Képviselőházi napló, 1881. IX. kötet • 1883. január 12–január 31.

Ülésnapok - 1881-177

177. országot üiás január SS. 1S83. 291 quentiája alól kibújni azok, kik azt mondják, hogy ők nem a zsidó vallás, nem a felekezeti szabadság ellen izgatnak, hanem a zsidó kérdést fajkérdésnek tekintik és e szempontból akarják azt megoldani. Ez kifolyása és ürügye volt minden időben azoknak, a kik a vallási egyenlőség ellen törtek, a kik a hitfelekezetek szabadságát üldözték, (Ugy van! jobb- és balfelöl.) Nagy történetírók, mint Maeaulay és Buchle, nagy munkáikban igazolják, hogy minden időben az állam és a társadalom érdekének köpenyébe bujt a vallási fanatismus, mert tudta, hogy ha nem vesz fel álarczot, már az akkori időben sem talál követőkre és hívőkre. (Ugy van! bal- és jobbfélől.) Ezen elv nevében irtották ki a mórokat Spanyolországban; ezen elv nevében üldözték a katholikusokat Erzsébet alatt Angolországban, mert mint ezt Buckle megjegyzi, már háromszáz év előtt röstelték az emberek annak bevallását, hogy a lelkiismereti szabadság ellen törnek; ezen elv nevében irtattak ki a protestánsok Fraucziaországban, annak nevében tagadták meg a katholikusoktól Angliában a polgári jogokat a múlt század végéig, mert azt állították, hogy a katholikus vallásfelekezet szervezete ellentétben áll Nagybrittania alkotmányával. És ma, midőn minden ember elismeri azt, hogy az emberiség legszebb erejét pazarolta el ezen meddő vallási küzdelmekre, akarják önök e küzdelmet Magyarországba átültetni, (Élénk tetszés jobb- és balfelöl) egy oly országba, a melyben hét különböző vallásfelekezet él, a melyben a vallások iránti türelmesség nemcsak a magyar faj nemes érzületének, hanem mondhatom, államfentartó ösztönének képezi jellemvonását? (Élénk tetszés jobbés balfélől.) T. ház! Nézzünk egyszer szemébe egészen higgadtan s minden szenvedély nélkül azon vádaknak, melyek több oldalról felhangzottak a tapolezai kérvény támogatása mellett. Az első vád: a zsidófaj államellenes. Hát mutassanak nekem a kérvényt támogató t. képviselő urak az ország történetében egyetlenegy mozzanatot, hol a magyar zsidóság a maga érdekeit ne azonosította volna az ország érdekeivel. Szalay t. képviselőtársam provoeált bennünket és felhitt arra, hogy egyetlenegy példát mutassunk fel a magyar történetben, a szabadságmozgalomban, hol a zsidóság hős tetteket vitt volna véghez. Ha a t. képviselő ur figyelemmel tanulmányozza az 1848—49. országgyűlésnek iratait; ha szives lett volna, mielőtt ezt a meggondolatlan vádat koczkáztatja, oly férfiakkal értekezni, kik a szabadságharcznak élén állottak: megvagyok győződve, hogy 8 ezen kérdést nem vetette volná fel. Hisz csak tegnap jelent meg Klapka György tábornoknak a hírlapokhoz intézett levele, melyben épen a képviselő ur támadását visszautasítja s kijelenti azt, hogy a szabadságharez alatt, legalább azon hadtestben, melyet ő vezetett, a zsidók tömegesen siettek a haza védelmére, egyenlő bátorsággal harczoltak keresztyén polgártársaikkal, mert tudták azt, miért ontják verőket. Én nem hivatkoztam volna ezen tényre, ha a képviselő ur erre egyenesen nem provoeált volna, mert én egyenesen kötelességnek tartom azt, ha az ország érdekei fegyverrel támadtatnak meg, hogy a polgárok fegyvert ragadnak ezen támadás visszaverésére, (ügy van!) Hármas szempontból emelnek vádat a magyar zsidóság ellen: közgazdasági, vallási és társadalmi szempontból. Közgazdasági szempontból hangzik felénk a vád, hogy a magyar zsidóság nem termelő, nem productiv osztálya az országnak, hogy a magyar zsidóban a speculativ irány a túlnyomó, a mi az ország közgazdasági érdekeivel ellenkezik. Egyáltalán nem tagadom azt, t. ház, hogy az elnyomás hosszú évei alatt a zsidóságban fejlődtek bizonyos hibák, melyek azonban nem az ő bűnük, hanem a viszonyokban rejlenek. Természetes dolog, t. ház, hogy ha évszázadokon át egy vallásfelekezet kizáratik mindazon foglalkozásokból, melyek nemesebb becsvágyat ébreszthetnek, melyek azon tudatot ébresztik, hogy vannak magasabb érdekek az anyagiaknál, akkor sokakban elsorvad a nemesebb érzelem, mert csak az egyenjogúságnak, a politikai és társadalmi traditióknak képezhetik eredményét. De nem az a kérdés, hanem az, hogy mikép fejlődött a helyzet a polgári egyenjogúsítás óta. És itt merek hivatkozni a házban mindazokra, kiknek Ítélete szenvedély által elvakítva nincsen, hogy 1867 óta nem történt-e lényeges átalakulás. {Ugy van!) Százával, ezrével tódulnak a zsidó fiatal emberek azon pályákra, melyek a classicai míveltséggel járnak, hol a léleknek nemesedése szükségképen kizárja a kapzsiságot; a tanítói, a tanári, orvosi és mérnöki pályán, az abstract tudományok terén versenyeznek az országnak jeleseivel; és ha nem is érték utói idősb testvéreiket, annyi bizonyos, hogy szorgalommal törekszenek előmozdítani a nemzeti culturát és ugy az ipar, mint a kereskedés terén érdemeket szereznek maguknak. Én nem tagadom, hogy vannak zsidók, a kik piszkos pénzüzletekkel foglalkoznak, hanem viszont megvárom, hogy legyen az antisemitákban annyi erkölcsi bátorság, annyi igazságérzet, ho<ry bevallják, hogy a magyar zsidók az ipar terén jelentékeny érdemeket szereztek. Hát a malom-, carton , szesz-és a faipar terén nincsenek-e a zsidóknak érdemei? És ha a vidéken vannak 37*