Képviselőházi napló, 1881. IX. kötet • 1883. január 12–január 31.

Ülésnapok - 1881-166

p,g 166. országos iUé* január 16. 18S3. lyet a takarékpénztárak adnak és az előadó ur a maga jelentéséhez csatolt egy kimutatást a „Compassbók idézve; ezen osztalékok nagyságának megbirálása azonban t. ház nagy fallatia. A minister nr és azon képviselő urak, kik e nézetében osztoznak, elfeledik, hogy azon részvények, melyek után ezen nagy osztalék fizettetik, többé nem az eredeti névszerinti részvények, melyek alapját képezték az intézetnek és hogy a jelen részvénybirtokosok közt alig akad már az eredeti birtokosok közül, ugy, hogy ha azon részvények eredetileg 500 frtosok voltak és most például 2000 frton állanak, az, a ki most azok birtokosa 18—1900 frton vette darabját, tehát az osztalék nem 20—30—40%, hanem alig 7 — 8, vagy esetleg 9. Ismétlem tehát, ez világos fallatia. Tévedés van tehát az osztalékra nézve és másrészről, ha valamely dolognak az árnyoldalát kiemeljük, akkor a méltányosság megköveteli azt, hogy a jó oldala is kitüntettessék. Már pedig azokra hivatkozom, kik a hazai viszonyokat, a közgazdasági és kereskedelmi fejlődést figyelemmel kisérték, vájjon tagadhatják-e azon tényt, hogy Magyarországon az ipar, kereskedelem és a mezei gazdaság csak azóta kezdett a mostoha viszonyok daczára mégis lendületet venni, mióta a takarékpénztárak intézménye a hazába behozatott. (Ugy van! a bal- és szélső baloldalon.) Tagadhatja-e valaki, hogy az, hogy az ország nagy része az uzsora pusztításától megmenteiért, egyedül és kizárólag ezen intézeteknek tulajdonítható. (Igaz! a bal- és szélső baloldalon.) Különösen, ha tekintetbe veszszük, hogy mi nem rendelkezhetünk oly általános hitelintézettel, milyen minden más országban van, mely megadja a módot a törvényhozó testületeknek, a végrehajtó hatalomnak, hogy a hitel szervezésében intézkedjék akképen, hogy az az egész országra kiterjesztessék, ha figyelembe vesszük, hogy nem rendelkezünk önálló nemzeti bankkal. Méltóztassanak a statistikai adatokat megtekinteni, azokból kitűnik, hogy az úgynevezett osztrák-magyar, szerintem azonban még ma is osztrák bank, alig fedezi az ország hitelszükségletének tizedrészét, a többi kilencz rész mind ilyen intézetek által fedeztetik, a milyeneket önök most sújtani akarnak. (TJgy van! a szélső baloldalon.) Es a midőn ezen intézetekről szólok álta Iában, nem tehetem, hogy ne hivatkozzam arra, a mi szerintem mégis súlylyal bir, t. i. daczára annak, hogy üzleti nyereségre törekesznek, a hazafiságot nem tévesztik szem elől és hálátlanság volna, ha itt a törvényhozó testület kebelében nem hangsúlyoznék, hogy bárminő hazafias czélról van szó^, mindig ezen intézeteket látjuk első sorban. (Élénk helyeslés balfelől.) Én azt hiszem, már maga ezen körülmény, valamint az a fontosság, melyet lehetetlen eltagadni ez intézetektől, kell, hogy nagyon óvatossá tegye ugy a kormányt mint a törvényhozást, mielőtt ennek alapjához nyúlna, pedig meggyőződésem szerint e törvényjavaslat ennek alapját támadja meg. A t. előadó ur mintegy ellentétbe állította a három eshetőséget, mely itt előfordulhat, azt mondván, vagy a betevő viseli a terhet, akkor a pénzintézet nem szenved kárt, vagy a hitel drágul és akkor a kölcsönvevő fizeti az adót, ergo akkor sem a betevő, sem a hitelintézet nem szenved. (Hegedűs Sándor ellentmond.) Bocsánatot kérek, én teljesen osztom azon nézetet, melyet később mondani méltóztatott, hogy nem lesz teljes áthárítás, hanem eloszlik a teher s mind a három szenvedni fog alatta. Lássuk, hogy áll a dolog. Elfogadom azon sorrendet, melyet a t. előadó ur használt. A pénzintézetek, ha elfogadom a pénzügyminister nr feltevését, hogy t. i. azok fogják kizárólag fizetni az adót, ennek mi lesz a következménye, az, hogy az osztalék tetemesen fogyni fog és következni fog belőle az az igazságtalanság, a mi az egyik kérvényben is ki van emelve, melyet én voltam bátor a t. háznak beterjeszteni azon 175 takarékpénztár nevében — és megvallom, sajnálom, hogy ezen kérvény fel nem lett olvasva egész terjedelmében, mert abban igen nyomósérvek fordulnak elő. Igen helyesen emeli ki ezen kérvény azt, hogy olyan különös állapot teremtetik az intézetek számára ezen törvényjavaslat által, hogy pénzszűke idejében, amidőn azért, hogy a takarékpénztárakba befolyjon a pénz, az intézet kénytelen nagyobb kamatot fizetni, akkor egyszersmind nagyobb adót is fognak fizetni, holott, mikor a pénz olcsó, mikor a betevők beérik kisebb kamattal, kisebb adót fog fizetni az intézet. Ez magában igazolja Gaal Jenő t. képviselőtársam azon állítását, hogy ezen törvényjavaslat alapeszméje nem lett kellőleg megérlelve, nem lett kellőleg megfontolva. De hát azt mondják: meglehet, hogy mégis áthárítják a betevőre a terhet. Hát mi történik, ha ez a betevőkre hárul? Először is a t. előadó ur összehasonlítást tett a fővárosi és vidéki takarékpénztárak közt, de elfelejtett kiemelni egy fontos körülményt, hogy rendes viszonyok közt is mindig 2 — 3% különbség van a vidék és a főváros közt; a mi természetes is, mert a fővárosi intézetek sokkal nagyobb mértékben űzik üzletüket, jövedelmük nagyobb, közel vannak minden pénzforráshoz s maga a betevő is, nagyobb levén itten a tőke, beéri kisebb kamattal, holott a vidéken a betevő kénytelen többet követelni kamatképen a befektetett tőke után. A pénzintézet pedig épen, mert a betevőnek többet kell fizetnie, a kölcsönt sokkal drágábban kénytelen adnia

v Én teljesen meg vagyok győződve arról, hogy a közeljövő be fogj a bizonyítani, miszerint igenis e törvényjavaslat akár alaposan, akár alaptalanul, vissza fogja riasztani nagy részét a betevőknek, nemcsak azért, mert ma nincs ok rá és Magyar-