Képviselőházi napló, 1881. IX. kötet • 1883. január 12–január 31.

Ülésnapok - 1881-165

32 165, országos ülés jarmár !5. 1883. tokos és igen nagy része szőlőbirtokos. Sajnos, igen kevés gyáros van köztünk, sörgyártó azt hiszem pláne nincs. Tehát a legnagyobb része ugy okoskodik — bocsánatot kérek ha őszintén szólok, mert igen sokszor hallom, hogy mondják: hadd sújtsák a sörgyártást, mennél kevesebb sört fogyasztanak, annál több bort isznak, annál jobb reánk, bortermelőkre nézve. Hát én nem tagadom, hogy az egyesekre nézve igen jó okoskodás lehet, de azt hiszem, a törvényhozó testületnek általános nemzetgazd\szati szempontokból kell kiindulni; nekünk érdekünkben áll, hogy a gazdaságnak minden ága fejlődjék, virágozzék a maga természetes arányai szerint, tekintet nélkül arra, hogy az egyik vagy másik osztályra minő hatással lesz. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Említettem az imént a statisztikai adatokat. A t. előadó ur igen bölcsen elhallgatta azokat a mostani előadásában s én megvallom, hogy ezt igen helyesnek találom az ő részéről, mert a ki az olyan adatokat megnézi, annak meg kell győződnie, hogy azok, nem mondom, hogy félrevezetésen, mert ezt senkiről sem akarom feltennni, de mindenesetre szembetűnő tévedésen alapszanak. Ezen adatok szerint, az 1881-iki hasonló időszakot véve alapul, az 1882-ik évben 6 hónap alatt Budapesten az adóvisszafizetés és adóleirás növekedett; nemcsak hogy nem csökkent, a mint az egész kereskedelmi világ hitte s a mint szerintem tényleg meg is történt, hanem ellenkezőleg gyarapodott Budapesten 37,000 frttal, Pozsonyban 15,000, Szegeden 2000 frttal, a mi más szóval annyit jelent, hogy az adó behozatala után a forgalom emelkedett. Ez nemzetgazdászati absurdum. Mert az megtörténhetik, arra vau példa, hogy uj adó daczára időnek jártával más kedvező körülmények közbejötte folytán egy kereskedelmi vagy közgazdasági ág mégis nagyra fejlődik, de hogy immediate azután hogy az illető fogyasztási czikk tetemes adó által sujtatik, ez által még nagyobb kelendősége legyen, erre csakugyan nincs példa. (Helyeslés a szélső haloldalon.) Egyébiránt ennek a titoknak magyarázatát ig.m könnyen meg fogja találni a t. minister ur, ha megfontolja, hogy különösen zárt városokban — miután ezen fogyasztási adó behozatala nem volt titok, hónapokkal előbb a kereskedők magukat mindenütt ellátták s ekként öszszehasonlítva a 82-iki évvel, a forgalom nagyobbnak tüntettetik fel, mint volt 1881-ben. Ez a titoknak igazi kulcsa, de ezt kiindulási pontnak venni annak bebizonyítására, hogy az adó nem csak nem ártott, hanem ellenkezőleg még használt, csakugyan nem lehet. Ezek t. ház, röviden egybefoglalva, azon tárgyi okok, melyeknél fogva én azen törvényjavaslatot általános tárgyalás alapjául sem fogadhatom el, mert mint, mondám, fenn állanak mindazon okok, melyeknél fogva sem én, sem elvbarátaim nem fogadtuk el a javaslatot akkor, mikor először terjesztetett a ház elé. (Helyeslés a szélső balon.) Van azonban ezen kivül egy általános elvi ok, mely engem arra bir, hogy ezen törvényjavaslatot visszautasítsam. (Halljuk!) Ezen elvi ok pedig először az, hogy én egyáltalában nem vagyok hajlandó bármily új adót, vagy adóemelést megszavazni mindaddig, mig be nem bizonyittatik nekem az, hogy az által el fog éretni azon czél, mely czél végett általában a népek nagy erőfeszítéseket szoktak tenni a? adók fizetése érdekében; ezen czél pedig, mit a kormány maga elé tűzött s fennen hirdetett: az egyensúlynak helyreállítása. Beismerem t. ház, hogy ha a t. kormány képes lenne bebizonyítani, hogy ezen újabb áldozatok által, melyeket a nemzettől követel, ezen czél el lesz érve, azaz, az egyensúly az államkincstárban helyreáll, akkor eltekintve minden egyéb októl érteném, ha sokan kötelességüknek tartanák ezen újabb terheket megszavazni. De mikor azt látom, hogy a legmélységesebb béke idején alig telik el egykét hónap, hogy újabb meg újabb adóterhek nem rovatnának a nemzetre, akkor én azt kérdem: mi lesz majd akkor, a mikor ezen ország kénytelen lesz igazi erőfeszítést tenni? Hiszen a t. kormány nagyon jól tudja, hogy egy millió szurony nem elég arra, hogy nagy háborút viseljünk, hanem egy millió szurony igen sok pénzmilliót követel; ha tehát most béke idején kimeríti a t. kormány egyfelől az állam hitelét, másfelől a polgárok adóképességét, mihez fog folyamodni, há majd igazán kenyértörésre kerül a dolog? (Igás! Ugy van! a szélső balon.) Két irányt szoktak e tekintetben más államokban követni; vagy azon irányt, melyet követett például Poroszország e század elejétől fogva csaknem az osztrák-porosz és franczia-német háború kitöréséig, t. i., hogy kímélni a filléreket minden úton-módon, gazdálkodni, hogy megtakarittassanak nagy összegek, hogy készen legyünk akkor, mikor nagy háborúba szállunk; vagy pedig követni azon másik módot: béke idején megadóztatni a népeket, de félretenni a begyült pénzt s alapot teremteni belőle a jövőre, hogy készen álljunk. Minálunk sem az egyik, sem a másik nem történt. (Igás! Ugy van! a bal- és szélső balon.) Kiszivattyúztuk a népnek verejtékét béke idején, elpazaroltuk a pénzt és mindazáltal azt mondjuk, hogy nekünk nagy hadsereget kell tartanunk, mert nagy eseményekre kell készen lennünk. Én ezt magában véve oly fontos elvi kérdésnek tartom, hogy már ennélfogva sem volnék képes a t. kormánynak, mely e rendszert