Képviselőházi napló, 1881. VII. kötet • 1882. október 5–deczember 2.

Ülésnapok - 1881-143

143 országos ülés djeczember 1. 1882. }>Q J Elnök: A házszabályok határozottan mondják, hogy a megkezdett beszédet más napra halasztani nem lehet. Szilágyi Dezső: De akkor aztán illő és méltányos és tisztelettel kérem erre, hogy a ház ne tanúsítson izgatottságot és türelmetlenséget. (Igaz! balfelől.) Nem akarok abba beleereszkedni, hogy kik azok, mert odiosus dolog neveket említem, de g-ondolom, ki a ház hangulatát megfigyelte s különösen azt a képet nézte, a melyet a túlsó oldal felmutat, az ezen észrevételemet igazoltnak fogja találni. A t. előadó ur nagy diadallal hivatkozik Olaszországra, hogy Olaszországban minő módon, minő erőfeszítések mellett s minő kedvezőtlen viszonyok közt eljutottak magához a pénzügyi rendezéshez. Hát igaz, hanem őszintén kérdem az előadó urat, hát komolyan akarja-e itt állítani, hogy ez a terv, melyet a minister előterjesztett, hasonlít ahhoz a tervhez, a mely az olasz államban előterjesztetik és a melyet főbb vonásaiban én is ismerek. Mert ott évek hosszú sorára előre volt megmondva, minő adókat fognak behozni, előre volt kiszámítva az adó jövedelmezősége, nem ugy fogásokkal, hanem a valódi szigorú körültekintéssel. Ott az összes általános politika támogatta a pénzügyi erőlködést elannyira, hogy el merem mondani — franczia s olasz lapokban olvastam csak legutóbb részletesen kifejtve — panaszkodtak igen is, hogy még az ujonczok gyakorlását a legnagyobb mértékben elmulasztották csak azért, hogy a pénzügyi előirányzatot a krizis évei alatt szigorúan megtartsák. Hát támogatja-e ezt a pénzügyi politikát egy oly általános politika, a mely ennek sikerére felügyelne ? Vagy történt-e valami más? Ez egy általános észrevételem és abban legyen magyarázata annak, miért nem bízunk mi a kormány politikájában. Ez a kormány 1875 óta intézi Magyarország sorsát. Bölcsen méltóztatik tudni, hogy Magyarországnak terhei és feladatai, nemcsak az államadóssági terheket értem, hauem azokat a nagy állami feladatokat, melyeket ezen államnak ei kell viselnie; hogy egyebet ne mondjak, esak az, a mi agressiv fellépésünk kelet felé annak kimaradhatatlan minden következményeivel, egy nagy és súlyos feladatként nehezedik ezen monarchiára, nehezedik a magyar államra. E politika érdeméről most szólani nem akarok, Somssich Pál t. képviselőtársam szólott erről s ha jónak látja, még szólani fog, különös tekintettel a miuistereluök ur beszédjére; én ma aunjdban is udvarias akarok lenni, hogy a t. péuzügyminister ur előterjesztéséhez tartom magamat. Tehát nem vitatom, helyes volt-e e politika vagy sem, hanem a ki megneveli egy nemzetnek és országnak feladatát hosszú időre, nagy erőlködésre kötelezi őt, nagy feladatot ró reá, nem kötelessége-e annak egyidejűleg gondoskodni arról is, hogy képessé is tegye a nemzetet ezen feladatok elviselésére, nem csak olyan nemzetnél és országnál, mely prosperitást élvez, mely az anyagi és pénzbeli erőnek bővébea van, de önök egy pénzügyi bajban, egy gazdasági bajbau szenvedő ország terhére rótták ezen feladatokat (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon.) Hát már most csak egyet hozok fel. Ez a monarchia két államból van összetéve, mindenik államnak egészen külön vált kiucstára van, a monarchiának niucsenek közös jövedelmi forrásai, csak a két államnak van. Vájjon megtette-e a kormány, mikor egyrészt beletaszított bennünket i egy helyes, vagy nem helyes, de költséges, következményeiben terhes, nagy actióba, megtette-e, hogy legalább azt biztosan kapjuk meg országunk segélyforrásaiból, melyek jövedelme Isten és ember előtt a magyar kincstárt illeti meg, megtette-e ezen kormány azt, a mit 1880-ban igért, mikor azt mondotta: „Magyarországnak jövedelmi forrása az indirect és fogyasztási adók fejlődésében van;" gondoskodott-e a kormány arról, hogy lehetségessé is váljék ezen kifejlődés, lehetségessé váljék ezen jövedelmi források teljes kihasználása államunk számára ? Vagy látunk-e előkészületet, látunk-e oly politikai irányt, mely ezt legalább jövőre biztosítani akarja? Midőn igy támogatja a kormány általános politikája a pénzügyi kibontakozást, akkor azon politikát, mely a pénzügyi előterjesztésben és a pénzügyi bizottság indokolásában foglaltatik, mi tőlünk, a kik önnön irányunkat annyiszor kifejtettük e házban, senki se kívánhatja, hogy támogassuk. (Élénk helyeslés a baloldalon.) És t. ház, mi politikai háttért ad ezen budgetvitának. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Én valóban nem akarom, hogy az országban túlzott komor színekben lássák a jövőt, nem is osztozom azon nézetben, mintha nemzetünk menthetlen bukás elé sodortatnék. A népek vitalitása nagy, csak ereje kellően legyen irányozva, hanem a mit én állítok, az, hogy ezen előterjesztésben sikerre irányzott, minden oldalról megfontolt politikát nem találunk; s nem találjuk meg a pénzügyi kibontakozás másik feltételét sem, azt, a mit a kormánynak általános politikájában kell megteremteni. Másrészt érezzük szükségét annak, hogy bírálatunk és ellenőrzésünk által emlékeztessük a kormányt és a házat azon súlyos és komoly felelősségre, melyet vállal, midőn ily terhekkel lép elő; és közepette azon csüggedésnek, azon közönynek, mely megszállotta az országot s mely abból az érzésből látszik fakadni, miutha már saját sorsára befolyása sem lehetne, mondom, ily hangulat közepette kétszeres, köte-