Képviselőházi napló, 1881. IX. kötet • 1883. január 12–január 31.

Ülésnapok - 1881-166

166. országol iléa január 16. 1883. 53 akarják élvezni. Végre tudni kívántam, hogyimenynyire megy a kétezer forinton aluli tételekből álló Összeg, melynek legnagyobb része kis takarítmányokból áll. A válasz erre a következő volt: (Halljuk!) A 10 millió 640 ezer forintban volt alap és alapítvány 2 millió 85 ezer forint, tehát az egésznek 19% 2 ezer forinton felüli és két évnél kevesebb ideig az intézetnél elhelyezve volt tőke 2.329,000 frtra rúgott, ez az egész 227«-ka és végre a 2000 frton aluli betétek összege 3.360,000 forint, vagyis az egész 32%-ka. Az alapok és a kisebb takarítmányok ennélfogva az összes betétek 51%-át képezik. Ezek pedig oly természetű tőkék, melyek újabb megadóztatása ezen törvényjavaslat által teljesen nem indokolható. Azt mondja a t. előadó ur a pénzügyi bizottság jelentésében, hogy a kisebb takarítmányok nem is a mostani, hanem a postai tarékpénztárak körébe tartoznak s hogy a pénzügyi bizottság sürgette a postai takarékpénztárak behozatalát nálunk is. Ha t. ház. ezen intézmény tényleg léteznék és arra a pénzügyi bizottság t. előadója hivatkozott volna, elismerem, ennek lehetne bizonyos nyomatéka, így azonban — engedje meg — hivatkozását másnak, mint hangulatcsinálásnak ezen törvényjavaslat érdekében, nem tekinthetem. (ügy van! a baloldalon.) Azt mondják, hogy nem fog az előttünk fekvő törvényjavaslat oly károsan hatni, mert hiszen a lomha tőkéket a termelés felé hajtja s ez a közgazdaságnak kimutatható érdekében fekszik. Erre t. ház, megjegyzésem az, hogy lomha tőke a takarékpénztáraknál sem igen van, mert habár azon tőkepénzesek, kik nem képesek vagy nem hajlandók vállalkozni, betétként helyezik el tőkéjöket, de az nem nyugszik az intézetben, hanem egy vagy más utón rendszerint az alkalmas termelő kezei közé kerül. Ennélfogva azt mondani, hogy a tőkék lomhán hevernek a takarékpénztárakban, helyesen egyáltalában nem lehet. Felhozatott többször az is, hogy a pénznek értékpapírokba fektetése lenne ezen törvényjavaslat egyik czélja, hogy ennek előmozdítása a közgazdaságra nézve előnyös dolog. Én, t. ház, elismerem, hogy ha mi tőkegazdag ország volnánk, ilyen befektetések nálunk minden esetre czélszerűen lennének eszközölhetők. Nagyon jó lenne, ha nem kénytelenülnénk a dús kamatokat a külföldre kifizetni. Azonban papírokba fektetett tőke után adó nem fizettetik, ez tehát a kincstárra nem előny, de nem előny az sem, ha a termeléstől az a nélkül is gyér földi tőke a papírokba fektetés által eltereltetik. Nem ábránd tehát, hogy ennek a törvényjavaslatnak e tekintetben is káros hatása lehet. Ezenkívül a tőke egy része valószínűleg egészen vissza is fog vonulni. Azt a t. előadó ur is elismerte, hogy nem csak ilyen megadóztatás esetén, hanem a kamatláb csökkenése esetén is a tőke az intézettől el szokott vonulni. Midőn én ezt constatálom, szükségesnek látom megjegyezni, hogy egy országos természetes folyamkamatlábcsökkenés hatása és az ily megadóztatás között mégis csak nagy különbség van. Felolvashatnék itt több oly véleményt, melyek takarékpénztári igazgatói körökből érkeztek hozzám s a melyekben az áll, hogy ha ezen törvényjavaslat elfogadtatik, akkor a vidéki parasztnép nagy része alig lesz arra bírható, hogy pénzét takarékpénztárban elhelyezze. A bizalmatlan nép vissza fog: onnan vonulni és mindaddig, míg eredeti ezéljához képest tőkéjét vagy vételre vagy speculatióra nem fordíthatja, ládája fenekén fogja tartani, (ügy van! a oaloldalon.) Magam is ismerek egy nagy alföldi községet, melynek 15 ezer lakosa van és a mely általában gazdagnak van elismerve s ott minden erőlködés daczára sem létesülhetett eddig takarékpénztár. Több kisérlet meghiúsult e tekintetben. Most az emberek beviszik a pénzt a szomszéd városba, de a mint háborús hírek támadnak, vissza viszik újra és otthon őrzik ládájuk fenekén. Ily conzervativ lakosság nagyon sok van a vidéken. Azt hiszem tehát, hogy most a helyett, hogy a kezeik közt levő tőkét mindinkább belevonnók a termelés áramlatába, mindinkább viszsza fogjuk rettenteni ezt onnan. Azután azok, kik eddig pénzeiket takarékpénztárakba helyezték el, ha látni fogják, hogy nem gyümölcsözött semmit sem, újra azon közvetítők kezeibe fognak esni, a kik drágábban adják azt ki a kölcsönvevőnek és az uzsora dívni fog újból több és több vidéken. Hivatásomnál fogva kötelességem egyes vidékek gazdasági viszonyait észlelni és e közben azt tapasztaltam, hogy a takarékpénztáraknak minden vád daczára, melyet ellenük felhoznak, igen jó hatásuk van csaknem mindenütt. Ott pl., hol takarékpénztár keletkezik, az uzsora szűnni kezd. Ezt constatálják oly egyének is, kik a takarékpénztárakkal semmiféle érdekösszeköttetésben nem állanak. Azt mondja a t. pénzügyminister ur, hogy a takarékpénztárak egy része nagy kamatokat fizettet magának. Sokszor az ily intézeteket uzsorával vádolják, mert 10—11 %-ra adnak kölcsönt. Ha megengedi, hogy hatóságilag engedélyezett kézi zálog intézetek 30 —3 6%-ra adjanak kölcsönt, akkor el kell ismernie a kormánynak, hogy vannak bizonyos körülmények, melyek közt ezen nagyobb kamatú kölcsönök is jótéteményt képeznek az illetőkre nézve. A kamat, a pénz használatának ára több elemből áll 8 ott, a hol nemcsak a keresleti és kínálati viszonyok kedvezőtlenek, hanem a hol a biztonság sem elég nagy, a risicó-praemiuuia