiismeretem előtt igazolva akarok lenni, hogy azon politikához, mely az államot biztos veszedelemnek teszi ki, hozzá nem járultam, hanem azt csekély erőimhez képest elleneztem. Már látjuk is ezen politikának gyümölcseit. Monarchiánknak nincs bátorsága Romániának vagy azon piczike Montenegrónak kihívását elfogadni. Az előttünk fekvő törvényjavaslat más irányban is megrontja az állam alapját, tudiillik a történelmi jogot, melyen a magyar állam alapszik. Azon alapfeltételekbe ütközik, melyek alatt a Magyarország és Erdély közti unió létre jött. Magyarország s Erdély közti unió 1868. évi 43-dik részletes szabályozásáról szóló törvényczikk 14. szakasza azt mondja : „Erdély mindazon törvényei, melyek az erdélyi területen és a korábban úgynevezett magyarországi részekben a bevett vallásfelekezetek, egyházak és egyházi hatóságok vallásgyakorlati és önkormányzati szabadságát, jogegyenlőségét, egymásközötti viszonyait, illetőleg hatáskörét biztosítják, nemcsak sértetlenül íentartatnak, hanem egyszersmind a görög- és örmény katholikus és keleti-görög szertartású egyházakra is kiterjesztetnek." Sem a törvényjavaslat, sem a ministeri indokolás egyetlen egy árva szóval sem az erdélyi religionáris törvényeket nem említik, hanem Erdélyre is a pozsonyi 1791. évi XXVI. törvényczikket alkalmazza, annak daczára, hogy az Erdélyben sohasem volt érvényben. Az erdélyi religionáris törvények agyonhallgatását igen jól értem. Mert ezek szerint az előttünk fekvő középiskolai törvényjavaslat lehetetlen és érvénytelen. Az erdélyi religionáris törvények alapján minden törvényesen bevett egyházat középiskolai ügynek szervezete és vezetése illeti minden feltétel és megszorítás nélkül. Az unió feltételei nem azon czélra lettek megállapítva, hogy utóbb Magyarország törvényhozó testületének a többsége, melyben az erdélyi képviselők csak kisebbségben vannak, törölje el azokat. Az unió, ezen kétoldalú szerződésszerű országos törvény létre nem jött volna, ha Erdélyben ezt előre tudták volna. Ha a törvényhozás a kormány illoyalis eljárását követné, a forradalom útjára lépne és érvénytelen törvényeket alkotna. Ezen okból is nem fogadhatom el a törvényjavaslatot, hanem csatlakozom Gull képviselőtársam által beadott indítványhoz. (Helyeslés a ssáss nemzetiségű képviselők 'padjairól.) Zsilinszky Mihály: T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk,!) Minél tovább haladunk ezen előttünk fekvő igen fontos törvényjavaslat tárgyalásában, annálinkább meggyőződöm arról, hogy itt nálunk Magyarországban sokkal nehezebb egy jó és általánosan kielégítő törvényt alkotni, mint Európa bármely civilisált államában. Az előttem közvetlenül felszólalt t. képviselő ur is előadott szavai által azt bizonyítja, hogy inkább nehezíteni, mint könnyíteni akarja azt a munkát, a melynek végzésére mi, mint törvényhozók, itt hivatva vagyunk. Hiszen más országban, ha egy képviselő azon panaszszal lépne fel az ország előtt, hogy ugyanazon ország államnyelvét kívánják neki tanítani és taníttatni, aligha nem vonnák kétségbe józanságát. (ügy van!) Ha akár Francziaországban, akár Németországban ugyanazon ország valamely vidékéről felszólalás történnék, hogy az illető állam nyelve ne hozassék be a tanintézetekbe s hogy annak kellő ismerete ne kivántassék meg a tanároktól és tantíványoktól: valóban nem tudom, mit felelnének ott ezen kívánságra. (Élénk tetszés.) T. képviselőház! Reám ezen beszéd azt a benyomást tette, hogy e beszéd nem arra volt számítva, hogy itt a házban meghallgattassék, hanem hogy a házon és az ország határain kiviil sokak által olvastassák, (ügy van!) Különösen az utolsó rész, a hol ő a nemzetiségek elnyomásáról, azon veszedelemről beszél, mely az úgynevezett erőszakos magyarosításból foly, azt mutatja, hogy ő félre akarja vezetni azokat, a kik a tényállást nem ismerik. (Ugyvan! Ugy van!) Én, t. képviselőház, oly vidéken lakom, a hol alkalmam van a különféle nemzetiségekkel érintkezni és az a vidék is csak azon törvények alatt van, a melyek alatt
