Képviselőházi napló, 1881. VIII. kötet • 1882. deczember 4–1883. január 11.

Ülésnapok - 1881-155

248 155. országos ülés decíember 16. 1882. mely rendelve van azon községek tanítói helyzetének javítására, a mely községek tanítójukat saját erejökből fizetni és fentartani nem birják, oly későn ]Ut rendeltetési helyére, hogy a nép oktatója hónapokon át készpénzt egyátalán nem is lát. A mi ezt még inkább tetézi, ez az a jelszó, a mely kiadatott és a mely még ma is hányad ónak tekintetik közoktatásügyünk főczéljára nézve, t. i. a tudósképzés minden tekintetben. T. ház! Én azt a ehaost, mely előállott tanügyi rendszerünkben, egyenesen ezen kóros és beteges iránynak tudom be. Mert ennek a tudósképzésnek legelső következménye az, hogy a tanszabadság félremagyaráztatik, hogy a tanszabadság akként értelmeztetik, hogy a methodus, melynek segítségével a hallgatóságba annyi tudomány csepegtetendő, a mi őt képessé teszi valósággal pályát választani, és azt igazán be is tölteni, elvetendő s következik belőle, hogy 8—10 szaktanár iparkodik azon egyetlen fiúba az ő speciális tudományát, tehát 8 —10 tudományt bele erőszakolni. Mi aztán ennek a következménye, t. ház ? A vizsgarendszer túltengése és az, hogy mintán kettőn áll a vásár, valahol ezen rendszer megboszulja magát, és pedig abban, hogy miután az illető intézetek részére nem épen dicsőség diplomája az, ha sok hallgató bukik, következik a félig képzett, vagy még annál is alacsonyabban álló hallgatóknak a szigorlatokon kegyelem utján való átboesátása. A mi egyetemünk szervezetének megvannak a maga jellemző oldalai: a tanpénz kérdését már a múlt évi költségvetés tárgyalása alkalmával felhoztam e házban a vizsgarendszer túltengése, mely a semestereket 4 hónapra szállította alá, mind azt mutatja, hogy ott nem annyira oktatás, mint inkább pénzelés az, a mi voltaképen mértékadó s a mi voltaképen a diligentiát képezi. A középoktatásra nézve hasonlóképen áll a dolog. Méltóztassanak csak figyelmet fordítani azon tanácskozásokra, melyeket a tantestületek keblükben folytatnak; méltóztassanak tekintetbe venni a középiskolai tanárok évi közgyűléseit, méltóztassanak tekintetbe venni az ő közlönyüket és egy bábeli zűrzavar áll előttünk, akár a mi a metkodust, akár pedig a tantárgyak megválasztását s azoknak fontosság szerint való classificatióját illeti. Hiszen az egyes szakoknál történnek már ajánlások az oktatásba való bevételre, oly dolgokra és disciplinákra nézve, melyeket soha semmiféle középtanoda be nem vehet a maga tanrendszerébe egyszerűen azért, mert azok tudományos értékük szerint alig hypothesisek, nem hogy olyanok volnának, melyeket már most a tanodákban, mint valóságos tananyagot behozni lehetne. És midőn igy állunk, mit látunk ott, t ház, ott, hol mindennek elejét, kellene venni, a hol egy egészségesebb rendszert kellene megállapítani ? Hát ott van a mi közoktatásügyi ministerünk, a kire nincs hatással, hogy az ő háta mögött egy kolosszális többség van, hogy ő igen sokat kivihetne, hogy meríthetné azon bátorságot, hogy bizonyos áramlatokkal szemben állást foglalva,, egészséges irányba terelje a közoktatást. A mi közoktatásügyministerünk ma egy labda, semmi egyéb. Egyszer odadobja a protestáns autonómia a katholicus clerus közzé, a mely szintén a maga hatalmát fenn akarja tartani; a katholicus clerus bedobja a protestáns autonómiába vissza és a mi közoktatási ministerünk utóvégre ugy tesz, mint az a humoristicus német népdal mondja: „Auf dem Dache sitzt ein Greis, der sich nicht zu helfen weiss." (Derültség.) A mi közoktatási ministerünk a protectiónak sem tudja útját állani. Hiszen a catedrák betöltésének történetét ismerjük. A ki követi nyomról nyomra, hogy bizonyos tanférfiak mikép jutottak catedrához, az mindent meg fog találni, csak elégséges qualificatiót nem; bele játszanak ott a rokonsági viszonyok, bele játszanak mindenféle hivatalos viszonyok, szóval ott, a hol a valóságos legnagyobb qualificatiót követelem és kell, hogy követeljen mindenki, ott mellék tekintetek játszanak közbe, oly melléktekintetek, hogy azt tovább túrni a közoktatás kára nélkül nem lehet. Már oda jutottunk, hogy ma Magyarországon a ^anári pálya nem hivatás többé, hanem hivatal. Hiszen látjuk, hogy a tanárok hogy helyeztetnek át egyik tanszékből a másikba a nélkül, hogy kérdés tétetnék, hogy vájjon megérdemlik-e az áthelyezést, vájjon az új helyen be fogják-e tölteni kötelességüket, az nem kérdés, hanem a kérdés csak az, hogy a ezélszerfíség vagy az érdekek ugy követelték, hogy ez ugy legyen és a zu

tán ugy is van. Ezen rendszernek t. ház, megvannak a maga consequentiái. Az ország ifjúsága a tanrendszer fejletlensége és fejetlensége következtében örökös experimentálásnak van kitéve. A közoktatás terén való experimentálás veszedelmes dolog azért, mert agyonexperimentálja az elemeket, sőt az egész társadalmat, a hol tudományos tekintetben kellő megállapodás nincs és igy találjuk, hogy a mai társadalom tele van félműveltekkel, a kik abban a jóhiszeműségben, hogy egészen műveltek, sokkal magasabb igényeket támasztanak a társadalom irányában mindenfelé és azt hiszik, hogy azoknak valósággal meg is tudnak felelni. És megtaláljuk a társadalomban a tanfelügyelőket ugy, a mint Németh Albert t. képviselő ur igen jól jellemezte és megtaláljuk a szaladgáló tanárjelölteket, a középtanodai tanárok torzképét, a kik egyenesen a tanrendszer kifolyásának proletárjai, ugy hogy bámulom, hogy Csiky Gergely, a ki szereti az 8 alakjait az életből válogatni, hogy ezeket a kivá