Képviselőházi napló, 1881. IX. kötet • 1883. január 12–január 31.

Ülésnapok - 1881-166

60 166. országos ülés jannár 16. 1883. sches Tageblatt" -ban közölt levél, mint mindaz, a mi ahhoz kapcsoltatik, valótlan: mert ha valaha hírlapi közlemény magán hordta a valótlanság bélyegét, akkor azon levél az. De nem akartam ekkor kijelenteni, hogy miképen vagyok egyénileg meggyőződve, mert positivummal akartam válaszolni, hogy mit tudok. (Halljuk"!) És most határozottan biztosíthatom a t. házat, hogy azon levél a szerencsétlen gr. Wimpffen által soha nem Íratott, ő tehát nem is állíthatta, hogy gr. Kálnokynál jelentést tett volna, de ilynemű jelentés, tényleg, positive mondhatom, nem is létezik. Mondhattam volna és elmondom most azt is, hogy arra, hogy az ügy szigorú megvizsgáltatása iránt én tegyek lépéseket, ha fordulna is elő ily eset, bizonynyal nem volna szükség, mert a közös külügyminister maga is érezné szükségét annak, hogy ha az ő hivatalkörébe tartozó egyén ellen megvesztegetés történik, a legszigorúbb vizsgálat tartassák és ha kell, a bűnösre büntetés alkalmaztassák. Hogy miért mondom azt, hogy tudom most már és hogy nem pusztán egyéni meggyőződéssel válaszolok, arra nézve bátor vagyok a következőket megjegyezni. Itt van először kezemnél gr. Traunak távirata, a kiről méltóztatnak tudni, hogy gr. Wimpffen gyermekei gondnokává neveztetett ki. A távirat igy hangzik. (Halljuk!) Németül fogom felolvasni, nehogy a fordításban hibát kövessek el. (Halljuk! Olvassa.) „ Gráf Wimpffen ist mit Báron Hirsch in gar keiner Verbindung gestanden und deranLetzteren gerichtete Brief enthält nur die Bitté, sich in den ersten traurigen Tagén der Familie anzunehmen." Ez tehát azt jelenti, hogy ő azon helyzetben volt, hogy a család körülményeiről biztosan megismerkedhetik a végrendeletileg reábízott teendőkre nézve Gr. Kálnoky pedig gr. Wimpffentől, a mint mondatik, az utolsó órában, deczember 30-án ezen levelet kapta, melyet bátor leszek felolvasni, emlékezetébe hivaat. ház tagjainak, hogy mindjárt azon esemény bekövetkeztekor minden eltérés vagy megczáfolás nélkül köztudomású dolog volt az, hogy gr. Wimpffen a végzetes napot megelőző utolsó napokban az ő párizsi követségi szállásának helytelen választása és túldrágasága fölötti kételyeivel foglalkozott és azok képezték, hogy ugy fejezzem ki magamat, fixa ideáját. A levél hangzik (Halljuk! Olvassa.) „Lieber Freund! Ich empehle meine Frau und meine Kinder der Gnade S. M. des Kaisers, damit die Folgen der unglückseligen Miethe nicht auf diese Unschuldigen falle. Ich zähle hiebei auf deine Unterstützung dein Wimpffen." Semmit egyebet gr. Kálnoky Wimpffentől nem kapott. Azt gondolom t. ház, hogy ezekkel szemben mindenki el fogja ismerni azt, (Halljuk!) hogy itt csakugyan a berlini „Deutsches Tageblatt "-ban megj elent levél semmi alappal nem bír, tisztán, határozottan egyszerű koholmány. Talán mégis tévedek, hogy mindenki elfogja hinni. Hiszem, hogy itt igen, de az egész világon mindenki nem; mert hisz a mely lap,midőn ily hirt világgá bocsát, maga mindjárt azzal kezdi, hogy tudja, hogy dementiroztatni fog, de azért az neki mindegy, az bizonyosan nem fogja elhinni, és nem fogják elhinni olyanok, kik azon lapnak vagy oly lapoknak assecláiként, élvezetőket, örömüket, némelyek hasznukat találják a gyanúsításban és a rágalmazásban. De ilyeneket meggyőzni nem is lehet feladatom, mert ez a lehetőségek közé nem tartozik. Megvallom, hogy annál nagyobb bizonyítékot látok pedig ezen dologban és láthatnának még azok is abban, hogy ama lapnak^, levele nem dementiroztatott, mert annyira sem tartották érdemesnek, annyira valószínűtlenek tartották, hogy nem is kellett, nem is érezték szükségét dementirozni. A dementirozás, az ügy kiderítésének szüksége csak akkor állott elő, midőn ezen t. ház kebelében egy képviselő tolmácsává vált azon „Deutsches Tagblatt" nyilatkozatának, illetőleg az abban megjelent hirnek. De engedje meg nekem a t. ház és engedje meg az interpelláló képviselő úr, hogy egyre figyelmeztessem. S ez az, hogy még ha valaki — nem akarom most a kérdés azon részét érinteni — antisemiticus szempontokból kapva-kap az alkalmon, egy sémitát rósz fényben odaállítani: még akkor is meg kellene gondolnia, hogy ne tegye ezt olyankor, midőn ez által egy sémitát állít ugyan oda rósz színben, de odaállít azon kivül és sírjában megbélyegezni látszik egy szerencsétlenül járt embert (Helyeslés) és odaállítja a pellengérre — mert mint beszédjében ő is felemlítette, az a czikk odaállítja — a magyar-osztrák monarchia diplomatiai testületét. (Helyeslés.) Ez esetben azután csakugyan „le jeu ne vaut pas la chandelle." Kérem, méltóztassék válaszomat tudomásul venni. (Helyeslés.) Istóczy GyőZŐ: T. ház! A t. ministerelnök ur válaszára csak egy pár megjegyzést fogok tenni. A t. ministerelnök ur apokryphnak jelenti ki a „Deutsches Tagblatt"-nak levelét. A t. ministerelnök úrnak alkalma levén a valódi ügyállás felől magának alapos informátiókat szerezhetni, én meg hiszek szavának s ugyanazért válaszát tudomásul veszem. De hát ha a dolog igy áll, miért kellett a mai napig a dementival egy oly lap közleményére, melylnem valami zuglap, hanem a porosz conservativ pártnak egyik főközlönye és csak ép oly antisemiticus lap, mint a Norddeutsche Allgemeine Zeitung, a Kreuzzeitung, vagy a Germania. Máskor csekélyebb fontosságú ügyeknél is mindjárt kéznél szokott lenni a hivatalos, vagy a félhivatalos dementi, miért késett épen a jelen esetben