Képviselőházi napló, 1881. IX. kötet • 1883. január 12–január 31.
Ülésnapok - 1881-168
y4 168 országos ülés j.nnftr 18. 1883. illetékkiszabási hivatalnak átadatnak, hogy azok az ellenőrzést gyakorolhassák. Hogy ez által az intézetek üzletköre mennyire nehezedik, az előre látható s hogy az eddig fenállott nehézség az újabb átszámítások és újabb illetékemelés folytán még inkább terhelő lesz, az igen természetes. Ezen általános megjegyzések folytán pártom részéről kötelességem kijelenteni, hogy mi semminemű adót, vagy újabb adóemelést azon kormánynak, mely ez adók fokozása által nem az ország szellemi, anyagi, erkölcsi fejlesztésére, hanem a biztosító intézetek újabb megadóztatása által az öntevékenvsé>j lelohasztására czéloz, meg nem szavazhatunk. Ki kell egyszersmind emelnem, hogy ezen törvényjavaslat, mint újabb adóemelési irányzat, az adózó polgárok érdekeivel s a biztosi tási üzlet fejlesztésével ellentétben áll s azért én azt általánosságban sem fogadhatom el. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Hegedűs Sándor előadó: Miután a képviselő ur egyenesen hozzám intézett kérdéseket, kötelességem azokra felelni. Azon két általános szemjjontot, melyet a képviselő ur kiemelt, nem fogadhatom el, mert a törvényjavaslatot ajánlottam elfogadásra. Én a javaslatban az adózó polgároknak nem látom oly megterheltetését, mint a minőt feltűntet, mert az üzlet ismerete és azon verseny alapján, mely az üzlet tekintetében kifejlődött, merem állítani, hogy ezt nehezen lehet a biztosított felekre áthárítani, a mennyiben a biztosítási üzlet meglehetősen virágozván, a verseny nem fogja megengedni, hogy ezt a felekre hárítsák át. De ha ez megtörténnék is ez oly jelentéktelen, mely az eddigi megterheltetéshez képest alig tesz különbséget. Erre alapítom azon állításomat, hogy aligha hárítják át ezen új terhet, mert ha az eddigi teher, mely 1—l 1 /* 0 /*, egy töredékkel változik is, ezért ha eddig nem hárították át, ezentúl sem fogják ezt tenni. Az általánosságoktól eltekintve, a concrét kérdésekre is kénytelen vagyok felvilágosítást adni. A 3. §-ra vonatkozólag kért felvilásítást a képviselő ur. Természetes t. ház, hogy a megkötésektől és a különböző díjaktól egyaránt külön kell fizetni, mert ezek különböző időben esedékesek és igy külön százalék-illeték alá esnek. A megkötésben és a díj kötésben és a kifizetésben egyaránt a második scala volt irányadó és igy az adótárgy szempontjából változás nem történik. A mi azon kérdést illeti, a mely az eddigi érvényes szerződésekre vonatkozik, nem kell egyebet tennem, mint a 11. §-t idéznem, melyben ki van mondva: „Oly szerződésektől, melyek ezen törvény érvénybe lépte előtt köttettek, a 2. és 3. §§-ban megállapított és ezen törvény hatályba lépte után esedékes fizetések után'járó illetéknek csak fele része fizetendő azon esetre, ha e szerződések kötésétől a szabályszerű illeték már lefizettetett." Ebből látható azon rendelkezés, a melyet különben már bátor voltam említeni, hogy a kettős megadóztatás kikerülése szempontjából ezektől a fél illeték szedetik. A harmadik kérdés a kimutatásokra vonatkozik. Bátor vagyok erre nézve megjegyezni, hogy itt nem csak complicatió, újabb munka, vagy teher nem háramlik az illető pénzintézetekre, hanem sokkal egyszerűbbé tétetik az eddigi eljárás. A második scala eddig fix-tételekben lévén kirovandó, a kiszabandó illetéket, minden egyes esetben külön kellett kimutatni és az erről szóló kimutatás bavonkint adatott be. Ha tehát a törvény azt rendeli, hogy az egész üzlet egész forgalma, tehát az összes be- és kifizetések évnegyedenkint mutatandók ki és hogy ezekre nem fixscala, a mely minden egyes esetnek külön megvizsgálását teszi szükségessé, alkalmaztatik, hanem a százalékos illeték vettetik ki: világos, hogy a munka apad és az ellenőrzés megkönnyittetik. Azt hiszem tehát, hogy ezek igazolják azt, hogy a törvényjavaslat általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadtatik. Lázár Ádám (közbeszól) : Hát a végbizonyítványokra nézve nem méltóztatik felvilágosítást adni ? Hegedűs Sándor előadó: Egy kis tévedés van a t. képviselő ur felszólalásában, az okmányra nézve. T. i. én azt vettem ki - azt hiszem, jól magyarázom szavait — hogy ezen vét bizonyítványok és okmányoknak általában való felemlítéséből azt következteti, hogy ezek után történik a fizetés. Ez tévedés, mert mihelyt egyszer százaléki illetékről van szó, akkor nem lehet az, hanem csak a tényleges fizetés után, bármily czímen történjék a befizetés és bármi czímen történjék a kifizetés, az egész forgalom után együttesen százalékokban számíttatik ki az illeték. Az okmány maga csak felemlittetik, mint az actusnak jelképe s az, a mi eddig történt, hogy pl. a bélyeg reá nyomatik, egyáltalán nem fordul elő többé, hanem az illeték fizettetik százalékokban az összeg után. Elnök: T. ház! Szólásra senki sem lévén feljegyezve, a tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Következik a szavazás. A kérdés az lesz: Elfogadja-e a t. ház a biztosítási szerződések és ezekhez hasonló jogügyletektől fizetendő illetékekről szóló törvényjavaslatot a pénzügyi bizottság szövegezése szerint általánosságban a részletes tárgyalás alapjául, igen vagy nem? A kik elfogadják, méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) A többség elfogadta. Következik a részletes tárgyalás. Tibád Antal jegyző (olvassa a törvényjavaslat czímét, valamint annak 1—15. §§-ait, melyek észrevétel nélkül elfogadtatnak). Elnök: É szerint a törvényjavaslat részleteiben is elfogadva lévén, végmegszavazása a legközelebbi ülés napirendjére tűzetik ki.