Képviselőházi napló, 1881. IX. kötet • 1883. január 12–január 31.

Ülésnapok - 1881-174

936 174. orsnágos ülés január 25. 1883. akarnám itt előtérj eszteni, hanem csak a dolgok illustrálásaként, mint azon módozatok egyikét, melyek mellett ezt az igen nehéz kérdést megoldhatónak tartom. (Halljuk!) A jelzálog-hitelt, azt igenis egy íix-tételben aggodalom nélkül meghatározhatónak tartom. Mert a jelzálog-hitel körében a tapasztalás mutatja, a kamatlábnak ingadozásai az európai pénzpiaczon is nem oly nagyok, mint a személyes hitel terén és ha e tekintetben egy szorosan nem ide tartozó megjegyzést szabad tennem, azt hiszem, hogy az 1877 : VIII. t.-cz. által a behajthatóság határa gyanánt kijelölt 8%-et, a jelzálog-hitelre nézve, a mai körülmények közt, minden aggodalom nélkül lehetne szállítani 7°/o-re. Másként áll a dolog a személyes hitel kamatlábára nézve. A személyes hitel kamatlába nemcsak azon helyeken, a hol mint mondom, a monopolisticus kamatláb uralkodik, de az európai pénzpiacz minden lüktetésének kitett helyeken, sőt azokon talán még inkább, folytonos hullámzásoknak van kitéve. Ezek a hullámzások visszahatnak mindenüvé és többé-kevésbé a vidéki hitelre. Sajnos, eddig legalább ebben az irányban, hogy a vidéki hitelnek ára emelkedik, hogy ha a központi hitel ára emelkedik, holott nem sikerült, legalább ugyanezen irányban a központon beállott kedvezőbb hitelfordulatnak, mondom, legalább ugyanezen arányban, magának érvényt szerezni a vidéki hitelre. De, mint mondám, kihat a központi kamatláb hullámzása a vidéki hitelre és pedig azon egyszerű oknál fogva, mert, mint mindenki tudja, a vidéki pénzintézetek nemcsak betéteik alapján nyújtanak kölcsönöket, hanem mindannyian többékevésbbé, directe, vagy indirecte élvezik a budapesti nagy pénzintézeteknek és ezeknek utján az osztrák-magyar bank társulat budapesti főintézetének, vagy valamely bankfiók hitelét és az innen nyert eszközök, az innen nyert összegek képezik lényeges kiegészítő részét annak az egész készletnek, mely felett ők clientelájuk kielégítésére rendelkeznek. Minálunk tehát sokkal inkább, mint bárhol másutt létezik a vidéki hitelnek bizonyos függése a központi hitelviszonyoktól és én részemről a legmegnyugtatóbb megoldási módnak azt tartanám, hogy a személyes hitelre nézve a kamatmaximum úgy állapittassék meg, hogy az pénzintézetekre nézve mindig néhány, nem akarom a számot positive megmondani, de példa gyanánt mondom, két, vagy két és fél perczenttel magasabb legyen, mint a bank-kamatláb és egyesekre nézve ennél is egy, vagy másfél perczenttel magasabb. A kamatmaximum ily megállapításával szemben a megállapítás ellen felhozott azon ellenvetéseknek és aggodalmaknak nagy része elesik, melyek a kamatmaximum fixtételben való megállapítása ellen szól. Mert mi történik ezen esetben'? Vájjon az történik-e, hogy erőszakot akarunk ejteni a pénzforgalom természetszerű fejlődésén és annak törvényein ? Nem, mi ezen törvényben mintegy transmissionalis keretet akarunk létesíteni, melynek utján az európai tőkének és a nagy világ pénzpiaczainak lüktetései elhatolhatnak oda, hol különben épen a vidéki pénzkínálat monopolisticus helyzeténél fogva nem érvényesülnek. E megoldási módot tartanám én, t. ház a személyes hitel kamatlábának maximumára nézve legczélszerűbbnek. De t. ház, az idő nagyon előre lévén haladva (Halljuk!) és nem akarván a ház türelmével visszaélni, most már átmegyek azon ellenvetéseknek rövid összegezésére és a mennyire tőlem telik, megerőtlenítésére, melyek a kamatmaximumoknak bármely módon történő megállapítása ellen felhozattak. Ezen ellenvetések kétféle osztályzatnak. Egynémely részük, hogy ugy mondjam, ethicai és jogi szempontból indul ki, más részük közgazdászati szempontból. Némelyekt. i. azt mondják—és erre ezélzott mai beszédében Hodossy t. barátom is, hogy a kamatmaximum puszta túllépésének büntethetésére az ethieai alap teljesen hiányzik. Hogyan lehetne valakit megbüntetni olyasmiért, a mi magában véve semmi rosszat sem képez, a mivel esetleg senkit sem károsított, sőt esetleg jót is tett máson ? Hát erre az a válaszom, hogy egy cselekménynek büntethetősége, illetőleg büntethetőségének erkölcsi alapja nemcsak ott van meg, a hol az individuális cselekmény, az egyes tény, a mely bírálat alá vétetik, valakinek jogait sérti, vagy valakinek kárt tett, de megvan akkor is, mikor a tendentia, a mely ezen cselekményben van, általánosítás esetében, a társadalom szükségképen megóvandó érdekeit sérti. Egy egyes esetben oly kamatvétel, mely a társadalom szempontjából túlmagasnak Ítélendő, talán az adósnak semmi kárával nem jár, jogait nem sérti; de az, hogy általában ilyen magas kamat vétethessék, sérti a társadalom érdekeit, veszélyezteti a társadalom vagyoni fejlődését és az állapítja meg szerintem a cselekménynek ethicai büntethetőségét, hogy a társadalom felvirágzásának alapjai ellen van irányozva. Sokkal nyomósabb a közgazdászati szempontból ilyen rendszabály ellen emelt ellenvetés. Az mondatik, hogy a túlmagas kamattal érhet el valaki, a ki arra pénzt felvesz, magas nyereséget az üzlet terén. Az előadó ur hozott fel egy példát, hogy egy építész a 25%-ra felvett pénzből palotát épített és azt óriási iryereséggel eladta. Hát — kérdi az előadó ur — azt a kölcsönadót, a ki erre segítette, meg kell-e büntetni? íme az előadó ur által felhozott példa jellemzi az okoskodásnak ezen egész kategóriáját. Azok az urak, a kik így okoskodnak — és én sokakkal beszéltem — kikeresnek, kifundálnak nagy nehezen egy példát, egy concret esetet, melyben az, a mi a tár-