Képviselőházi napló, 1881. IX. kötet • 1883. január 12–január 31.

Ülésnapok - 1881-175

248 176. orsiágos ülés január 26. 1888. Mindenek előtt erre nézve meg kell jegyeznem azt, hogy az én t, barátom egy felesleges részszel toldotta meg e tekintetben indítványát, toldotta meg e tekiníétben az általa mondottakat, nevezetesen kifejtette, hogy a személyes hitel terén a váltakozó kamatmaximum theoriáját akarja érvényesíteni, a jelzáloghitel terére azonban a fix kamatmaximum theoriáját kivánja alkalmazni. Gondolom helyesen értelmeztem szavait. Mindenek előtt okoskodásainak ezen második része teljesen felesleges volt, mert a jelzáloghitel terén a jelenlegi törvényhozás mellett a büntetendő kamatmaximum megállapítása képtelenség, képtelenség pedig azért, mert a jelzáloghitel terén az 1877: VIII. t.-cz. megalkotása óta, nem is lehet uzsora. Még pedig azért nem lehet, mert. a jelzálog esakis 87. Ha tehát betáblázásnál a jelzálog kamatmaximuma úgyis 8%-ban van megszabva, mi szükség itt még büntető utón is intézkedést tenni? De azt fogják mondani: igen, ha az illető földbirtokos, kinek tulajdona, reális hitele van, az is gyakran magasabb kamatra kap kölcsönt, igen, de nem jelzáloghitel utján. Ez csakis 8%-ig terjedhet, a mi ezen felül van, azt személyes hitel utján kapja, mert csakis azon személyes hitel biztosítékának alapján nyeri, mely mellett a hitelező reméli, vagy hiszi, hogy nem fog törvényszék elé, betáblázásra kerülni a dolog, mert ha hinné, képtelenséget tételezne fel, minthogy tudja, hogy a törvény ennél többet nem itél meg számára. Tehát ezenkathegoriára vonatkozólag feleslegessé válik a további okoskodás s kizárólag személyes hitelre vonatkozó propositiókkal kell foglalkoznunk. És itt legyen szabad megfordított eljárást követni azzal, mit Apponyi t. barátom követett s nevezetesen azon speciális mozzanatokra az igen t. ház figyelmét felhivni, melyek különösen az ő javaslatára vonatkozólag fennállanak s azután áttérni ezen általános kérdésre, hogy vájjon a váltakozó kamatmaximum egyáltalán megengedhető-e ? Mindenekelőtt a bankkamatlábbal akarja összeköttetésbe hozni a kamatmaximum kérdését és a bankkamatlábat kivánja e tekintetben irányadó factornak tekinteni. Nem akarok abba bocsátkozni, a mit Literáty képviselő ur előttem kifejtett, t. i. hogy helyes-e egy bizonyos kör szempontjából alakult kamatlábat minden körre kiterjeszteni; hanem midőn ezen propositiót szemügyre veszem, mindenekelőtt szabadjon azon hatást is tekintetbe vennem, a melyet a kaniatmaximum ekkénti megállapítása a bankkamatláb megállapítására gyakorolni fog. Hogyan alakul a bankkamatláb ? A nagy kereskedelem keresletének és kínálatának alapján és még oly országokban, a hol szabadon alakul, a hol t. i. a valuta rendezve van, azon tekintetek alapján, a melyeket ezen irányadó körök figyelemreméltóknak tartanak, a nemes érez és a forgalmi eszközök felszaporodásának, vagy csökkenésének szempontjából. S mi ennek a következménye? Az, hogy a bankkamatláb mindannyiszor emelkedik, valahányszor a speculatió helyes határait túllépi, valahányszor egy crisis veszélye áll be s feladata közvetlenül abban áll, hogy az ily crisist megelőzze, vagy legalább is káros hatását csökkentse. Nálunk, sajnos, a dolog nem egészen igy áll, mert nálunk a bankkamatláb meghatározásának azon tekintetei, a melyek az érez, illetőleg a pénzforgalom általános természetéből következnek, hiányzanak a valuta rendezetlenségénél fogva, hanem irányadók azon tekintetek és egyedül azok, a melyek a speculatió regulázására vonatkoznak. Ez pedig kétségkívül egy igen hasznos, igen kívánatos és igen üdvös functionálása a bankkamatlábnak. De már most vegyük szemügyre azt, hogy azon esetben, hat. barátom propositiója elfogadtatik, megtörténhetik-e a bankkamatlábnak ezen helyes, ezen nemzetgazdaságilag kívánatos, ä társadalom biztosságát elősegítő, a erisiseket megelőző hatása? Nem történhetik meg, mert minél nagyobb a speculatió, a nyereség reménye, annál inkább mutatkozik vidéken a hitelszükséglet. És kívánatos volna ugyanezen hitelkeresésnek határt szabni, a kamatlábat felemelni; hanem mily irtóztató nehézségekkel kell majd azon férfiaknak megküzdeni, a kik fel akarják emelni, a kik annak szükségéről meg vannak győződve, mikor nem a hivatott körök véleményével állanak szemben, hanem az ország minden hitelkeresőjének véleményével és mikor igen könnyen azon váddal fognak találkozni, hogy „hiszen az urak azért emelik a bankkamatlábat, hogy az uzsorát mozdítsák elő. Mikor egy egész ország közvéleményének nagy része — mert hiszen, a ki panaszkodik, mindig hangosabban szól, mint a ki nem panaszkodik — igy fel fog zúdulni: minő helyzetbe juttatjuk a bankválasztmányt és mindazon faetorokat, melyek a bankkamatláb megállapítására közvetve vagy közvetlenül befolyással bírnak? Vájjon maga a kormány esetleg képes lesz-e ezen áramlatnak ellenállni és vájjon nem fog-e ezáltal bekövetkezni az, hogy a nemzetgazdasági viszonyok kívánatos és szükséges regulatora, valóságos regulatora, a bankkamatláb functionálni megszűnvén, sokkal nagyobb lesz az explosio, a crisis, mint a minő különben lett volna és nem érjük-e el egyenesen azt ezen propositióval, hogy a helyett, hogy a viszonyokon segítenénk, elrontjuk magának a banknak helyes functiónálását. Helyes-e egy intézetet olynemíí functióra használni fel, a mely természeténél fogva tulajdonképeni tevékenységével és leghasznosabb működésével ellentétben áll? De még tovább megyek és azt állítom, hogy