Képviselőházi napló, 1881. IX. kötet • 1883. január 12–január 31.

Ülésnapok - 1881-175

14*. omágos «é* jaimár 26. 1S8S. 24? vesz. És azon theoria, melyet t. barátom kifejtett a tőke-kölcsön kamatára vonatkozólag, ha consequenter tovább vitetnék, hová vezetne? Múlhatatlan a kiskereskedés 'árszabályozására s annak hatósági ármegállapítások által való korlátozására és azután, ha fokról fokra tovább haladunk ez utón, vezetne kétségkívül a hatóság és az állam beavatkozására az élet minden terén, mitől, azt hiszem, a ház legnagyobb része valóban visszariadna. Mert a szabadságot korlátozó törvénynek az a természete és ez kell, hogy szerfelett óvatossá tegyen bennünket minden ily törvénynyel szemben, — nem mondom, hogy arra bírjon esetleges tűielőnyökkel szemben, hogy ilyeneket egyátalában el ne fogadjunk — mondom az a természete, hogy egyéb dolgok korlátozását is maga után vonja és egy lépés e tekintetben nem tehető a nélkül, hogy egy más lépés annak nyomába ne menjen. Ilyen pl. a védvám, mely egyrészről a tőkét, másrészről az összes forgalmat megszorítja s a közönséget visszatereli a kezdetleges gazdasági állapotok felé. Egyik szóval tehát azt mondani, hogy a legkifejlettebb hitelszervezetet igénylünk, mint annak példáit a külföld legelőre haladottabb országaiban látjuk s másrészről ezen térre lépni : ez két olyan ellentétes irányban való indulás, melyre, ha t. barátom megindulna, nem tudom, hogy magával consequensen, mint egy egész, megtudna-e maradni. (Derültség.) Egy másik követelmény, a melyet igen t. barátom felállított, épen ellentétes természetű. Mig itt egyrészt a kamatszabályozást és pedig azon értelemben kívánta javaslatában, hogy a hitelkeresők különféle kathegoriához képest lehetőleg megszabja a kamatmaximumot, addig más irányban nemcsak kifejezéseiben, mint példáid az államilag biztosítandó hitel nagyhangú phrasisaival, hanem más törekvéseivel is ellentétes irányba jön. Es ezen ellentétes irány az, hogy azon csillámló és kecsegtető eszmét állította a törvényhozás szeme elé, mintha a kamatmaximum törvénye által a hitelt lehetőleg egyenlősíteni lehetne, A hitel egyenlősítése csalóka képét vázolta elénk a nélkül, azt hiszem, hogy meggondolta volna, hogy ez honnan, minő alapon ered és hova, minő theoriára nézve. A jogegyenlőséget, t. i. az egyforma cselekvőség mellett egyforma eredmény elérésének lehetőségét ma elismeri mindenki, ez az egyenlőség oly faja, a melytől egyikünk sem idegenkedik. Van azonban az egyenlőségnek más faja, melyet azt hiszem ismét e t. házban senki vagy alig valaki fog elfogadni és ez a vagyoni egyenlőség azon eszméje, mely tudjuk, hogy bizonyos törekvéseknek jelszavát képezi, mely jelszó azonban, szerencsére, sem a házban, sem szélesebb körökben ez országba, mondhatjuk, még mélyebben be nem hatolt. E kettő közt foglalt helyet és állást a hitelegyenlőség azon jelszava, mely a tegnapi beszédből hangzik ki, de a melynek feltételeit megvizsgálván, meggyőződésem szerint épen elérhetetlen Miért? Mert t. ház azon különbségeket, melyek a gazdag és szegény ember közt vannak, melyek a központi forgalom gyúpontjában élő és távol vidéken lakó ember közt fennállanak, a különbségeket annak hitele közt, kinek munkája a legdrágábban érvényesíthető és a kinek alkalma van a produetivitást nagyobb mértékben fokozni s azé közt, kinek még e nehézséggel kell megküzdeni, mielőtt munkáját a piaezra viheti, ezen különbséget soha és semminemű rendszabály megszüntetni nem fogja. És minden törekvés ennek megszüntetésére vagy szűkebb határok közé szorítására, minőket a természet maga nemcsak a kereset és kínálat általános tekintetének számbavétele, hanem azon magyarázatnak tekintetbevétele folytán is előidéz, hogy az apró emberrel szemközt és távoli vidéken nagyobb gondot, fáradságot kell fordítani ugy a tőkének elhelyezése, valamint annak visszaszerzésére, mint a központon, ezt a körülményt, a mely leginkább megdrágítja a hitelt, eltörülni, megszüntetni egyáltalán semmiféle uzsoratörvény nem képes. Megvallom, hogy az egész kísérletet csupán akként tekinthetem, mint azon igen tetszetős és igen fényes paradoxonok egyikét, melyek az által akarnak hatni, hogy midőn visszájára olvassák azon törvényeket, a melyeket nemcsak az elmélet, hanem a gyakorlati kifejlődés 50 éven keresztül igazolt és meglepnek az által, hogy az újság ingerével birnak reánk és gyakran elhomályosítják azon meggyőződést, melyet hosszú időn keresztül alkottunk. És épen ilyen paradoxon által előidézendő hatásnak tulajdoníthatom csak t. barátom felszólalásának azon passusát, a melyben a monopólium által felállított theoriára vonatkozólag azt mondja, hogy ő ott az eddigi a kereslet és kínálat alapján álló nemzetgazdasági theoriákból*szigorúan és következetesen leszármaztatta. Szívesen elhinném, el akarnám hinni, hanem nem tudok arról meggyőződni, mert mondom, midőn meg akarok győződni, azt látom, hogy az ő nemzetgazdaságában minden visszájára van irva és olvasva. De t. ház, azt hiszem, talán sok is volt már a theoriákból (Halljuk.' bal felöl) és át akarok térni gyakorlati megbirálatára azon javaslatnak, melyet t. barátom tegnap előterjesztett, a mely javaslat megjegyzem legélesebb czáfolatát képezi mindazoknak, kik egy állandó kamatmaximot követelnek, mert ezen javaslat a személyes hitel terén beismeri az állandó kamatmaximum lehetőségét, a kereslet és kínálat törvénye szerinti ellentétnél fogva. Komjáthy t. barátomat pedig bátran bizhatom gr. Apponyi t. barátom és képviselőtársam czáfolatára s én részemről a kamatmaximumra irányzott törekvésekkel szemben csak ezen propositió ezáfolatába bátorkodom bocsátkozni.