Képviselőházi napló, 1881. X. kötet • 1883. február 1–márczius 8.

Ülésnapok - 1881-199

300 1119. erseágos ülés márczíns 5. 1SS3. állítani azt, hogy a kérdés el van döntve, sőt épen erről lehet elmondani, hogy ad huc sub judice lis est. Nem lehet tehát a kérdést csakúgy egy tollvonással eldönteni, mint azt a különvélemény szerzői akarják. És t. ház, a közoktatási bizottság mindezeket megfontolván, nem javasolhatott mást, mint az eddigi dualisniusnak a középiskolai téren való fentartását. Az egységes középiskola a mostani viszonyokkal szemben, vagy legalább ugy, a mint a különvélemény szerzői contemplálják, ugrás volna a sötétben és mindenesetre experimentum volna, melynek eredményeit nem volt alkalmunk sehol látni. Ha tehát experimentálásról van szó, inkább engedjük másoknak át az experimentálást és mi inkább a mások kárán okuljunk. (Helyeslés jobbfélöl.) De különben is t. ház, a kor művelődésének iránya inkább arra felé látszik mutatni, hogy a műveltség megszerzésének formái inkább sokasodnak, mintsem reducálódnak. (Helyeslés jobbfel ől) Kissé tüzetesen foglalkoztam t. ház a különvélemény ezen pontjával, mert a különvélemény is ezt fejtette ki tüzetesebben s mert ebben láttam megtámadva a javaslat sarkelvét, épen azért kötelességnek tartottam arra tüzetesen kiterjeszkedni. A mi a különvélemény többi részét illeti, azok inkább odavetett rövid megjegyzések, melyekre, hogy pontonként kiterjeszkedjem, attól, azt hiszem, felmenta t. ház. Általánosságban azonban egyetmást mégis el kell mondanom. És itt csak három pontra terjeszkedem ki. (Halljuk '.) T. ház! A javaslat egyik szakasza, a nem magyar nyelvű középiskolákról szól és c tekintetben egészen a nemzetiségi egyenjogúságról szóló törvény alapjáig megy. Megengedi a javaslat nem magyar tannyelvű középiskolák felállítását és fentartását. Nem kis kedvezményt és biztosítékot nyújt ez a különféle ajkú nemzetiségeknek e hazában és ezen nagy concessióval szemben csak annyit köt ki, hogy az állam hivatalos nyelvére is fordítsanak figyelmet. E tekintetben a 7. §-ban kimondatik, hogy a nem magyar nyelvű tanintézetekben a magyar nyelv mint kötelezett tantárgy tanittassék. Ugyanezen intézetek 7. és 8. osztályában a magyar nyelv és irodalom magyarul tanítandó és az érettségi vizsga is magyarul teendő le. Minden egyéb ága a tanításnak, valamennyi tantárgy az illető intézetnek tannyelvén megy. Csupán ebben az egyben van kivéte! és némi kedvezmény adva a magyar állam hivatalos nyelvének. És azt hiszem, hogy ha az illetők lelkiismeretesen és elfogulatlanul akarnak ítélni, nem fogják ezen követelményt túlságosnak tartani, hanem tökéletesen jogosultnak. Ez t. ház, minimuma annak, amit az állam hivatalos nyelve tekintetében megkövetelhetünk a nem magyar nyelvű intézetektől akkor, mikor a tannyelv meghatározását egészen kényükre, kedvükre, tetszésükre bizzuk. A második szempont, a melyre kiterjeszkedni kívánok, az érettségi vizsgálat. Nagy gravament látnak abban is, a mit a javaslat az érettségi vizsgálatokra nézve mond. De t. ház, hogy egyebeket mellőzzek, hivatkozom a köztisztviselők minősítéséről szóló törvény számos pharagraphusára, nevezetesen a 8. §. 0) pontjára, a 12., a 13. §. második bekezdésére, a 17. §., 18. §-ra, a 19. §. negyedik bekezdésére, a 20. §. második bekezdésére és a 22. §-ra. Mindezen szakaszok utalnak az érettségi vizsgákra, mint olyanokra, melyek qualificatiót nyújtanak bizonyos állások elnyerésére és betöltésére. Ha már most minden más támpont hiányoznék, egyedül ez is jogosulttá tenné az állam némi ingerentiáját az érettségi vizsgára, ilyen vagy olyan formában, de mindenesetre ugy, hogy annak kézzelfogható sikere legyen. Azt mondják, hogy ez önkényre vezet. T. ház! A törvény javaslatban meg van a jogsegítség adva, meg van nyitva ajtaja annak, hogy jogorvoslatot keressen az illető intézet, ha netalán viszszaélés vagy önkény fordulna elő. A felelős magyar ministeri kormányzat mellett nem lehet feltenni, hogy a minister akár maga, akár közegei által oda hatni kívánjon, hogy megrontsa a felekezeti autonómiát és iskolát. A mely alkotmányos ministerről ezt lehetne bebizonyítani, meg vagyok győződve, hogy az egy hétig sem tarthatná fönn magát. (Helyeslés a jobboldalon. Ellenmondás a baloldalon.) És t. ház! az 1879-iki törvényben, mely a magyar nyelv oktatásáról szól, hasonló hatáskör van adva a tanfelügyelőnek bizonyos tantárgyra nézve és ez eddig sehol sem bizonyult sérelmesnek az autonómiára nézve. Ez esetben sem fog annak bizonyulni. Más államokban is nagy súlyt fektetnek arra, hogy az államnak legyen némi ellenőrzési joga és e tekintetben némely állam nagyon is messze megy az érettségi vizsgákra vonatkozólag. Nem fogok Ausztriára és Németországra hivatkozni, mert ez nem igen tetszik a t. képviselő uraknak. (A szélső balra mutat.) Utalok e tekintetben Dániára, hol három censor közül az egyik a tanfelügyelő; utalok Francziaországra, hol a miénknek megfelelő baccalaureatust az állam adja; és utalok különösen Olaszországra, hol a gymnasiumi és lyceumi tanfolyam végén a növendéknek érettségi vagy abituriensi vizsgát kell teimi. E vizsgák a kir. lyceumokban és gymnasiumokon tétetnek, de megengedik a községek és tartományok által fentartott gymnasiumoknak és lyceumoknak is, ha szervezetök és tanrendjök egyenlősége, valamint tanerőiknek elismert arravalósága által az államintézetekkel egyenrangúaknak ismertetnek el, hogy ily vizsgálatokat tarthassanak. De még ezen esetben is, az ily tanintézetek csak a saját növendékeiket vizsgálhatják meg érvényesen. Azonban más intézetben lévő növendékek kötelesek tisztán és határozottan az állami taninté-