Képviselőházi napló, 1881. IX. kötet • 1883. január 12–január 31.

Ülésnapok - 1881-174

174. orsiágos ülés január 25. 1883 237 sadalomra nézve káros, valakinek előnyére volt; azután az ily kivétel alapján érvelnek. Ezt én a legfonákabb eljárásnak tartom, a meghozandó törvénynek helyes alapját a társadalom általános viszonyai és az esetek túlnyomó többsége képezi; azt, hogy a mi az esetek többségénél nem áll, valamely eoncret esetben mégis előfordul, de még az sem, ha abból az egyes esetben kár származik, nem képezheti az akadályt, hogy megalkottassék valami, a mit az esetek többsége határozottan kivan. Hiszen igy vagyunk minden ilyen rendszabálylyal, igy voltunk az 1877-iki VHL t.-ez. megalkotásakor, igy vagyunk minden oly rendszabálynál, mely az egyéni szabad cselekvés korlátozását involválja; az mindig bizonyos hátránynyal fog járni az előnyök mellett. Ezzel meg kell barátkozni és azt kell keresni, hogy hol van a hátrányoknak és hol van az előnyöknek nagyobb összege, a létező állapotnak megtartása vagy azon változtatás keresztül vitele mellett, a mely proponáltatik. De azután egész általánosságban is argumentálnak sokan a túlraagas kamatvétel kizárása ellen, abból a megtámadhatlan tételből kiindulva, hogy a kamatlábban nem csupán a pénzkölcsön ára, hanem egyszersmind annak koczkázata is kifejezést nyer. S erre a megtámadhatlan tételre azután az az okoskodás alapittatik, hogy ha a törvény bizonyos maximumon felül a kölcsönzést lehetetlenné teszi, mindazok, a kik a kellő biztosítékot nem nyújthatván, koczkázat mellett nyerhetnek csak kölesönt, a kölcsönvételnek jótéteményeitől elesnek és kizárva maradnak. Elismerem, hogy ez az ellenvetés igen komoly ügyeimet érdemel; elismerem azt is, hogy épen ez ellenvetésnek komolysága miatt különben egy nyomon haladó férfiak közt is igen eltérő nézetek lehetnek a kamatmaximum practicabilitása iránt. Nem lehet itt arithmeticailag sem pro, sem contra bebizonyítani; végre az egyéni érzésnek dolga azt mérlegelni, hogy melyik bajt és a bajnak milyen fokát hajlandó elfogadni azon előnyökért, melyeket valamely rendszabálytól várunk. De én nem is akarom t. ház, a kamatmaxinmnmak oly alacsony fokban, oly alacsony öszszegben való megállapítását, hogy csupán a legjobb hitelű emberek nyerhessenek a mellett kölcsönt. Hiszen ez a percentualis többlet, melyet a bankkamatlábhoz hozzáadatni kívánok, a pénzintézetekre s még nagyobb mértékben a magánhitelezőkre nézve egy meglehetősen tág latitude-et enged az egyéni körülmények mérlegelésére és az egyes kölcsönzéssel járó risico méltányos díjának szedésére. A kik azután ezen a körön is kivül esnek, a desperát, vagy majdnem desperát helyzetű hitelt kérők, ezekre nézve t. ház, nekem az a szomorú meggyőződésem, melyet sokak vagyoni catastrophájának szemlélése bennem csak megerősít, hogy az igen magas, a nagyon koezkáztatott kamatláb melletti kölcsönvétel rájuk nézve a legeslegritkább esetekben jelenti a menekülést és az eseteknek túlnyomó többségében nem egyéb, mint egy egészségtelen existentiának néha csak néhány hónapig, de a legjobb esetben néhány évig való továbbtengetése. (TJgy van! a bal- és a szélső baloldalon. ) Már most t ház, ez a továbbtengetés nem kívánatos szerintem sem az illető egyénnek, sem a társadalomnak szempontjából. Az illető egyén, ha hónapokon vagy éveken át túldrága kamatokra felvett kölcsönökkel tengeti magát, a kimaradhatatlan katastropha beállásának órájában rendszerint még sokkal rosszabb helyzetben van, mint a minőben lett volna akkor, ha vagyoni existentiáját liquidálni kényszerült volna. (TJgy van! a bal- és szélső baloldalon.) De nemcsak maga van rosszabb helyzetben abban a pillanatban, hanem vergődései közben minden fűszálba kapaszkodván, még másokat is magával együtt beleránc, beleránt a nehézségekbe, beleránt a tönkrejutásba és nemcsak vagyonában, hanem erkölcsi minőségében is kárt szenved azon kétes üzletek által, melyekhez végre folyamodni kénytelen. Én tehát egymás ellenében mérlegelve a hátrányt és a hasznot nem tudom egy vonalra helyezni és nem tudom túlnyomónak találni a tönkrejutásnak szélére jutott, tehát csak nagy risicóval kölcsönt nyerhető egyének némi időn keresztül vitt továbbtengetését, azzal a társadalmi haszonnal, a mely eléretnék, ha lehetetlenné tétetnék egy oly magas kamatlábnak szedése, mely nem találja indokolását az adósnak viszonyaiban, nem találja indokolását a pénzpiacz helyzetében, hanem egyes-egyedül a pénzt kínálónak, a hitelezőnek monopolisticus helyzetében és ennélfogva szedetik ma, jóhitelű egyénektől is. Egyátalában t. ház, miután lehetetlen minden felhozható ellenvetést felsorolnom és azokra válaszolnom, csak egy általános szempontot akarok még felemlíteni, mely reám nézve mérvadó sokellenvetés visszautasításánál, mely látszólag súlylyal bír. Nekem ugy látszik, hogy ezen kérdésnél és egyáltalán a hitellel összefüggő kérdéseknél mi mindnyájan egyoldahilag egy szempont befolyása alatt állunk, egy igen fontos szempont befolyása alatt, de a mely szempont tévedéssé válik épen azért, mert egyoldalú. Mi a hitelképességet, vagyis praecisebben mondva, a hitelnek boldog, boldogtalan számára való minél könnyebb hozzáférhetőségét, a könnyelmű adósságcsinálás lehetségesítését oly fétisnek tartjuk, melynek elérése végett feláldozunk minden egyéb tekintetet. (Ugy van!) És én a törvényhozói helyes érzék feladatának tartom azt meghatározni, de szem előtt tartandónak