Képviselőházi napló, 1881. IX. kötet • 1883. január 12–január 31.
Ülésnapok - 1881-166
166. országos ülés január 16. 1883 5Í ködik. Ha egy tőkegazdag országban az egyes termelési ágak nagyobb mértékben sújtatnak adóval, azt a tőkének is okvetlenül megkell éreznie, tehát annak közvetett megadóztatása is lehetséges. Tőkeszegény országban ellenben ha maga a tőke sújtatik is közvetlenül, a kedvezőtlen keresleti és kínálati viszonyok folytán a tőkésnek sok esetben módja van a reá rótt tehernek jelentékeny részét a termelésre áthárítani. A javaslat kiindulási pontja tehát, mind mondám, má,r önmagában véve is helytelen. És feltűnő, hogy a t. kormány előterjesztésében arról, hogy tűs äz adó a termelésre bizonyos mértékben káros befolyással is lehet, mélységes mélyen hallgat. A pénzügyi bizottság már kiterjeszkedik ezen szempontra s azt mondja, hogy a javasolt megadóztatás ellen nagy fontosságú közgazdasági kifogást lehet felhozni, azt t. i., hogy a takarékosság és vagyonképződés rovására történik. De a mennyiben az részben előfordulna, a pénzügyi bizottság jelentése szerint ezen baj három okból nem lehet nagymérvű. Először azért, mert a köz- és magánhitel, a társulati és magántőke most már bir annyi forrással és consoli(1 átlóval nálunk, hogy egy 10 J /o-nyi betéti kamatadó felhasználható a viszonyok lényeges változtatása nélkül is. A t. előadó ur beszédében hangsúlyozta, hogy nagyon relatív dolog az, hogy vájjon mily mértékben fogja egyik vagy másik tényezője a termelésnek ezen újabb adót viselni. E tekintetben vele tökéletesen egyetértek. * De ha ő ezen kifejezés alatt lényeges, nem csupán egy pár százalékra rugó különbséget contemplál, akkor én vele egyet nem érthetek. A második ok, melynél fogva az uj teher nagyobb nem lehet, a pénzügyi bizottság szerint az, hogy „a kamatláb sokkal nagyobb tényezők hatása alatt áll, hogysem egyes intézetek vagy összes betéti intézeteink a felett kizárólag rendelkeznének." Én sem állítom azt, hogy összes betéti intézeteink kizárólag gyakorolnának a kamatláb magasságára befolyást, de hogy arra okvetlen befolyással kell birniok, az előttem telj esen tisztán áll. Világos az előttem,? mert ha én azon elemeket tekintem, melyek befolyással lehetnek a kamatláb megállapítására, akkor az országnak nyújtott és 60 millióra tehető bankhitelen kívül mindenesetre a 350 millióra rugó takarékpénztári betéteket kell számításba vennünk. Igaz, hogy az értékpapírok kamatlába is befolyással bir erre, de azon 350 millió nem olyan csekély összeg, hogy hatását a kamatláb alakulásánál teljesen figyelmen kivül lehetne hagyni. (Igás! Ugy van! lalfélöl.) Harmadszor az állíttatik, hogy a verseny hitelügyekben is fejlett annyira, hogy sem a betevő tőkéjét, sem a hitelintézet kölcsönét egy könnyen fel nem mondja, illetőleg egy hamar meg nem drágítja. A verseny t. ház, e tekintetben tőkebőséget jelentene, már pedig azt, hogy az országban tőke bővében nincsen, gazdaságunk extensiv volta és összes társadalmi viszonyaink eléggé bizonyítják. Egyes helyeken — nem vonom kétségbe — jelesen a fővárosban, van elég tőke és itt a keresleti és kínálati viszonyok e részben elég kedvezők is. De már a vidék nagyobb városaiban még mindig, annál inkább a vidéknek egyes félreeső helyein ezen arány sokkal kedvezőtlenebb. Ott tehát nagy, előnyös versenyről beszélni egyáltalán nem lehet. Az ország egyes félreeső vidéki helyein gyakorta egyetlen takarékpénztár dominálja az egész közgazdaságot. Arról tehát, hogy ennek az adónak érezhetőleg káros hatása nem lehet, engem ezen felhozott harmadik ok sem volt képes meggyőzni. Azonban a jelen törvényjavaslatnak nemcsak kiindulási pontja, hanem egész szerkezete is el van véleményem szerint hibázva. (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon.) Az alapeszme, melyen a törvényjavaslat nyugszik, nincs kellőleg átgondolva, az tehát sajnos, nagyon is zavaros. Hiszen ha a pénzügyminister ur előterjesztését külön, vagy a pénzügyi bizottság jelentésével együtt vesszük szemügyre és azon kérdést vetjük fel, hogy vájjon hát kinek a megadóztatása czéloztatik e törvényjavaslat által, vagy miféle adótárgy vétetett különösen szemügyre, szabatos fel eletet adni ezen kérdésre merőben lehetetlen. A pénzügy minister ur exposejában erre vonatkozólag azt mondotta, hogy: „Méltóztatik tapasztalásból tudni, hogy az országban levő sok takarékpénztár oly nagy üzletet csinál, hogy 1007o-ra menő tiszta jövedelme van, azon felül oly osztalékot ad, hogy túlhaladja az eredetileg befizetett tokét is." „Méltóztatik tudni —mondta tovább — hogy az országban, nem akarom mindnyáj okra érteni, de vannak takarékpénztárak, melyek egész rendszeresen uzsorát folytatnak és midőn a földbirtok annyira meg van terhelve adóval, nem találom igazságosnak, hogy a jövedelem ezen neme ne adóztassék meg, azért arra nézve is javaslatot lesz szerencsém előtérj eszteni." A törvényjavaslat indokolásában erre vonatkozólag már némi módosítssal azt mondja, hogy: „Tekintettel az üzleti viszonyokra, az is alig szenved kétséget, miszerint a takarékpénztárak, csakhogy a betétek benhagyását biztosítsák, hajlandók lesznek a törvény által adott jogról lemondani, miszerint az adót a kifizetett kamatokból visszatartsák és ez által a közönség ezen adóval való megterkeltetéstől egészen felmentetik." Itt tehát a pénzintézetek jó szándékától teszi függővé azt, hogy azok maguk viseljék a terhet, melyet ugylátszik exposejában eredetileg kizárólag rajok akart volna róni. Végre a pénzügyi bizottság az idézettekkel 7*
