Képviselőházi napló, 1881. VII. kötet • 1882. október 5–deczember 2.

Ülésnapok - 1881-141

141. országos ült« november 2S. 1882. 307 olasz egységet és a fővárost elismerni mert a pápa ott volt akkor is, ott van ma is és ott lesz a jövő évtizedekben s talán a jövő században is. Előfordult más dolog is. Kérdés intéztetvén a delegatio valamely tagja által Montenegró és Szerbia magaviseletére nézve a bosnyák kérdéssel szemben, a minister ur egész naivul megnyugtatta a delegátusokat arra nézve, hogy azon két államocskának fejedelme a lehető legnagyobb rokonszenvvel viseltetik irántunk. Ez is igen jellemző viszonyainkra nézve. A mi ministereink annyira megszokták külön választani a kormányokat a népektől, mert megszokták itthon, hogy az két egészen külömböző dolog, miszerint azt hiszik, hogy reánk nézve megnyugtató az, havaiamely szomszéd állam fejedelme rokonszenvez velünk. Nem erről van szó. Hiszen a bosnyák felkelés alatt senki sem állította azt,hogy akár Nikita, akár Milán fejedelem maguk mentek volna szítani a forradalmat, hanem állítottuk és tudtuk azt, hogy Montenegró és Szerbia népe ápolja és fejleszti ezen felkelést. Ez a tény s ezzel szemben nagyon csekély vigaszt nyújt nekem a montenegrói és a szerb fejedelem ő Felségeik rokonszenve. Ezen külügyi politika következménye oly helyzetet teremtett, a minőre Kossuth Lajos czélozs a mely súlyos átok gyanánt nehezedik a nemzetre. E helyzet: Bosznia és Herczegovina. A pénzügyi bizottság előadója dicsekedett, hogy mennyire csökkent a költség erre az esztendőre. Tehette ezt, mert csökkent a közösügyi rendkívüli rovat költsége, a mely tavaly Boszniára vétetett fel. Csökkent pedig abban a reményben, hogy 1883-ban a bosnyák és herczegovinai urak szívesek lesznek minket békében hagyni. A mely perezben azonban kedvük kerekedik egy kis felkelést rendezni, a kártyaépület újra összedől. Ez tehát állandó seb lesz, a míg e kérdés végleg meg nem oldatik. Akarják-e megoldani vagy sem, erről a kormány nem szól semmit. Nekünk csak a pénzt kell megszavazni és ha teszem, azt a kérdést intézném a minister úrhoz, hogy miután Bosznia részére szintén pénz megszavazására hívatik fel az országgyűlés, mondja meg, hogy mi lesz ezen két tartománynyal, hogy örökösen fog-e ezen állapot tartani és hogy ez örökösen Damokles kardjaként fog-e a nemzet feje fölött lebegni, avagy végleg meg fog-e ez oldatni ? ha igen, mikép ? igaz-e, hogy annectálni akarjuk azt, avagy fognak-e módot találni arra hogy megszabaditassék a nemzet ettől a teriiletszaporulattól: meg vagyok győződve róla, nem tudna reá válaszolni. Ennyit akartam röviden mondani a külügyekre nézve s azon valamire, a mit sem belügynek, sem külügynek nevezni nem lehet, a minek neve: bosnyák politika. Engedje meg a t. ház, hogy ezek után néhány észrevételt tegyek a belügyi kormányzatra is, mert ennek képe szintén ^visszatükrözik a költségvetésben. í A mennyire constatálva van a pénzügyi kormányzatban az őszinteség teljes hiánya, épen annyira lehet azt constatálni a belügyi kormányzat minden ágában. Nálunk az a szokás, hogy a kormány kiad egy tetszetős jelszót, a mely alatt olyasmit visz keresztül, a mely annak épen ellenkezője. Yolt erre a minap egy frappáns példa. A napokban törvényjavaslat terjesztetett be a 17 magyar zászlóaljnak osztrák sorezredekbe való beosztása iránt. Ki lett tehát adva a jelszó : Ijehozatik a területi rendszer. Fnnek pedig első és fő előnye az, hogy ki-ki otthon szolgáljon. De jön a törvényjavaslat, a mely azon kezdi a területi rendszer létesítését, hogy a magyar ifjak az osztrák ezredekbe menjenek. Ez jellemző, mert csaknem minden törvényjavaslatban visszatükrözik. Itt van például a törvényjavaslat, a melyre a pénzügyminister ur is hivatkozott, a pénzügyi bíráskodásról, a mely szerint független bíróságnak kellene ítélnie akkor, mikor az adózó polgár és a kincstár közt per merül fel. Jól van, bejelentik nagy zajjal, meg lesz a független pénzügyi bíráskodás. Hát az ember megnézi a törvényjavaslatot, mindjárt azon kezdik, hogy egy pár ministeri tanácsost tesznek bele ebbe a független bíróságba. Az egész ország éveken át panaszkodik az adókezelés elviselhetlen módja felett. A pénzügy minister jelenti a nagy reformot, meglesz, reformálni kell az adókezelést. Méltóztassék megnézni ezt a reformot, látni fogják, hogy az csak piczike kis részben történik az adózók érdekében, túlnyomó nagy részben a kincstár érdekében, bizonyos tekintetben az is adóemelést involvál. Ha megnézem a közigazgazgatási rendszert és az abban követett kormányzási rendszert, ott is az őszinteség hiányát látom. Előttünk feküdt most a napokban egy törvényjavaslat — most már törvény — mely hivatva van az összes bel államszervezetet átalakítani, az úgynevezett minősítési törvény. Ha a belügyminister egész őszintén előállott volna, azt mondván: én hosszú éveken át arra a meggyőződésre jutottam, hogy a választási rendszer csakugyan a mi viszonyainknak meg nem felel, át akarok térni a hivatalnokok államosításához, a kinevezési rendszerhez ; ennek útját akarom egyengetni az által, hogy azon kezdem, hogy a választott tisztviselő is bizonyos tekintetben a kormány által tétessék függővé, az által, hogy a gyakorlati vizsgát megállja, akkor azt mondanám: ez oby elv, a melyet nem helyeslők ugyan, de értem és legalább őszinte. De nem! A t. belügyminister ur beterjeszti ezt a törvényjavaslatot, tart egy lelkes beszédet a megyei választási rendszer mellett, minőnél jobbat ez oldalról senki sem tarthatott volna és akkor azután benyújtja a minősítési törvényjavaslatot, mely minden általa "39*