Képviselőházi napló, 1881. IX. kötet • 1883. január 12–január 31.
Ülésnapok - 1881-179
354 l7 ^ ersaágo* iiié* január 30. 1SSI. láb megállapításának lehetetlenségéről. De ennek lehetetlenségéről, megvallom, nem győződtem meg. Mert az érvelés, mely ellene felhozatik, leginkább abban pontosul össze, hogy a büntetőjogi sanctióuak ethioai alapját viciálja az, hogy a mi ma bűntett, az még tegnap nem volt bűntett; és ezt kiegészíti még azon igen nyomós szempont, melyet Szilágyi t. képviselőtársam tegnap felemlített, hogy hosszabb időre nyújtott kölcsönöknél, fluetuáló kamatmaximum mellett, mindenesetre, akár az eredetileg kikötött kamatot fixnek tekintsük, akár azt is fluctuáltassuk, nagy gyakorlati és elvi inconvenientiák állanak elő. Ezeknek a tekinteteknek a súlyát elismerem. Elismerem, bogy Bajátságos színben áll az a büntető törvényhozás, melynek határozatai szerint bűncselekményt képez ma az, mi tegnap még jogos dolognak tekintetett. De először is ez a varietabilitása a büntetőjogi sanctiónak inkább látszólagos, mint valódi. Mert igaz, hogy szám szerint kifejezve büntettetik ma az, mi tegnap még nem büntettetett; de maga azon cselekménynek jellege, mely habár szám szerint kifejezve ma más, mint tegnap volt, mindig ugyanaz, t. i. oly kamat vétele, mely túlhaladja azt a határt, melyet a pénzpiacz helyzete követei. De azonkívül kérdem azoktól, kik az ellenvetésre oly nagy súlyt fektetnek, hogy e miatt az egész eszmét elvetni hajlandók, kérdem tőlük, hogy vájjon nem ezzel legalább is egyenlő, én azt hiszem, nagyobb inconvenientiát teremt az uzsora-törvény, ha oly alakban fogadtatik el, mint a minőben a ház elé terjesztetett? Az az inconveuientia, mely az én eszmém megvalósítása esetén az időben szétszórva áll elő, ott helyileg szétszórva fogna eiőállani. (Ugy van!) Nem levén teljesen szabatos ismérve az uzsora bűncselekményének, az uzsora vétségét fogja képezni itt az, a mi az uzsora vétségét nem képezi amott. És én nem hiszem, hogy a fekőbb bíróságoknak felebbezés útján való eljárása ezen inconvenientiát teljesen eltüntetni képes volna — különösen a mi bűnvádi eljárásunk mellett — mert lehetetlen, hogy oly bűncselekménynél, melynél legalább az alanyi tényálladék megállapítása a helyi és egyéni körülmények loériegelésétől függ, a felsőbb bíróságok a localis bíróságok határozatainak eltéréseit teljesen kiegyenlíteni bírnák. Inconveuieutiával tehát ineoavenientia áll szemben, ezt teljes lehetetlen kikerülnünk. Már bevezető beszédemben mondám, hogy minden oly törvényhozási intézkedésnél, a mely egy magasabb érdek szempontjából szükségesnek látja az egyéni szabadságnak, különösen a szerződési szabadságnak korlátozását, a kérdés mindig csak az, hogy minők az inconvenientiák, a melyek az egyik és a melyek a másik esetben állanak elő? Ez Utóvégre is az érzék, az egyéni mérlegelés dolga; oly kérdés, a melynél arithmetieai szabatossággal sem pro, sem contra argumentálni nem lehet. A kérdésnek ezeu természete az ok, hogy annak több napon át itt történt megvitatása után feleslegesnek tartom a kérdés — hogy ugy mondjam — technieai oldalának tovább kutatását. A támadások, a melyek álláspontom ellen intéztettek, különben is csak kisebb részben irányultak concret javaslatom ellen. Nagy mértékben irányultak azon theoreticus alap ellen, a melyre én azt fektetni és a melylyel azt indokolni iparkodtam. Tagadtatott, vagy legalább logicai következményeiben veszélyesnek mondatott a természetes monopóliumnak azon coustatálása, a melyre én elvileg alapíthatónak vélem az állam ebbeli hivatását, hogy mint regulator lépjen fel. Egy hasonlattal éltem az indokolás kedvéért a vasúti politika köréből. Ezen hasonlatnak jogosultsága és a két esetnek hasonlósága vétetett tagadásba. Megtámadtatott Hegedűs képviselő ur által, a ki — ha jól emlékszem beszédére, — arra fektette a fősúlyt, hogy hiszen a vasutaknál oly monopóliumról vau szó, a melyet magának az államnak intézkedése teremtett, a hol tehát magától értetik, hogy az állam azutáu saját teremtményét szabályozza és a közönséget biztosítja oly monopólium ellen, a melyet maga léptetett életbe. Azt hiszem t. ház, hogy e felfogás nem helyes, nem szabatos és nem felel meg az európai vasutak keletkezési történetének. Igen, az az eset, a melyben az állam a vasutak monopóliumát teremti, vagy ugy, hogy maga veszi kezébe két bizonyos végpontnak vasúttal való összeköttetését, vagy ugy, hogy azt olykép concessiouálja egy magán-társulatnak, hogy ezeu két végpont összeköttetésére nézve minden más vállalkozás ki legyen zárva, ezen esetek léteznek, de ezek már valósításai azon iránynak, a mely az európai continensen ma uralkodóvá vált és azon felfogásnak, hogy a vasúti szolgálat közszolgálati ágnak tekintetik és ez megint kifolyása azon -észleletnek, hogy a vasutak természetes monopóliumot képeznek. Hogy concessio nélkül sehol a világon vasút nem jő létre, ezt megeugedem. De a eonceseio adása és monopólium nyújtása két különböző dolog, mert erre nézve minden a concessio tartamától függ. Hisz a terület kisajátítása és azonkívül számos közrendószeti természetű dolog megoldása az állam beavatkozását kívánja. De azon coneessiókban, a melyeknél ilyen nem közgazdasági, de közreudészeti szempontból avatkozik be az állam, neki a kamatgaxantiát nyújtja; de a főközlekedési vonalakra a vasutak keletkezésének első korszakában, különösen Angliában, nem volt szó arról, vagy legalább nem mindig, legalább az esetek többségében nem, hogy kizárassék ugyanazon két végpontot
