Képviselőházi napló, 1881. VII. kötet • 1882. október 5–deczember 2.
Ülésnapok - 1881-144
144 orsüílgoi ülés deczember 2. 18S2. 381 pot tűrhetetlen, sok a hátralék, hogy a bíróságok nem nem győzik, hogy az igazságszolgáltatás megakad és e tekintetben egyetlenegyszer sem volt még azon szempontnak sem elég téve, hogy legalább annyi munkaerő alkalmaztassák, a mennyinek igénybevételével ezen miserabilis állapot megszüntethető lett volna. Mindig hangoztatták azt, hangoztatta a t. előadó ur is; de kérdem, lebet-e e hangoztatásban bizni, mikor ideiglenesség, mindig újabb és újabb ideiglenesség jött folytonosan, mikor az igazságügyminister mindig előállott a kényszerhelyzettel és azt mondta, hogy ime már most összecsapott fejem felett a hullám, segítsetek és a t. ház ezt a helyzetet látva és megszánva az igazságügyminister által kifej tett igazságügyi állapotot, évről évre megadta azt a modus vivendi-t és ennek a következménye az lett, hogy ime ma ismét egy ilyen modus vivendi áll előttünk. Ehhez hozzávéve, hogy minő a helyzet a bíróságoknál, azt hiszem még inkább kifog tűnni, hogy mennyire kárhoztatandó, veszélyes dolog az ily folytonos kísérletek politikája.Tudjuk mindnyájan, hacsak a királyi táblát nézzük is, azt hiszem, nemcsak a kik mint ügyvédek foglalkoznak jogi ügyekkel, tudni fogják azt, hogy bizony az ott alkalmazott biráknak sem munkaképességében, sem szorgalmában, sem valóságos törekvésében, tudományában igazán nincs hiány, hanem tudni fogják azt is, hogy igazán ezen állapotnál fogva azok folytonosan sissiphusi munkát végeznek, bármennyire dolgozzanak, működjenek, azért mindig visszahull a kő nyakukra, ott van a hátralék. Ez a hátralék rettenetes szó, mertez azt jelenti, hogy az igazságügyminister, a tanácselnökök folytonosan nyakán vannak az illető bírónak, hajtják ezt a gépet, hogy számot számra dolgozzon, és nincs ideje a bírónak arra, hogy kellően tanulmányozza és kellő alapossággal intézze el az ügyet, bárminő legyen is képessége és tudománya, (ügy van! a szélső baloldalon.) És ha ezen állapotot az igazságügyminister ur fentartja, valóságos deficitet teremt, az igazságszolgáltatás szellemi erejének deficitjét, (ügy van! a szélső balfélöl.) Nem a biró az oka a helyzetnek; igazsága van az igazságügyi bizottságnak, hogy bár munkaerőszaporítás most nem terveztetik, de megfeszített munkával gyorsítani fogják a birák az ügymenetet. Ha ez mind igy megy, azt hiszem, hogy az igazságügyi politikának ily kísérletek mellett nem lesz más módja mint a biró megfeszített munkaerejére appellálni, mert hogy az ily eljárás nem segít a dolgon, az világos. A megfeszített erő azonban a bírónak nemcsak tudományát, hanem egészségét is igénybe veszi, (ügy van! a szélső baloldalon.) És ha azt vesszük, hogy ilyen tisztán numerieus álláspontra helyezkedik a minister ur és még azt sem kérdi, hogy hol van oka a hátralékoknak, én nem vagyok hivatva, hogy elősoroljam azokat, melyek okai lehetnek, de hát egyet mégis említek. Menjünk lejebb az egyes bíróságokhoz, tekintsük meg, hogy a törvényhozás, a minister indítványára egy másik eszközhöz is nyúlt a számtani műveletben. Megtörtént t. i., hogy az életbeléptetési törvénynyel a járásbíróságok competentiáját nagyban terjesztette, oda mentek a becsületsértési ügyek, ebben az úgynevezett foltozott perrendtartásban behozatott, hogy kiterjesztetik 500 frtra a járásbíróságok hatásköre, azután még sok más ügy tétetett oda át; de kérdem: szaporittatott-e az első bíróságok létszáma? adatott-e nekik csak egy jegyző, vagy irnok? És azon állapot, hogy sommás ügyekben 5—6 hónapra lehet tárgyalást kapni, nem azt teszi-e, hogy az első biró annyira túlterhelve van, hogy tőle bármi képessége és tehetsége mellett nem lehet alapos elintézést várni ? Ennek a következése azután a sok felebbezés, a sok irka-firka és a bélyegszaporítás. Meglehet, hogy az alapos reformok hátráltatásának egyik főoka épen ebben van. (ügy van! a szélső balon.) Mindezeket tekintve , valahányszor ilyen napról napra élősködő politika jeleivel találkozunk az igazságszolgáltatás terén és valahányszor ilyen javaslat van előttünk, mindannyiszor azt az Ígéretet halljuk: no de ez már az utolsó lesz, t. ház. Most készülőben van a büntető perrendtartás, most a szóbeli eljárás tanulmányozására küldetett ki valaki. Mindig ez igértetett. Ha nem hinné el az igazságügyminister ur, felolvasom szavait, melyekben azon reményét fejezi ki, hogy kevesebb lesz a hátralék és a jövő évben nem lesz már azon helyzetben, hogy szaporítást kérjen. Ha ez folytonosan igy tart,nem veszi rósz néven a minister ur, ha azt mondom, hogy most, mikor ismét előttünk a javaslat, lehetetlen, hogy azon benyomást ne tegye, hogy ugy vagyunk, mint bizonyos játékproductiókkal, hol ötszörhatszor kihirdetik, hogy már az lesz a legutolsó és még még mindig jön egy legeslegutolsó. Én nem bizhatom az eddigi Ígéretekben s szeretném tudni, hol van hát az a legeslegutolsó. Azt hiszem, hogy ha önérzetesen akarunk eljárni az igazságügy terén, akkor már egyszer ki kell mondani a „vetőt", ki kell mondani, hogy az örökös experimentálásnak nincs helye, az ilyen eljárást nem helyeselhetjük, (Helyeslés a szélső baloldalon) mely nem egyéb, mint az igazságügynek valóságos vivisectiója. Elvi szempontból sem tartom helyesnek az igazságügyminister ur törvényjavaslatát s a bizottság által beadott módosítványt, de nem fogadhatom el azt akkor sem, ha csak magában tekintem e javaslatot. Mert az mondatik mindkét javaslatban világosan : T. ház! Méltóztassék megszavazni, nem nagy dolog lesz, a munkaerő nem szaporittatik. Ezt mondja az igazságügyi bizottság világosan: a királyi táblák munkaereje a jelen ' tényleges állapottal szemben nem is szaporittatik.
