Képviselőházi napló, 1881. VIII. kötet • 1882. deczember 4–1883. január 11.
Ülésnapok - 1881-149
14!?. országos ülés (kezember Ö. 1882. 123 kormány páratlan áldozatkészségének lehet köszönni. De ha én azt kérdem magamtól: vájjon mi biztosítja ezt az országot csak a közeljövőben is hasonló küzdelem békövetkezhetése ellen; bocsásson meg a t. ház, de én ezen kérdésre megnyugtató, vigasztaló feleletet nem találok, sőt ezt magábanszabályozásunkban, ha azt valaki tüzetesebben szemügyre veszi, nem találja meg senki. (Ugy van! jobbfelöl.) A magyar gazdaközönségnek nemcsak a nagy költséget kell meghozni, hanem ráadásul minden nagyobb áradáskor testet-lelket kimerítő és vagyont pusztító küzdelemben kell védeni gátjait. A szabályozott folyók partjain lakó magyar gazdák culturáját addig pusztulás nem fenyegeti, mig az időjárás normális kerékvágásából ki nem zökken. A mint azonban csak a legkisebb eltérés mutatkozik is, a magyar gazda eulturája elvesztette a biztos fejlődési alapot és ki van téve a fel- és lehányatásnak. Hogy a lefolyt évben a nagy árveszélytől nyugton maradhattunk, ez mellesleg mondva, nem a szabályzásnak, hanem a rendesebb időjárásnak érdeme, a szabályozási kérdésekkel foglalkozni és azokat feszegetni nem tartották időszerűnek. Ugy látom, hogy az emberek ma mintegy megnyugodni látszanak abban a hitben, hiszen majd minden máskép lesz azután, hogyha a mostani folyószabályozási munkálatok befejeztetnek. De én félek tőle, t. ház —• lelkem mélyéből kivanom, hogy ne legyen igaz, a mit mondok— de félek tőle, hogy némelyek meg nem valósuló reménységben ringatják magukat és annál váratlanabbal fogja sújtani a veszély az országot. (Ugy van! a szélső balon.) Ismétlem, adja isten, ne legyen igaz, a mit mondok, de félek tőle, hogy a mikor az időjárásban bekövetkezik ismét egy oly periódus, a minőt 1876-tól 1881-ig ezen ország átélt, nem egyes katastrophákkal, hanem a katastropháknak lánczolatával fogunk szemben állani, a melyek által okozott veszteség többre rúg majd, mintha az ország egy hadjáratot élt volna át. Ha szabályozásainkat vesszük közelebbről szemügyre, a legelső, a mi aggodalmunkat a legnagyobb mértékben felkölti, a vizek járásában észlelhető retrográd hatás, mert a Tiszánál, a melynek árjai az egész középkorban sem Szegedet, sem a többi parti községeket és városokat megsemmisítéssel nem fenyegették, a szabályozás óta csaknem két méteres árvizszinemelkedés constatálható; a mi, tekintve az idő rövidségét, mely a szabályozás megkezdése óta mai napig lefolyt, páratlan a szabályozások történetében. Pedig azt már nem lehet állítani, hogy akár 1879-ben, akár 1881-ben a Tisza mennyiségileg is elérte volna a legmagasabb fokot, mert a ki ezt állítja, az önmagát ámítja. A másik jelenség, mely szabályozott folyóinknál látható, ez az igen tartós és hosszas culminálás. A múlt század vége felé, a mikor pedig miként történetileg bizonyíthatom, egyes folyóinknál már retrográd hatás jelentkezett, a Tiszának nagy áradásai még két hét alatt elvonultak. 1881-ben már nem két, hanem hat álló hétig a Tisza Szegeden folytonosan a legnagyobb ponton állott. Hiszen most is, mikor az Ung és Laborez folyócskák áradtak, ezek árvizei húsz napig culminálnak Szegeden, úgy, hogy ezelőtt az Ung folyóból a Tiszába folyt árviz még most sem folyt le Szegednél és újabb szaporulatnál fogva a Tisza folyvást árad. Ha már most mindezeket úgy lehet tekinteni, mint megvigasztaló és megnyugtató jelenségeket és nem pedig, mint a jövőre nézve a legnagyobb mérvben aggasztókat, akkor felfogásom szerint, minden e világon puszta chimaera. És ha most ismét azon kérdést vetem fel magamnak: vájjon a Tisza folyó szabályozási munkájának beíejezése után meg fog-e szűnni folyóinknak ezen retrográd hatása, ezen kérdésre, bocsánatot kérek, egyébbel, mint határozott nemmel, nem felelhetek. Mert hiszen 1881-ben a Tiszának mellékfolyói til-túl voltak szabályozva, töméntelen ( árvizök a saját völgyületeiben maradtak vissza. Ámde azóta ott is a folyókat szabályozták, ott is szorítják a vizeket, ássák, kotorják az átmetszéseket. Szóval az alsó vidéknek a nyakára concentrálják az öszszes árvizeket. Már most ha az eddig követett rendszerben ez sem vezet árviz-emelkedésre, daczára a most folyó töltés-bellebbezéseknek, ismétlem, nincs semmi positiv dolog a világon. Ezekben voltam bátor jelezni röviden nézeteimet és meggyőződésemet, mely az, hogy én részemről a szabályozásainknál eddig követett műszaki eljárásokkal, felfogásokkal és tervezetekkel egyet nem értek. Midőn a közvélemény egyegy árvíznek szomorú következményei után hangosan feljajdul és midőn egyesek az átélt szenvedések után jóakaró, figyelmeztető szót intéznek szabályozásaink inauguráló mestereihez: ezek mindannyiszor idegesek lesznek és a legkülönbözőbb okokkal védik, leplezik a hibákat. Én azt hiszem t. ház, hogy a mikor kétségtelen az, hogy szabályozásainknál hibák követtettek el, (Ugy van! halfelöl.) akkor legelső teendő, ezeket beismerni és lehetőleg jóvá tenni, különben élnem hárítjuk a veszélyeket az ország fejéről, hanem mindinkább tornyosítjuk. (Ugy van! balfelől.) Azonban másrészről azt is tudom és itt kifejezést adok annak, hogy a közönség egy része e hibákat nem ott keresi, a hol rejlenek, hanem első sorban gyanakszik és becstelenséggel hajlandó vádolni mindenkit. Az ilyen dolgokban mindenkinek szabad magának privát véleményt alkotni, azt hiszem, ettől eltiltani nem lehet senkit: de felfogásom szerint nem szabad az, hogy valaki az ő privát véleményét a nagy közönség előtt, mint egyedül csalhatatlant 16*