Képviselőházi napló, 1881. IX. kötet • 1883. január 12–január 31.
Ülésnapok - 1881-166
54 166. országos ülés január 16. 1883. természetszerűen emelkedik és ott sokszor valószínűleg a magasabb kamatú kölcsön is nagy előny a régi állapothoz képest. Azt állítják továbbá, hogy a pénzintézetek nagy osztalékot adnak. Meggyőződésem szerint ez is csak ritkán áll. Elismerem, hogy egyes intézetek igen kedvező körülmények közt vannak, de általában a takarékpénztárakra nézve ezt az állítást alaposnak nem ismerhetem el. Feledik ugyanis, hogy a befizetés után a részvények sokkal magasi) áron új tulajdonosokhoz kerültek, a kiknek korántsem jövedelmeznek már oly busásan, mintha a régi tulajdonos kezei közt lennének. Továbbá, ha pl. 1881-ben tekintetbe vesszük, hogy a 102 millióra tehető takarékpénztári alapés tartaléktőke 10 milliót jövedelmezett és ha ebből leszámítjuk az adókat és járulékot, ha leszámítjuk azt, a mivel a takarékpénztáraknak a tartalék dotatiójához járulniok kell, akkor nem marad több rendelkezésükre, mint 8%-os osztalék. Ez pedig oly polgári haszon t. ház, melyet magasnak mondani nem lehet. S az állam érdeke sem áll ezzel ellentétben, mert ha valahol, itt kapja meg az állam azt a 10°/<>-ot egészen, mely kereseti adó fejében jár neki. Hiszen minden más harmadosztályú kereseti ágnál köztudomás szerint az adó ezen mértékben nem alkalmaztatik. Nem lehet tehát állítani, hogy a takarékpénztárak jövedelme nincs eléggé megadóztatva. Én ennélfogva t. ház, az eddigiekből folyólag, azon véleményben vagyok, hogy a mi viszonyaink közt a tőke azon részének további megadóztatása, mely a pénzintézeteknél van elhelyezve, nem indokolt. A 3°/°-os illeték, mely az 1875-ki törvényben van róva, azonkívül pedig a takarékpénztáraknak 10"/o-kai való megadóztatása a mi viszonyaink közt ha nem is túlságos, de mindenesetre elegendő teher a tőkére nézve. Azért nem is tartom indokoltnak a tőke-kamat adónak ezen javaslat alakjában való emelését. Hanem ha a tisztelt pénzügyminister ur arra mégis elhatározta magát, az én véleményem szerint helyes lett volna azon eljárást követnie, melyet pl. a szeszadó törvények módosítása előtt követett, azon eljárást t. i., mely szerint az érdekelteket meghallgatván, azok kívánságait lehetőleg téliesítetté volna. Mert csakugyan legnagyobb mérvben fiscalis intézkedés az, hogyha ezen adónak végrehajtójául az egyes pénzintézeteket decretálja a törvény. A javaslat egyik §-ában kimondatjk ugyanis, hogy az adófelügy élőnek jogában áll a pénzintézetek eljárását figyelemmel kisérni és jogosítva van arra, hogy az adatok helyes, vagy helytelen voltát, a kimutatásnak az intézet könyveivel, vagy feljegyzéseivel összehasonlítása utján megállapítsa, illetőleg kiküldött közegei által megállapítássá. A törvényjavaslat ezen szakasza az én véleményem szerint oly káros intézkedés, mely a pénzintéze| teknek nagy mértékben fog ártani. Az üzletemberek bizalma nem valami megrendíthetlen dolog tisztelt ház; és én attól tartok, hogy sokan az üzletemberek közül, kik ideiglenesen hajlandók voltak a pénzintézeteknél elhelyezni tőkéiket, nem fogják magukat ezentúl kitenni annak, hogy az adófelügyelő, vagy közege által vagyoni állásuk könnyű szerrel bírálat alá vétessék a tőkének számbavétele utján. ^Es azután általános közgazdasági szempontból is helytelennek tartom az ily intézkedést. A jövő fejlődésnek, mint a haladottabb államok példája mutatja, az az iránya, hogy az üzletemberek a pénztárt és a raktárt lehetőleg nélkülözhessék. A raktárt pótolja a közraktár, a pénztárt a bank. Ha mi, kiknél, a bankárüzlet önállóan az egyes egyének által fölkarolva, nem fejlődhetett ki, azon intézményt, mely szépen kezdett nálunk virágozni, jobb irányú fejlődésben megakadályozzuk, nagyon tartok attól, hogy egészségtelen irányba tereljük az intézeteket. En azok hibáit jól ismerem és a t. előadó úrral a tekintetben egyetértek, hogy szervezetükön változtatni kell. De ez felfogásom szerint nem ok arra, hogy ha a szervezet nem nyújt teljes biztosítékot, azt megterheljük és megrontsuk és az egészséges irányban való fejlődést lehetlenítsük azoknál. Tegnap azt mondotta a t. pénzügyminister ur Horánszky Nándor t. barátomnak felelve, hogy mióta az országgyűlés önállóan intézkedik az ország ügyei felett, annyit a közgazdaság érdekében nem tettek a kormányok, mint a mennyi az utóbbi időben történt. Én szívesen elisnierein, hogy az utóbbi időben tétettek oly intézkedések, melyek üdvös közgazdasági hatással is fognak bírni. De azt nagyon sajnálnom kell, hogy ezen intézkedések után más oly intézkedések következtek, melyek viszont azt bizonyítják, hogy soha oly fiscalis eljárás kormány által nem követtetett, mint a minőt a mostani inaugurált. (Ugy van! balfelől.) Ugy a tegnap, mint a ma tárgyalt törvényjavaslat világosan azt bizonyítja, hogy összes gazdasági és mindenféle érdekeink felett afiscalismus souverain hatalommal uralkodik. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) És most t. ház, a következőkben foglalom össze a mondottakat. Én kifogásolom ezen javaslatot, mert az egyik lánezszemét képezi annak, a pénzügyi politikának, mely czélját soha el nem érheti. A pénzügyi vitában bővebben kifejtetett, hogy rendes kiadásaink és rendes bevételeink közt, az egyensúlyt helyreállítani csak az adóemelések szakadatlan sora által és igy is csak egy-egy rövid időre lehet. Az adóemelésekből kifogyni tehát soha sem fogunk, a czélt azonban élnem érhetjük soha, mert az a kamatteher, a mennyibe nekünk a rendkívüli kiadások beszerzése kerül, mindig szaporítani I fogja rendes kiadásainkat, melyek fedezéséről a
