Képviselőházi napló, 1881. VII. kötet • 1882. október 5–deczember 2.

Ülésnapok - 1881-143

14$. országos ülés deczember I, 1882. 34,5 javaslatot, melylyel megmutatta, hogy hivatásának magaslatára jutott, beterjesztett egy törvényjavaslatot az uzsoráról; hanem kérdem, mi az oka annak, hogy teljes egy év kell ahhoz, hogy ezen törvényjavaslat a bizottságban tárgyaltassékjj; és mi az oka, hogy az még ma sem tárgyaltatik ? Ezt elismerve, állítom viszont, hogy a pénziigyminister ur ez alatt folytonosan új adónemeken töri a fejét, mint teszi pl. a takarékpénztári betétek megadóztatására vonatkozó törvényjavaslat benyújtásával, a mely ismét a földmíves- és munkás-osztályt fogja első sorban sújtani, mert azok az igazgatóságok fognak módot találni arra, hogy e betétek utáni adót a betevők és kölcsönvevők fizessék. Talán azt gondolja a kormány, hogy Magyarországnak a folyó évi bő termése, ezen termés fölöslege talán arra fog szolgálni, hogy a nép a rossz pénzügyi politika által teremtett bomlást megakadályozza? Én azt hiszem, hogy minden földmívelő polgárnak van a saját tűzhelyén rendezni valója; ezt fogja rendezni első sorban. És nem is vehetjük tőle rossz néven. Avagy kérdem t. ház, vájjon a kézműipar, a kisiparosok helyzete nyújt-e örvendeteseid.! képet? Az adóteher ezen osztályt sújtja legjobban, ezen osztályt, melynél az adó felemeltetik, a nélkül, hogy az adóérték aiaj)ja fokoztatott. Hiszen a t. kormány nagyon bőven lehet tudatával annak, hogy az 1872: VIII. t.~cz. időelőtti szabadalmaival ezen iparágnak, a kézműiparnak halálos döfést adott. A képviselőházhoz százával érkeznek a kérvények &z egyes ipartársiilaíok részéről, melyekben ezen osztály helyzetét sötét színekkel festik. Magát az igen t. szakminister urat itt e házban számtalanszor interpellálták az ipartörvény revisioja végett. És mit felelt a minister ur? Azt mondotta, hogy évek óta tanulmányozza az ügyet, de megállapodásra még nem juiott. Nagyon szomorú dolog, mikor valamely törvénynek a közállapotokra, a nemzetre végzetes voltát hogy belássuk, arra évek szükségesek és évek múlva akarunk orvosolni általános társadalmi bajokat. És melyek az orvoslás módjai? Hiszen az iparminisier ur azt mondotta, hogy az iparszabadságot meghagyja. Nem tartozom azok közé, kik a czéhrendszer monopóliumát vissza kivánják, hanem én az iparszabadságot abban látom, hogy a szakképzett ipar rendelkezhessék a szükséges cselekvési térrel, szabad mozgással és nem kívánom, hogy a tőke uralma leszorítsa a munkát, a szakképzettséget. Ezt kivánom nemcsak a szakképzett iparosok, de a rendelő közönség érdekében is. Azóta, a mióta a legutolsó interpellátió megtétetett, a szakministeri széken változás történt. Azért nem marad más hátra, mint a t. iparminisier urat egész tisztelettel kérnem, hogy elKÉPVH. MAPLÓ, 1881—84, VH. KÖTET, térve elődének nyomdokaitól, erélyes kézzel és minél előbb tegyen valamit az ipar érdekében. Én az iparügyet nem látom rendezve az által, hogy néhány ambuláns iparapostol a hazát hangzatos szavakkal bebarangolja s az iparos közönség egy részével elhitetni törekszik, miként az iparügy fejlődésének alapjait letette. Én ezt nem látom mindaddig, mig úton-útfélen találkozom iparos-segédekkel, kiknek becsületes arezáról azt olvasom le, hogy nem a dologkerülés űzte őket ki az útszélre, hanem az ipar pangásából eredett kínálat és alkalmaztatás hiánya. Én ason hangzatos szavú iparapostolok által nem látom rendezve az ipar ügyét, míg naponta tapasztalom, hogy az iparos-mesterek, mert szerény jövedelmükből családjukat eltartani nem bírják, mert az adót fizetni nem képesek a hazai ipar fejlődésének legnagyobb hátrányára, százával, ezrével mennek közszolgálatba. Befejezésül t. ház, a hazai társadalom egy osztályával kell foglalkoznom, mely első sorban érdemes a t. ház legkomolyabb figyelmére. A hazai tisztviselőket és hivatalnokokat értem. Amaz osztály soraiban a múlt év folyama alatt mozgalom indult meg a lakbér felemelése iránt. A t. kormány azért, mert ezen tisztviselő-testületek a kormány elkerülésével közvetlenül a parlament támogatását óhajtották igénybe venni, ebben bizalmatlanságot látott s valószínűleg ezért nem foglalkozott ezen ügygyei oly komolyan, mint az ügy fontossága megérdemelte volna. A képviselőházhoz naponta érkeznek ily irányú kérvények, elmondhatom talán, hogy az ország tisztviselői karának kétharmad része járult ily kérvénynyel a képviselőházhoz, ép ma is osztottak ki köztünk egy kérvényt, melyben a pozsonyi összes állami tisztviselők lakbérök felemelését kérik; és —- a mint a lapokból olvasom — tegnap a trón zsámolyához járultak hasonló petitióval. És kérdem: foglalkozott-e a kormány e kérdéssel komolyan? Mert ez ügyet rendezve nem látom az által, hogy a t. pénzügyminister ur csak a fővárosi tisztviselők lakbérilíetményét emelte fel. Én nem tartozom azok közé t. ház, a kik a fővárosi tisztviselők kivételes helyzetéről nincsenek tájékozva, hanem azt bátran állíthatom, hogy a vidéki tisztviselők helyzetével et asse tisztában vagyok és ebből folyólag, midőn előre bocsátom, hogy azon vidéki tisztviselői kartól ép oly szakértelem és munkásság kívántatik, a tapasztalat alapján kimondom, hogy a vidéki tisztviselők ép oly magas, ha nem magasabb lakbért fizetnek, az élelmi szereket és ruhákat ép oly drágán szerzik be, mint a fővárosiak s ugyanezért nem tudok a t. kormány azon eljárásában megnyugodni, a melyből folyólag esak a fővárosi tisztviselőkről gondoskodik és a vidékiek sorsával könnyedén bánik el. 44