Képviselőházi napló, 1881. IX. kötet • 1883. január 12–január 31.

Ülésnapok - 1881-175

175, országos ülés január 26. 188:5 245 fenn, egyáltalán nem elegendő a bűntett fogalmának megállapításához. Már pedig nem tagadhatja t. barátom sem azt, hogy a kamatmaxinium túlhágásának lehetnek esetei, melyekben a subjeetiv momentum teljesen hiányzik és a hol teljességgel nincs meg azon szándék, hogy valakinek kár okoztassék, hogy valaki megrontassék az által, hogy a törvényben alacsonyan megszabott kainatmaximumnáí magasabb százalékra adatik a kölcsön. De tovább is kell menni. Az objectiv büntetőjogi minőség megállapítása is a büntetőjogi kamatmaximum theoriája mellett szerfölött kényes. Miben áll az objectiv büntethetőség? T. barátom theoriája szerint ez áll abban, hogy a törvény ezen cselekményt tiltsa. Csakis ebben áll. Azért büntethető a kamatmaximum túllépése, mivel a törvény tiltja. Már pedig tisztán mesterséges bűntényt teremteni a legnagyobb hiba; a legnagyobb hiba nemcsak azért, mert ezen tisztán mesterséges bűntény magával a közmeggyőződéssel ellentétben van, hanem az által, hogy ezzel ellentétbe kerül, azután elvonja a valóságos büntető szabványok tekintélyének ethicai alapját is és megrontja általai an a büntető törvények belső értéke iránti bizalmat. (Helyeslés a baloldalon.) Már pedig, ha t. barátom ezt tagadja és azt mondja: nem azért, hanem — gondolom tegnapi beszédében is említette — azért, mivel ha egyes esetekben tökéletesen ártatlan is, általában a társadalom veszélyére szolgál s aljban egy büntető törvénykönyv valóban igen veszedelmes térre lépett, mert azt mondani, hogy minden cselekvőség, a mely nem is közvetlenül, de közvetve a társadalom hátrányára szolgál, már eo ipso büntetés tárgyát képezi, ez azután valóban a subjeetiv nézetnek és a törvényhozás e tekintetben gyakran igen könnyen változható közvéleményének alapjára helyezi a büntetőjog egész más. mélyebb ethicai alapra helyezendő eriteriumát. Es ez nem egyéb t. ház, mint e téren hasonlónak érvényesítése, a mit a franczia forradalom történetében t. barátom is bizonyára el szokott kárhoztatni, azon gyamisak törvényének, a loi de suspect kifejtése e téren, a mitől, azt hiszem, mindenki, á ki a büntetőjog történetével ismeretes, minden téren csak a legkárosabb eredményeket várhatja. Rokon e felfogással az, melyet Komjáthy Béla t. képviselőtársam kifejtett, midőn a kamatmaximumra vonatkozó okoskodásaiban azt kérdezte: ha a törvény valamely cselekményt nem tilt, becstelen-e az; és ha becstelen, nem kell-e azt törvény által tiltani és sújtani? Ha más mondja ezt és nem t. barátom: akkor erre egyszerűen csak azon kérdéssel válaszolok, vájj on ő azt tartja-e, hogy minden megvan-e engedve, amit a büntető törvénykönyv határozottan nem sújt büntetéssel? Vájjon mind tisztességes dolog-e, a mit a büntető törvény nem tilt? Azt hiszem, hogy őlegkevésbé lesz hajlandó ezt az álláspontot elfoglalni. De mikor ez csupán más alakban kifejtése azon theoriának, a melyet ő alapul kivan elfogadtatni, remélem, hogy őt is meggyőztem, hogy ezen theoriának alapjától el kell állni. Minthogy épen a büntetőjog terén vagyok, legyen szabad még két mozzanatra figyelmeztetnem a t. házat, a mik a tegnap e helyről felszólalt t. barátom beszédében előfordulnak. Mindenekelőtt a büntetés szigorára vonatkozó mozzanatot yeszem tekintetbe. T. barátom igen neme* ethicai felbuzdulása folytán elégtelennek tartotta a törvényjavaslatba felvett büntetés mértékét; de engedjen meg, nem az ethicai alapon való felbuzdulás az, mely a büntetés mérvének megállapításánál egyedül vezérelhet. Nem kell feledni azt, hogy minden vétséget és bűntettet összeköttetésben szabad csak szemügyre vennünk a vétségek és bűntettek egész sorozatával és rendszerével és hogy a büntetéseket nemcsak a bűntetthez képest, hanem egymáshoz képest is a kellő arányban kell megtartani; ott pedig, a hol ez alól kivételt teszünk, nemcsak az illető esetre vonatkozólag fogunk tökéletlen törvényt hozni, hanem megrontjuk a többi helyes törvény hatásának eredményeit is. Ez az egyik, a mit e tekintetben meg kell jegyeznem, a másik pedig az, hogy merőben vissza kell utasítanom azon theoriát, a mely szerint a büntetés bizonytalanságát szigorral kell pótolni. Hiszen ez azon theoria, a melyből az elrettentési elmélet és a büntetések egész sorozata foly, a mely oda vezetett, hogy pl. Angliában a század elején a halálbüntetés ötven-egynéhány bűntényre volt kiterjesztve, a mely oda vezetett, hogy mivel a büntetés kérdése bizonytalan volt, azért az elrettentés elmélete azt a büntetés szigorával pótolta. Helyes e az, hogy a kit megfogtak, az az egy lakoljon nemcsak magáért — mert ez igazságos — hanem azokért is, a kiket meg nem fogtak, a kik a törvény alól kibújtak? Azt hiszem, midőn t. barátom ezen theoria által ezen nagyobb szigor kényszerét akarja a biróra ráerőszakolni, rósz szolgálatot tesz tulajdonképen az általa elérni akart czélnak. Mert tudjuk, hogy mentől szigorúbb a büntetés, abiró annál nagyobb gondot, annál nagyobb scrupulust fog magában érezni akkor, midőn azt alkalmaznia kell és épen oly bűnténynél, a melyben arbitriumára sokat kell bízni; a túlságos szigor arra vezet, hogy a biró ezen arbitriumát módfelett mérsékelje, hogy a törvényt ez esetben még inkább, mint különben — és ez általában elismert igazság Beccaria óta — megfosztjuk hatályától. És itt érintek egy mozzanatot, a melyet tegnap Polónyi Géza t. képviselőtársam felhozott, t. i. hogy ezen törvényjavaslatnak egy nagy baja van, az a baja van, hogy sokat bíz egyrészt a birói arbitriumra, a birói önkényre, másrészt pedig épen ennélfogva a birót igen könnyen oly helyzetbe