Képviselőházi napló, 1881. IX. kötet • 1883. január 12–január 31.

Ülésnapok - 1881-175

175. országos ülés január 26. 18S3 243 állam feladatának körére, az állam működésének szükségképeni hatásaira. E kérdés az egyéni szabadság határai és az állami tevékenységnek nemcsak helyes, hanem lehető korlátainak kérdése, melyből kiindulva ágaznak el tulaj donképen e kérdésnél a vélemények. És ha e tekintetben nem tudunk tisztába jönni, hiában fogunk a részletek fölött argumentálni. Itt meggyőzhetjük egymást, hanem ezen általános szempontoknak ezen esetekre vonatkozó alkalmazhatósága tekintetéből nem birunk egyetértésre jutni. És itt mindenekelőtt meg kell jegyeznem t. ház, hogy minden állami intézkedés, minden törvény kétféle hatással, közvetett és közvetlen hatással bir, mely parancsnak megtartása vagy meg nem tartásából származik azon távoli hatás, melyet azon intézkedés az életben előidéz és a kik csak egyikkel számolnak és mikor parancsol vagy tilt, csak arra gondolnak, hogy ha ezen parancs vagy tilalom foganatosittatik, hogy akkor mi lesz ennek a következménye, e kérdésnél a legnagyobb tévedésbe esik az ember, mert elfelejtik, hogy hát ha nem engedelmeskednek a parancsok és tilalmaknak, képes-e az állam kényszeríteni az embereket engedelmességre és nem gondolják meg azon képtelen következmények sorozatát, mely minden törvényhozási működést épen a társadalom legfontosabb, leggyakoribb terén kiséri. Itt ne feledjük azt, hogy nem ezen törvény az első és nem ezen alkalom az egyedüli, hol arról van szó, hogy egy társadalmi baj törvényhozási utón orvosoltassék, de meggyőződésem szerint nem is az egyedüli tér, hanem egyike a legkiválóbb példáknak azon a téren, hol az állami törvényhozási tevékenység épen gyakran czélját téveszti, mikor parancsol vagy tilt, mert ezen parancsot vagy tilalmat nemcsak bogy nem foganatosíthatja az állam, de annak következményei épen az ellenkező irányban fejlődnek, mint a minő a törvényhozás szándéka előtt lebeg. Könnyű volna a törvényhozásnak, ha csak akarni kellene és ha a bizonyos czélra irányuló akarat már elegendő biztosítás volna arra, hogy a czél eléressék, de épen ezért nem tagadhatni meg a törvényhozás elől azon tekintetnek súlyát, hogy fontolja meg mindenki, hogy vájjon a mit elérni akar, tényleg a lehetőségek körébe tartozik-e vagy sem? így például találkoztam egy enuntiatióval, melyet azon padokon (szóló a szélső baloldalra mutat) ülő egyik t. képviselő ur fejtett ki tegnap, a ki a törvényhozási discussióktól azon eredményt várta és reményű, hogy azok útján majd egy hiteleszközt lesz lehetséges teremteni. Valóban nehéz kifejeznem, hogy minő szempontból kelljen ezen reményt is megítélni; mert a ki tudja, hogy minden eszköznek kifejlesztése az életnek minő hosszú folyamán keresztül megy végbe -— például, hogy csak épen a váltóra s annak természetére hivatkozzam, -- a ki megemlékszik arról, hogy mily évszázados és lassú fejlődésnek következménye az, mig a váltó azon alakot, azon használhatóságot, azon biztosságot, azon tulajdonokat elérte, a melyek annak sajátosságai, a ki másrészt tudja, hogy minden törvényhozás a hitelszervezet terén végre is csak műkedvelői szerepet játszhatik: az, attól a propositiótól, hogy anquete vagy törvényhozási okoskodás, vagy vitatkozás útján egy hitelforgalmi eszközt teremtsünk, aE ettől az eszköztől kénytelen elfordulni. És kisebb mértékben — nem ezen mértékben mondom — hasonló felfogást láttam, ha nem is azon beszédben, de azon módban, melylyel azon beszéd felfogatott, melyet az általános vita elején a túlsó padokról hallottunk és melyben gr. Károlyi t. képviselőtársam kifejtette (Halljuk!) az állam feladatát a hitelszervezet terén. Nem tagadom, hogy az állam a mai nagy tevékenységgel, azon nagy befolyással, melylyel a forgalom terén túlnyomó kiadásai és bevételei, illetőleg saját túlnyomó forgalma által bir, azon nagy eszközök folytán, melyekkel ma rendelkezik, hivatva van a hitelforgalom terén is feladatokat megoldani. De ne feledjük el, hogy ha túlságosan megterheljük az államot e tekintetben, akkor azt egyéb feladatai tekintetében, gyakran alkalmatlanná fogjuk tenni. Ne feledjük, hogy mindazon hitelforgalmi tényleges cselekvőség, melyet az államtól várunk, csakis a közadózók rovására, illetőleg költségére teljesíthető az állam részéről egyfelől, másrészt pedig, hogy soha az olyan hitelforgalom, mely az államtól indul ki és a mely főtámaszát az állam tevőleges közreműködésében leli, soha egészségessé nem válik. Ne feledjük, hogy az állami életben ha nem gyakoriabbak, de kétségkívül mélyebbre hatók a crisisek, mint a forgilmi élet terén és ha hazánk egész forgalmi életét az állami tevékenységre akarjuk visszavezetni, ha itt centralizálni akarunk, ne feledjük azon veszélyt, a mely ennek folytán múlhatatlanul fog fenyegetni, hogy t. i. minden állami crisis, minden háború alkalmával, a magánforgalom összes szervezete, a melynek épen ily korszakokban kellene legerősebben és a legönállóbban működni, az állami tevékenységgel együtt megcsökken, épen oly időben mondom, mikor a társadalom működésének erőteljesebb kifejlesztésére volna szükség. Nem azért mondom ezt, mintha nem találnék egészséges magvat azokban, a miket a t. képviselő ur mondott; nem azért mondom, mintha nem hinném, hogy az államnak igen is ebben nagy regulativ feladatai vannak, hogy feladata hozzászoktatni a közvéleményt a tökéletesebb hitelszervezet közegeinek kifejlesztéséhez, feladata ezt előmozdítani és reá példát adni. Hanem, mint mondom, azon értelmezése ellen a beszédnek, a melyet hallottam : mintha az államnak feladata volna a hitelszervezetet leginkább meg31*