Képviselőházi napló, 1881. IX. kötet • 1883. január 12–január 31.

Ülésnapok - 1881-179

179. őrnagy iil ögszekötő más vasutak concurrentiája, sőt a vasúti politika első Btadiuma irányadó volt az, hogy ily concnrrens pályák keletkezését mindenképen előkeli mozdítani, mert ily concurrens pályák keletkezétől Tárta a vasúti politika az árszabásoknak a közönség érdekének megfelelő mérséklését. A concessióknak azon rendszere, mely a vasúti politika ezen stádiumában adatott, tehát egyátalán nem tartalmaz monopóliumot, sőt ellenkezőleg a concessiők sokaságának utján inkább oda van irányulva az államnak e tekintetben ébresztő és előmozdító befolyása, hogy a concurrens vonalak keletkezését előmozdítsa. Mikor azután arra az eredményre vezetett a tapasztalás, hogy ezen concurrens vonalak hosszabb-rövidebb idő után, miután egymást megrongálták, arra a belátásra jönnek, hogy jobb lesz nekik vagy fusionálni vagy carte!lirozni és hogy akkor azután a közönség mind a két concurrens vonal egyesített tőkéjének kamatját kénytelen kiszolgáltatfii az árszabásban, akkor igenis emelkedik érvényre azon, a tapasztalásból levont igazság felismerése, hogy a vasutak természetes monopóliumot képeznek és akkor lettek — de nem előbb, — törvényes monopóliummá is, legalább az európai continens legtöbb államaiban. Ebben az irányban mozog helyesen a mi vasúti politikánk is, ugy hogy többé nem kérdezik, hogy kiván-e a vasút valamit az államtól, hogy az ingerenfia, melyet a kormány magának a vasút árszabásaira vlndicá!, nem nyilvánul árszabási maximum meghatározásában, annak fejében, hogy viszont az el van ismerve és minálunk keresztül is vitetett — ismétlem, igen helyesen — az az elv, hogy akár kivan garanfiát. akár nem, a vállalkozó társulat coucessiót csak ugy nyer, hogyha magát az egész tarifapolitikájára nézve a kormány dlrect és folytonos befolyásának aláveti, a minthogy ennek példáját látjuk a buda-pécsi vasút létesítésénél, amely az államnak semmibe, egy fillérnyi subventióba sem került, a mely egy concurrens pálya lett volna a déli vasút hasonirányú vonalával szemben, hol azonban az állam nem elégedett meg sem avval, hogy ez a vasút nem kerül semmibe, sem avval, hogy concurrentia létezik, hanem érvényesítette azt az elvet, hogy a vasúti forgalommal szükségképen összekötött természetes monopólium folytán csak ugy concessioriálja a privát - vasutat, ha a kormánynak mérvadó befolyását a tarifapolitikára nézve teljesen elismeri. így lévén a dolog t. ház, kénytelen vagyok ezen általam felhozott hasonlatnak érvényessegét és concludens erejét a hallottak után is fen tartani. Tudom nagyon jól, hogy egy hitelintézet nem forgalmi eszköz, tudom nagyon jól, hogy pénzkölcsön nem vasúti vonat és ezért a kettő 5« január 30. 1885. 355 közt, a közszolgálat, az üzletnek ezen két ága közt különbözeteket felhozni igen könnyű dolog, de az, a mi itt a punctum saliens, a mit én itt egyedül keresek, hogy t. i. természetes, állandó monopólium helyzetében van az egyik is, a másik is, megvallom, a hallottak után is igaznak látom, az analógiát teljesnek találom és fentartora. De a ministerelnök ur ezen általam felállított theoria alapvetését máskép támadta meg: azon általa igen kedvelt, igen hatásos — és ha loyalisan kezeltetik, ismétlem, ha loyalisan kezeltetik — nagyon jogosult okoskodási formában, melyet „deductio ad absurdum"-nak szoktak nevezni. Á t. ministerelnök ur ugyanis azt mondotta, hogy ha elfogadtatik azon elv, hogy mindenütt, a nol a kereslet és kínálat között oly aránytalanság áll, mely akár a kínálónak, akár a kereslőnek nagy előnyt nyújt a másik szerződő fél felett, akkor hová jutunk? Odajutunk, monda, hogy rósz termés esetén, mikor a gabonakináíat csekélyebb s igy a kinálat előnyben van, meg kellene szabni a gabona és kenyér árát, hogy ott, a hol munkások gyéren vannak s a munkabér nagyon magas, hatóságilag le kellene szorítani a munkabért és a hol munkások nagy számban vannak, hatóságilag fel kellene emelni a bért. Ismétlem t. ház, hogy az okoskodásnak ezen módja igen hatásos, de bizonyító erővel csak akkor bír, ha loyalitássa! kezeltetik. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) A ministerelnök urnak velem szemben itt alkalmazott okoskodása lehet elmés, ügyes, szóval minden dicséretest lehet rá mondani, csak azt nem, hogy loyalis, mert az általam kifejtett álláspontnak tiszta elferdítése. (Igaz! Ugy van! a haloldalon.) Azt mondottam én, t. ház, vagy mondhatja azt valaki, a ki a monopólium fogalmáról tiszta képet alkotott magának, hogy mindenütt ott, a hol a kereslet és kinálat közt aránytalanság vau, hol az egyik vagy másik szerződő fél előnyöseim helyzetben van, az államnak feladata interveniálni, hogy ezen előnyt helyre üsse? A ki boua üde akar okoskodni — és tulajdonképen érdemlegesen objective csak az ilyennel lehet vitatkozni — az nagyon jól tudja, hogy mi a különbség a kereslet és kinálat azon váltakozó fluctuatiója közt. melyet conjuncturának szoktunk nevezni és a mely hol az egyik, hol a másik félre kedvező, hogy mi a különbség a kereslet és kinálat azon egyszerű aránytalanságai közt, mely az egyik felet kedvezőbb helyzetbe hozza ugyan, de a melynél mégis mindkét oldalon komoly concurrentia van — és azon eset közt, hol a concurrentia az egyik oldalon vagy egyátalában nincs meg, vagy legalább aproximative nincs meg. Ezen fogalmat számszerint épen oly kevéssé lehet meghatározni, mint a réa*i görög sophisták4-5*