Képviselőházi napló, 1881. VII. kötet • 1882. október 5–deczember 2.
Ülésnapok - 1881-125
28 125. országos ülés oitóber 11. 1882. hogy Pozsonymegye arról, vájjon a rögtönbiróság szükséges-e vagy nem, nem is lett megkérdezve : tisztelettel kérdést intézek a t. ministerelnök ur, mint belügyministerhez: vájjon miféle s kinek informátiója nyomán vélte a rögtönítélő bíróságot Pozsonymegye területére elrendelendőnek, illetőleg annak kihirdetését a kir. biztos megítélésére bizandónak? Tekintve továbbá, hogy ezen rendbontó és sajnos zavargások mélyebben gyökerező okok, jelesen hazánknak közgazdasági állapotaira s erre vonatkozó több rendbeli törvényes intézkedésekre vezethetők vissza: kérdést intézek a t. ministerelnök úrhoz, vájjon szándékozik-e javaslatokat a törvényhozás elé terjeszteni, melyek biztonságot nyújtanak, hogy az ily sajnos rendzavarások nem fognak ismétlődni; s a mennyiben fölmerülnének, azoknak megfékezése ily rendkívüli, a rendes, a törvényes eljárást felfüggesztő rendszabály nélkül eszközöltethető ? Elnök: Közöltetni fog az interpellátió a ministerelnök úrral. Most következik Onody Géza interpellátiójának előterjesztése. Ónody Géza: T. ház! A világhírűvé lett tisza-eszlári bűnpörben elkövetett ügyészi visszavisszaélésekre vonatkozólag interpellátiót szándékozom előterjeszteni a t. igazságügyminister úrhoz. Közbeszéd tárgyát képezi és a sajtóban és különösen a „Függetlenség" szeptember 28-iki számában bővebben szellőztetett azon hir, hogy a tisza-eszlári bűnügyben az ügyészi teendők vezetésével megbízott Havas Imre, pestvidéki törvényszéki ügyész, a vizsgálóbíró ellen bizonyos Karán csay nevű fogházőrt rábeszélésekkel és fenyegetésekkel hamis tanuságtételre erőltetett, mely miatt ellene a nyíregyházi törvényszéknél a bűnfeljelentés megtétetett és az a bűnvád megindítása végett a nyíregyházi királyi ügyészséghez át is tétetett. Ezen hir mindezideig meg nem czáfoltatván, azon alapos feltevésre enged következtetni, hogy az annak tárgyát képező visszaélés csakugyan megtörtént; azon esetben pedig, ha csakugyan megtörtént, a nevezett kir. ügyész a büntető törvénykönyvnek 12-ik fejezete 222. szakaszának büntethetősége alá esik. Ezen szakasz világosan rendeli: „A ki mást bűnvádi ügyben hamis tanúságra rábírni törekszik, három évig terjedhető börtönnel büntetendő." Minthogy pedig ezen jogsértés elkövetése nemcsak az említett törvényben foglalt következményeket vonja maga után; hanem tekintve azt, hogy az egy világhírű, úgyszólván az európai művelt közvéleményt érdeklő bűnper tárgyában történt és ez által az igazságszolgáltatásunkra a külföld előtt könnyen homályt vethet: nézetem, hogy az ilyen visszaélés után ezen hivatalnok továbbra az ügyészi teendőket ezen bűnperben semmi szín alatt nem vezetheti. (Igaz! Ugy van! a szélső haloldalon.) Az ügyésznek, ki hivatalát lelkiismerettel betölteni köteles, a bűntény felderítése körül lett volna kötelessége és hivatása a j ogszolgáltatásnak segédkezet nyújtani, nem pedig hamis tanuságtételre erőltetéssel, a vizsgálóbírót compromittálni, ártatlanok üldözését és büntetését czélba venni. Egyébiránt t. ház, az ilyen visszaélések a tisza-eszlári bűnperben nem önmaguktól keletkeztek. Én azokat egyes-egyedül magának, Magyarország állami főügyésze, Kozma Sándor ur ott tanúsított magatartásának tulajdonítom. Engedje meg a t. ház, hogy állításomat kötelességemhez képest indokoljam. (Halljuk ! Halljuk!) Tény az, hogy midőn az állami főügyész ur Nyíregyházán megjelent, ottani magántársaságokban is, a nélkül, hogy alkalma lett volna a periratokba betekinteni, mert azok akkor a TiszaEszláron levő vizsgálóbírónál voltak, a börtönben űlő sakterek és vádlott bűnszövetségeseik ártatlansága mellett vitatkozott. Ezzel mintegy főügyészi méltóságával ellenkezőleg, a bíróság magatartásának már előre praejudicált. Ha tehát azon vádlottak az államügyész ur szerint már előre is ártatlanok : mi lehet természetesebb következménye az ilyen nyilatkozatnak, mintáz, hogy a subalternus királyi ügyész által is ártatlanoknak tartassanak, már csak a következetesség és a harmónia szempontjából is, ha mindjárt e czélból a hivatalos túlbuzgóság határai a fogházőr hamis tanúskodásáig terjesztettek is ki. Az is tény t. ház, hogy az állami főügyész ur Nyíregyházán 4 napig történt időzése után, midőn Tisza-Eszláron megjelent s ott a vizsgálóbíróval első ízben találkozott, mindjárt ezen első találkozása alkalmával kijelentette a vizsgálóbírónak, hogy a jövőben semminemű elfogatásokhoz hozzá nem járul. Én azt hiszem t. ház, hogy egy ilyen nyilatkozat, az állami főügyész szájából, egyértelmű a vizsgálat megakasztásával; sőt egyrészről nyilt vezénylet a bűnpalätolásnak további tizeiméire és mesterfogásaira, másrészről titkos szózat a vizsgálatnak új irányba való terelésére, mely méltó visszhangját a hamis tanúskodásra való kényszerítésben találja fel. (Élénk helyeslés lalról.) Továbbá tény az, hogy Kozma Sándor főügyész ur, Farkas Gábor eszlári biró előtt azon nézetének adott kifejezést, hogy ő nem hiszi, mintha ama pórleányt, Solymosy Esztert, a zsidók ölték volna meg és ugyanakkor azt állította, hogy ő tudja, hogy az egészet 5—6 ur csinálta. Szóról szóra idéztem a főügyész ur szavait. Ha tehát a főügyész ur már akkor tudta, hogy Solymosy Eszter meggyilkoltatásában 5—-6 ur a bűnös, ellenben a sakterek és bűnrészességgel vádolt szövetségeseik ártatlanok: csodálatos, hogy az állami főügyész _ ur, a helyett, hogy a bűnösöket megnevezte volna,
