Képviselőházi napló, 1881. X. kötet • 1883. február 1–márczius 8.
Ülésnapok - 1881-188
124 ISS- országos ülés február 15. 1S83. tését szigorúan ellenőrizze. És méltóztassanak elhinni, hogy a felügyelet ismert és eddig gyakorolt azon eljárásával szemben, mely a szomorú példák szerint lehetővé tette azt, hogy a sikkasztás,a Mn, az indolentia palástja alatt évek hosszán ellappanghatott, mondom, ezen eljárással szemben ezen intézkedés lenne az, mely sok eredménynyel állná útját azon corruptiónak, mely napjainkban fájdalom, oly dúsan burjánzik, mely már magát a légkört is annyira megvesztegette, hogy a megrendítőleg rohamos példák nyomása alatt maga a közvélemény sokszor a legbecsületesebb, legtisztább jellemet is a gyanú, a feltevés sötét és kinzó árnyékával gyűrűzi körül. Keresnünk kell tehát az eredményt, hogy mindezeket egy szűkebb keretben összegezzem, a közigazgatásnak gyökeres, a közigazgatási gépezetnek nem annyira a külföldi államokat utánzó, mint a korszerű haladásnak, az indokolt változtatásoktól sem visszariadó elve melletti, de mindenesetre a történeti alapok lehető megtartásával saját tűzhelyünk jól megfigyelt viszonyai szerinti átalakításában és igy a reformoknak hézagtalan, de a természetes és következetes sorrend megtartása melletti keresztülvitelében. Ezek azon alapelvek t. ház, melyeknek előzetes érvényesítésére kellene egyéni véleményem szerint törekednünk és majdan ezekhez alkalmazva berendeznünk azon háztartást, melyben azután a képzett munkások biztos existentiát, gyakorlatilag beosztott munkakört találjanak és igy a törekvést biztos eredmény kisérhesse. Ezek és a kellő sorrend megfigyelése, megtartása nélkül minden időközi alkotások csakis a kísérlet czímét, színét viselik magukon és igy sem a közegekre nem hathatnak lelkesítőíeg, sem a közérdekeknek maradandó és hasznos szolgálatot nem teremthetnek. Azonban ezek ellenében máris hallani vélem azon ellenvetést, hogy mindezeknek keresztülvitele sok időt és viszonyaink között alig megbírható kiadásokat, anyagi áldozatokat követel. Ezen lehető megjegyzésre rövid válaszom készen áll, mert, ha a jelzett alkotások, nézetem szerint több időt követelnek, ez kétszeresen indokolja, hogy azok mielőbb vegyék kezdetüket. A kivitel anyagi oldalát tekintve pedig, míg egyrészről azon általános, közönséges, de mindig megczáfolhatlan érvhez kell folyamodnom, hogy ha a kitűzött czélt elérni akarjuk, akkor meg kell küzdenünk az eszközök megszerzésének nehézségeivel is másrészről. Mi indokolhatja a takarékosságot akkor, midőn saját közvetíti), eddig elhanyagolt érdekeink előmozdítására akarunk erkölcsileg hasznosan gyümölcsöző befektetést tenni. Mi indokolhatja azt akkor, midőn ellenkezőleg reánk nézve meddő czélokra, idegen, még csak sajátunknak sem mondható és ma is bizonytalan jövőjű területekre a milliók oly könnyen áldoztatnak fel. És valóban, azon általam mélyen átérzett erkölcsi kötelességgel szemben, melylyel mi a hazának, a nemzetnek, választóinknak tartozunk, mig az első teljes öntudatossággal, lelkiismeretességgel befelelhető, a másodikat épen azért és különösen azért jogosult a háborgó közvélemény elitélni, mert a jelzett czélokra feláldozott milliók mellett, saját közvetlen érdekeink előmozdításának eszközeitől fosztatunk meg. A parlamentáris kormányzat a régi megyéket már rég kivetkőztette eredetiségükből. A törvényhozás — mint tudjuk — e kettőnek egybeforrasztását az 1870. évi XLII. törvény-czikk megalkotása által kívánta elérni és szabályozni. Hogy megtalálta-e akkor a szerencsés megoldás kulcsát; hogy nem áldozott-e iel kelleténél több jogokat a megyék részéről és általában maga az idézett törvény mennyiben és mily eredménynyel lett átadva az életnek: mindezeknek vitatásába nem bocsátkozom, csupán annyit szabadjon megjegyeznem, hogy bizonyára nem fogja tagadni senki, miszerint a régi megyék alkotmányos épülete, az ezekbe időnkint, nem hozom én kétségbe, hogy a jó akarat utján, de mindenesetre csakis kísérletként beékelt több idegen alakítások mellett, már ma alig felismerhető romokat mutat fel. Miután pedig a történelmi és hagyományos épületek romjait a végpusztulástól megóvni maga a kegyelet is parancsolja, különösen azok részéről, kiknek fennen hangoztatott hitük, elvük, meggyődésük szerint a lakóknak még is csak ezen épület falai között lehet és kell megvonulni ok: azt hiszem, hogy a helyzet és következetesség egyaránt követelik, hogy ne időnkinti igazítások által vesztegettelek el, ugy az egyesek, mint a nemzetek életében mindig oly drága idő és halmoztassanak fel minden rendszer és igy maradandóbb haszon nélkül a költségek és kiadások, hanem egy tervszerű, a viszonyokhoz alkalmatos, de teljes átalakítás tegye lakályossá, tegye biztossá az épületet a lakók számára. Midőn ezekben rámutatni igyekeztem azon hézagra, melyet ezen törvényjavaslat életbeléptetése esetén maga után feltétlenül felhagyni fog; de teljes készséggel elismertem azon előnyöket is, melyek ebben benfoglalvák, ámbár nem tagadhatom, hogy különösen azon intentiót, mely ezen javaslatnak egyik figyelmet érdemlő tételét képezi és azt mintegy uralni látszik, hogy t. i. az állampénztár látszólagos megkimélésével a közigazgatásnak mindazon meliőzhetlen eszközei és orgánumai, melyek a megyék állami javadalmazásából meg nem szerezhetők, szereztessenek be azon állampolgárok újabb és pótlólagos megadóztatásával, kik maguk alkotván az államot, már mint ilyenek annak pénztárához csak nem a szélsőség