Képviselőházi napló, 1881. IX. kötet • 1883. január 12–január 31.
Ülésnapok - 1881-176
266 1?6. országos Ülés január 27. 1883. Ezen megfontolás eredményeként uyujtotta be az akkori igazságtigyminister 1876. évi május hó 29-én kelt javaslatát, mely alapjául szolgáit az 1877. évi V1H, t.-czikknek. A javaslat a visszaéléseket az által akarta megszüntetni, hogy a 10%-ot meghaladó kamatoktól á jogvédelmet különféle formában megtagadta, kimondván, hogy a 107o-nál magasabb kamatok közjegyzői okiratba uem foglalhatók; kézi és jelzálog által nem biztosíthatók és a bíróságok által meg nem ítélhetők. bizonyulni, nem fogja-e épen ugy, mint elődei, a bajt növelni, a bajt fokozni? Hogy erre t. ház, felelhessünk, mikéntjeleztem volt, tisztában kell lennünk azon okokkal, melyek miatt a törvényhozás korábbi alkotásai sikerre nem vezettek és sikerre nem vezethettek? Az 1868: XXXI. törv.-czikk, miként ezt kiemelni szerencsém volt, megszüntette az uzsoratörvényeket és az uzsora ellen abban keresett védelmet, hogy a tökének absolut kamatszabadságot, a feleknek pedig korlátlan szerződési szabadságot biztosított. Az iránt rég tisztában van a világ, hogy a tőke használati árát, a kamatokat, a törvényhozás meg nem határozhatja; mert nem áll hatalmában uralni vagy szabályozni azon tényezőket, a melyeknek korlátozást nem ismerő befolyásától, a pénz használati ára és értéke függ. Mikor tehát a törvényhozás t. ház, az uzsora-tör vények megalkotásával a kamat maximumot megállapította, mikor a kamatmaximum minden túllépését uzsorának nyilvánította és azt megbüntetni rendelte, egyrészről természet ellenes módon nyúlt bele a közgazdasági factoroknak a törvényhozás hatalmi körén kivül eső működésébe, másrészről megbüntetni rendelt olyasmit, a minek a büntethetőségét igazolni képes nem volt. Avagy lehet-e valakit helyesen megbüntetni csak azért, mert az általa kölcsönadott pénz használati árának a meghatározásánál nem a törvényhozás igazolatlan taxálását, hanem azon tényezőket vette tekintetbe, a melyeknek az ő elhatározására természetszerű befolyással kellett birni. Avagy lehet-e helyeselni azt, ha a törvényhozás a különben teljesen önálló felektől a szabad rendelkezést a saját érdekeik felett megvonja és gyámkodó intézkedéseivel azok felett ellenőrködést akar gyakorolni, oly téren, a melyen a gyámkodás sem köz-, sem magánjogi szempontokból nem indokolható? A törvényhozás tehát 1868-ban egészen helyesen cselekedett, midőn egyrészről az uzsoratörvényt eltörölte és másrészről a felek rendelkezési szabadságát proclamálta. Miként történhetett tehát az, hogy a különben helyes intézkedésnek nem hasznosak, hanem károsak voltak következményei? Egyszerűen ugy, hogy mikor a törvényhozás az uzsora-törvényt eltörölte, nem gondoskodott arról, hogy a tőke és kamat szabadságából eredhető veszélyeknek eleje vétessék; mert a törvényhozás nem rendelte megbüntetni azt, a mi mindenütt és minden időben közmeggyőződés szerint uzsorának tekintetett. Ezen közmeggyőződés nem azt tekinti uzsorásnak, a ki a szokásos kamatlábon túl 1—2%-kal magasabb kamatra ad kölcsönt, hanem azt, a ki másnak a szorultságát, könnyelműségét, vagy tapasztalatlanságát arra használja fel, hogy magának kamat czímen olyan előnyöket bizíosítson, melyek T. ház! Nem nehéz volt előre látni, hogy ezen javaslatnak, ha az törvénynyé válik, sikere csak egy irányban lehet, t. i. azon irányban, melyben a törvény a jogvédelmet a kamatoktól megvonta. Nem lehet tagadni, hogy ezen eredmény be is következett, megszűntek azon abnormis bekebelezések, melyeket korábban a telekkönyvek feltűntettek és a bíróságok azontúl kamatot a törvényben megállapított maximumon túl nem ítéltek meg. De nem orvosolta és nem is orvosolhatta ezen törvény az uzsorából származó bajokat teljesen azért, mert midőn a törvény a jogvédelmet a kamattól 8°A -on túl megvonta, ez által a hitelező uzsorást arra ösztönözte, hogy az most már fokozatosb mérvben igyekezzék adósának a helyzetét kizsákmányolni, mert, ha a dolog perre kerül, úgysem kap többet 87o-nál. Az akkori igazságügyi minister azt hitte, hogy az uzsorát a törvény megalkotása után, habár azt a törvény nem büntette, tisztességes keresetnek senki sem fogja tekinteni; azt hitte, hogyha a törvény az uzsoráskodást oly becstelen cselekménynek tekinti, melyhez közegeinek a hozzájárulást megtagadja, ez által az erkölcsi érzetet fokozni és a tőkepénzeseket az uzsoráskodástól visszatartani fogja. Azonban, mint jelezni szerencsém volt, a javaslatnak kivánt sikere nem lett. Csalódott a minister és csalódott a törvényhozás, igazuk azoknak volt, a kik a bajnak lehető fokozását jövendölték meg. És csakugyan t. ház, a tapasztalat azt mutatta, hogy az 1877: VIII. törv.-czikk megalkotása után, az uzsora pusztításai az országban korántsem szűntek meg. Annak pusztításai belenyúlnak ma már a társadalom minden rétegébe és mindenkinek el kell ismerni, hogy elérkezett az idő arra, hogy a törvényhozás ezen irányban hathatósan intézkedjék. Az e részben felhangzó és el nem titkolható panaszokat ép oly igazoltaknak kell tekintenünk, mint azt, hogy a kormány a szőnyegen lévő törvényjavaslattal módot akar nyújtani a baj orvoslására. A kérdés csak az, hogy a szőnyegen lévő javaslat, melynek sarkalatos elve az í. §-ban van letéve, uem fog-e ismét sikertelen kísérletnek
