Képviselőházi napló, 1881. VIII. kötet • 1882. deczember 4–1883. január 11.

Ülésnapok - 1881-159

342 159. országos ülés dcczensber 20. 1882. hogy együtt küzdök azokkal, kik velem egy zászló alatt állnak. (Ugy van! a széhö' baloldalon.) Megbízásom nem volt és ezt nem is állítottam. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Helfy Ignácz: T. ház! (Halljuk!) Évek óta foly e házban az eszmecsere a felett, hogy vájjon melyik perez alkalmasabb az ellenzékre nézve, hogy a költségvetés irányában táplált aggodalmaknak oly drasticus kifejezést adjon, hogy azt egyszerűen a tárgyalás alapjául se fogadja el. A t. túloldal mindig azt szokta vitatni, hogy az általános költségvetési vita alkalmával ez nem helyes, mert hisz az országnak költségvetésre van szüksége, ergo az appropriatiónál kell ezt tenni. Mi mindig az ellenkező irányt követtük és örömmel láttam, hogy az utolsó időben t. szomszédaink, az egyesült ellenzék tagjai is ugyanezen eljárást követik, hogy t. i. miután bizalmunk nincs a rendszerben, melyet a kormány követ, mi azon rendszernek fentartására nem szavazunk meg semmi összeget. Bármiként legyen ez, az azonban, kétséget sem szenved, hogy a jelen perez még a t. kormánypárt szerint is alkalmas arra, hogy bizalmat, vagy bizalmatlanságot fejezzünk ki a kormány iránt. Eu tehát azért, mert ebben most oly teljes harmónia uralkodik, hogy t. i. ez az alkalmas perez: én ezt nem akarom elhanyagolni s megragadom azért, hogy rövid pár szóval moidjam meg, hogy azonkívül, hogy magát a költségvetést nem fogadom el, mert oly rendszer alapján fekszik, a melyet én hazámra nézve üdvösnek nem tartok, ellenkezőleg nagyon károsnak, hogy ezenkívül — mondom •— miért nem akarjuk mi a többség által már megszavazott költségvetést a jelenlegi kormány kezeire bizni. A jelenlegi cabinet, mint mindnyájan tudjuk, azon világos kijelentéssel vállalta el a kormányt, hogy az ország pénzügyi helyzetét javítja, az államháztartásnak megromlott egyensúlyát helyreállítja. Ma kormányzatának nyolezadik évének vége felé vagyunk körülbelül és a kezeim közt levő törvényjavaslat azt bizonyítja, hogy egyetlen egy hajszálnyit sem javított abban az irányban, a mint majd később a zárszámadások be fogják bizonyítani. A jelenlegi törvényjavaslat körülbelől ép olyan deficittel záródik le, mint a milyennel bezáródott akkor, mikor a kormány a kormányzatot elvállalta. Ennek bizonyításába most nem bocsátkozhatom, hanem megengedem bárkinek, hogy majd mikor a jövő évről szóló zárszámadások kezeink közt lesznek, akkor juttassa eszembe ezen állításomat és akkor rajzónnal a kézben számítsuk ki és látni fogjuk, hogy vájjon túloztam e egy krajczárral is ? A másik, a mit meg kell jegyeznem, hogy midőn a kormány azon székekbe ült, a t. ministerelnök ur nyíltan kijelentette azon beszédében, amely őt a kormányra juttatta, hogy ő ugyan ezt a közjogi állapotot, a mely 1867-ben létrejött és a melyet a t. miaisterelnök ur velünk együtt nyolez esztendőn át tehetségének egész erejével ostromolva, folytonosan támadott, hogy ő azt most is — t. i. akkor, mikor ezt mondta — most is rosznak tartja. Ennek alapján az egész ország, az egész nemzet remélte és jogosan remélte, hogy az a kormány, vagy legalább az a ministerelnök, a ki rövid idővel ezelőtt ily vallomást tett az ország szine előtt, ha nem isfogja ezt a rosznak vallott közösügyet rögtön megszüntetni, legalább annak javítására fog törekedni. De ha végig tekintünk e nyolez évi kormányzáson és ha szemügyre vesszük a lefolyt utolsó éret is, azt látjuk, hogy e kormány régiméje alatt ez a közjogi állapot évró'1-évre mind roszabbá és rosszabbá válik és oly módon súlyosodik a nemzetre, hogy még olyanok is, a kik hosszú éveken át rendíthetlen hívei voltak ezen 67-iki pactumnak, ma már kénytelenek bevallani, hogy tovább ezen az utón haladni nem lehet, ha csak nem akarunk lemondani a nemzet jogairól. Itt együtt van három pont, a melyről szintén nem lehet megfeledkeznünk akkor, midőn specialiter a jelenlegi kormány ténykedéséről van szó. A mostani budgetben a közösügyi rendkívüli költségek közt nagy összeg szerepel. Mindnyájan tudjuk, hogy ez összeg Bosznia és Herczegovinára vonatkozik. Bármennyire unalmas legyen is ezen viszonynak oly gyakori felhozäsa, de nem mi vagyunk az okai, hogy kénytelenek vagyunk ismételve azt felhozni. Önök, a kik ezt az állapotot megteremtették, beékeltek bonyolult állami gépezetünkbe egy olyasmit, a minek neve nincs, a minek nem tudjuk mi a rendeltetése, a minek a jövőjét a próféták sem tudják megmondani, csak egyet tudunk, azt t. i., hogy évről évre súlyos teherként nehezedik államháztartásunkra; és midőn mi legszükségesebb házi dolgainkra, ipari czélokra kénytelenek vagyunk az ország szégyenére egy magánembertől alamizsnát elfogadni, (Ugy van! a szélsb' baloldalon) akkor milliókat dobunk ki egy kalandért, melyet az egész nemzet testtel, lélekkel elitéi. (Ugy van! a bal- és szélső baloldalon.) T. ház! Azt hiszem, hogy ezeket fontolóra véve, legalább azon szem pontból, a melyből én veszem, más szempontból felfogni pedig ellenkeznék meggyőződésemmel, bárki be fogja látni, minden személyeskedés nélkül s a nélkül, hogy egyénileg sértés foglaltatnék benne a kormány tagjaira nézve, de összességére nézve, mint erkölcsi testület iránt lehetetlen a lehető leghatározottabb bizalmatlanságot ki nem mondani, lehetetlen ki nem nyilatkoztatnom, hogy még ha ezen rendszert egyszerre eldobni nem is lehet, áldásnak tekinteném, ha e kormány