Képviselőházi napló, 1881. X. kötet • 1883. február 1–márczius 8.

Ülésnapok - 1881-200

200. er«ág»i ülés márczius 6. 188o. 331 Igenis, önök elismerik azt, hogy a protestáns autonómia nmlt időben védvár volt, melynek sánczai mögött áz egész magyar nemzetiség menekülve, jövendője felett őrködött. Most pedig azt hiszik önök, hogy ezen védvár lerombolható, mert a magyar állam és a magyar nemzetiség örök időkre biztosítva vannak. Veszedelmes optimismus ez. A nap, mely e pillanatban a magyar nemzetiségnek kedvez, ismét sűrű záporfelhők mögé rejtőzhetik. Akkor igenis nagy szükségük lesz a protestánsoknak a régi fegyverzetre. Azt hisxik önök, hogy midőn tizenhét év óta hazánk nagy háborútól kímélve maradt, talán örökre örvendeni fogunk a béke áldásainak? Hiszen rögtön nagy háború üthet ki és egyetlen egy nagy csata szerencsétlen kimenetele egy napon a ministereket ministeri tanácsosokkal, országgyűlési többséggel, biztosok s hatóságokkal elseperheti. Hol akarják önök akkor keresni a fegyvereket védelmükre, az eszközöket az újra felépítésre, csendes, SZÍVÓS munkában? Talán ott, hol a ministerek és tanácsosaik becses személyüket bátorságba helyezték ? És milyen áron áldozzák fel a protestáns egyház autonómiáját? Nem-e egy tál lencse ez az ár? ' Azért, mivel a t. közoktatási minister ur utolsó jelentése szerint az 179 gymnasium és reáliskola között még tizenöt nem magyar tannyelvű középiskola van, azért, mivel Szathmáry György tisztelt képviselő ur ezen 15 nem magyar tannyelvű középiskolát megsokalj a és a contemplált törvény ezeket a magyarosításnak kiszolgáltat)a?Nem emlékeztet-e ezen eljárás azon drasticus példára, mely szerint valaki jó barátjának azon czélból, hogy homlokáról a legyeket kergesse el, koponyájára sziklakövet lökött és szerencsésen koponyáját össze is zúzta ? A magyarosítás azon varázsszó, melyet a kormány használ a ministeri absolutismus alkotására a közoktatásügy terén. Igaz, a törvényjavaslat a legkíméletlenebb magyarosítás szolgálatában áll, a nemzetiségi törvény és azon ünnepélyes Ígéretek felett, melyek a magyarok részéről azon törvénynek alkotását megelőzték és azt a magyar nemzet becsületének paizsa alá helyezték és a legprimitívebb emberi jogok felett napirendre tér át. A törvényjavaslatnak az a tendentiája, hogy csak magyarul beszélő inteíligentia neveltetését tegye lehetségessé, ellenben hazánk többi nem magyar ajkú néptörzseinek az intelligentiának teremtésére vezető utakat elzárja. Akként a nem magyar ajkú nemzetiségek szellemi alattvalóságban tartatnak és a magyar elem politikai uralma biztosítva lesz. Trefort t. közoktatási minister ur az 1861- ik évi országgyűlésben május 22-én mint képvise lő azt mondta: „Mi a többi Magyarország terület én élő népfajokat illeti, én azok fejlődését nemzetiségi irányban nem akarom akadályoztatni." Trefort Ágost, vallás- és közoktatásügyi minister: Most sem akarom akadályozni! Wolff Károly: „Mert —úgymond — a nemzetiségek elnyomatása, valamint a szabadsággal össze nem fér, ugy rósz és czélttévesztő politika. Szerbek, oláhok, németek, szlávok s ruthének vigyék saját municipális ügyeiket saját nyelvükön, használják az iskolákban azon nyelvet, mely nekik tetszik. Én a nemzetiségek benső kifejlődését ugy kívánom tiszteletben tartani, mint a vallást, mibe a statusnak joga sincsen." Most pedig ugyanazon Trefort t. minister ur által előterjesztett törvényjavaslat azt határozza meg, hogy a hitfelekezeteknek jogában áll az általuk fentartott középiskolákban csak a tannyelvet megállapítani, ellenben a törvényhatóságok, községek, társulatok és magánosok által fentartott gymnasiumok és reáliskolák e tekintetben is egészen ugy, mint az államiak, a közoktatási minister rendelkezése alá esnek. Páratlan állami absolutismus ez, az egyéni s társadalmi szabadságnak, a municipális és községi autonómiának hallatlan korlátozása. Sem törvényhatóságnak, sem községnek, sőt társulatnak vagy egyénnek sem szabad az általuk állapított s fentartott középiskolának tannyelvét meghatároznia, hanem a tannyelv behozatala felett a minister rendelkezik! Mire czéloz e rettenetes korlátozás, mely még az egyéntől is elveszi azt a jogot, hogy az általa fentartott intézet tannyelvét megállapítsa és e jogot a ministerre bízza? Akadályozni akarja azt, hogy nem magyar tannyelvű középiskolák támadhassanak. Mert iszonyú baj lenne, ha ezen polyglott országban, hol 179 középiskola és pedig tizenöttől eltekintve, valamennyiben magyar tannyelvvel áll fenn, még egy nem magyar tannyelvű gymnasium vagy reáliskola állíttathatnék fel! Az állami kormányzat eddig, mi csak tőle függött, mindig azon volt, hogy a nem magyar ajkú honpolgárok által fizetett adóforintokat kizárólagosan magyar nyelvű tanintézetek felállítására fordítsa és egyetlen egy nem magyar tannyelvű középiskolát életbe ne léptessen. A nemzetiségi törvény tizenhetedik szakasza ugyan a kormányt kötelezi nem magyar tannyelvű középiskolák felállítására is, mint a törvény mondja: „a közoktatás sikere, a közművelődés és közjólét szempontjából az államnak is legfőbb ezélja levén." De a nemzetiségi törvénynek e szakasza, ugyszinte a többi nemzetiségeknek kedvező határozatai csak a papíron maradtak, a kormány nem hajtotta végre azokat. Most is akadályozni akarja azt, nehogy talán valamely törvényhatóság vagy község azt teljesítse, mi az állami kormányzatnak törvényes kötelessége, nehogy valamely társulat vagy magános azt tegye, mi természetes jogukban állana, tudniillik nem magyar tannyelvű iskolákat is felállítani. 42*