Képviselőházi napló, 1881. VII. kötet • 1882. október 5–deczember 2.

Ülésnapok - 1881-125

125. országos Ülés október 11. 1882. S7 már a rendes bíróság által vezetett és folytatott bűnfenyítő vizsgálat nemcsak a múltban elkövetett visszaélések végleges felderítése megállapítva, hanem az ezen közigazgatási vizsgálatnál előfordult bünpalástolási kísérletre is ki fog terjeszkedni. E miatt június i-én Magyarország főügyészéhez benyújtott memorandumom alapján, a melyre, igaz, csak két hónap után tartotta szükségesnek, még pedig erélyes fellépésemre, a vizsgálatot Magyarország államügyésze megindítani. Felvéve az elejtett fonalat, ismétlem tehát, hogy a sajtó e nyilatkozatai és személyem ellen intézett támadásai daczára sem hoztam volna ismételve ezen ügyet a ház elé, ha ezen ügygyei szoros összefüggésben álló s abból kifolyó, de ennél sokkal lényegesebb és nagyobb fontosságú súlyíyal biró körülmény elő nem adta volna magát, mely interpellátióm lényegét s felszólalásom indító okát képezi; s a melyet, nézetem szerint a törvényhozó testület nemcsak tekintélyének és méltósáságának megőrzése és megvédése szempontjából szó nélkül nem tűrhet el: de miután alkotmányos törvényeinkben gyökerező legszentebb jognak, a szólásszabadság gyakorlásának tiszteletben tartása ellen követtetett el ez alkalommal sérelem, mint a törvényhozó testület egyik tagja s mint olyan, a ki ez ügyhöz legközelebb áll, kötelességenmek tartom, felvilágosítást és magyarázatot kérni a kormánytól, melynek egyik volt tagja s annak alantas közegei részéről a sérelem hivatalos functió alkalmával elkövettetett. Az eset a következő: A volt közlekedési minister augusztus első felében letette tárezáját, de minek előtte ezt átadta volna s midőn még tényleg mint minister működött, mérnöki kara búcsútisztelgést tevén ő nagyméltóságánál, ez alkalommal a mérnöki kar küldöttségének szónoka a következő beszédet tartotta kartársai nevében, melyet azonkívül az összes magyar és német lapoknak közlés czéljából megküldöttek. Nem fogom az egészet elolvasni, csak annak pár szavát. Válkay mérnök igy szólt: (Olvassa.) „Hiszen volt-e a magyar mérnöknek hívebben szerető atyja, mint Nagyméltóságod, a ki nemes keblével, meleg szivével fogta fel a rágalom szenynyes, de éles vágásait, melyeket sok védtelen kartársunkra mért a tudatlansággal párosult önzés!" Ezen beszédre a volt közlekedésügyi minister válaszolt, buzdítólag felelt, a nélkül azonban, hogy a szónok szavaira helyreigazító megjegyzést tett volna, de mielőtt ezen mindenesetre rám vonatkozó, durván sérteni czélzó nyilatkozatnak azon kérdés elvbeli felállítása, magyarázása elbírálásába bocsátkoznám, [hogy vájjon a törvényhozó testület tekintélye és méltósága, valamint a szólásszabadság szentsége tiszteletben tartása ellen követtetett-e el ez eset alkalmával sérelem, tiszteletlenság vagy nem? — eltekintve ez alkalommal az egyénileg csakis személyemre vonatkozó sértéstől és annak jogosult vagy jogosulatlan voltától — mert őszintén megvallva, részemről érzem magamban azon erőt, hogy egyéni becsületem megvédése és fentartása végett nem fogok sem egyesekhez, sem a t. házhoz fordulni, vagy arra szorulni, mert annak megvédő őre magam voltam és magam leszek a jövőben is ; eltekintve továbbá a volt közlekedési minister urnak azon általam nem egészen megmagyarázható egyéni magaviseletétől is, hogy hivatalnokai részéről eltűr ily nyilatkozatot személyem ellen, képviselőtársa ellen, akkor midőn ugyanazon képviselőtársa emelt vádjai alaposságának, vagy alaptalanságának bebizonyíthatását, szóval a vizsgálat eszközölhetését, mint a ministertanács egyik tagjára, tehát ő reá is bíztam, holott e vizsgálatok még akkor befejezve nem voltak, mert nem is lehettek; miután a bűnfenyítő vizsgálat tényleg ma is folyamatban van; továbbá eltekintve attól, miután a minister ur személyesen j elén volt midőn én a memorandumot, illetőleg az adatokat a minist erein ok ur által a ministeri tanácsnak átadtam és jól hallotta azon szavakat, melyekkel azt átnyújtottam, mit a t. ház tájékozása végett, ha nem is ugyan szóról szóra, de megközelítőleg ismétlek. Én a következőket mondtam: Miután sohasem volt szándékom sem egyes polgárokat, sem hivatalnokokat, sem annál inkább egész tisztviselői kart minden ok nélkül gyanúsítani, vagy vádolni; ennélfogva kijelentem azt, hogy ha szigorú vizsgálatok eszközlése után vádjaim nem bizonyulnak igazaknak, nemcsak hogy nem szégyenlendem magamat, de sietni fogok, ott, hol a vádakat felhoztam, az ország színe, a képviselőház előtt azokat visszavonni s azonkívül még oly elégtételt adni, minőt az általam ideiglenesen gyanúsítottak csak kívánni fognak. Mondom, eltekintve mindezektől, első sorban elbírálandó és eldöntendő kérdés az, miután a beszéd alkalmával névszerint megnevezve senki sem volt, hogy vájjon valóban kire czélozva mondatott a „szennyes rágalmazó, tudatlan és önző" név; rám-e, s ha igen, az egyénre-e, vagy a törvényhozóra ? Nézetem szerint ennek megfejtése könnyű leend; mert tudtommal kívülem senki nem emelt hangos és nyílt vádakat a ministerium tiszti kara ellen ; melynek éles vágásait, minta szónok ur jelzi beszédében, a volt közlekedési minister ur atyai keblével felfoghatott, illetőleg felfoghatta volna, mint az én általam emelt és mondottakat. Ennélfog szónok ezen szándékos ezélzásából nemcsak világosan kitűnik, hanem kétségenkivül áll, hogy e megjegyzések reám czéloznak. Miután pedig én csakis törvényhozói minőségemben a parlamentben hoztam fel a vádakat, azok nem az egyént, hanem a törvényhozó által törvényhozói minőségében, legelső és legszentebb jogának gyakorlatában mondott vádakra vonatkoznak.