Képviselőházi napló, 1881. VII. kötet • 1882. október 5–deczember 2.

Ülésnapok - 1881-141

304 ,41> • rszá S«>s *lés november 38. 1882. már talán tizedszer jut az a szerencsétlen szeren­csém, ezeket a költségvetéseket a maguk valóságá­ban megbírálni, még eddig sohasem lehettem oly szerencsés helyzetben, hogy az általam becsült hiányt a való felül ne multa volna. (Ugy van! a szélső balfdol.) 1880-ban — kérem hivatkozom a naplóra — az 1881-iki költségvetésben az igen t. pénzügyminiszter ur 26 millióban állapította meg a hiányt. Én sok erőlködéssel talán igenis hosszú, több mint egy órai beszéddel igyekeztem bebizonyítani, hogy ez önámítás,ez meg fogja kö­zelíteni a 40 milliót. Csaknem hahotával fogadta a t. többség ezen állításomat; és méltóztassék megnézni a zárszámadásokat: lett belőle 48 mil­lió forint. És ez igy megy évről évre. A jelen évi hiányt még nem constatálhatom az utolsó garasig. De tény az is, hogy a t. minister ur saját bevallása szerint 9 millióval már mindenesetre felülmúlj általa megállapított hiányt. No majd meg fogjuk látni a zárszámadásokat; méltóztassék elhinni, hogy méff 9 milliót bátran lehet hozzátenni. Es a t. penzügymimster urat mindez nem ri­asztja vissza. Egész nyugodt cynismussal újból be­állít itten 21.672,000 frtnyi hiányt, mintha csak az utolsó krajczárig kiszámította volna, el nem tit­kolván azonban és a pénzügyi bizottság jelentésé­ben, az előadó ur mai beszédében is beismerte, hogy igaz ugyan, hogy nincs még ideszámítva azon 9.400,000 frt, melyet a tőke törlesztésére kell for­dítani. Megvan a t. pénzügyminister urnak saját jövedelméből ez a pénze? Nem, hanem rente utján fogja venni. Ez tehát hiány! (Ugy van! a szélső baloldalon.) Meg van-e az a 8 millió, mely a buda­pest-zimonyi vasút befejezésére kell? Nincs meg, arra is kölcsön szükséges. Ez már 15 millió. És most jövünk az új politikához, melyet a t. előadó ur annyira kiemelt mostani beszédében is. A pénzügyminister ur a kamatozó pénztári jegyeket fel akarja cserélni állandó adóssággal, convertálni akarja. Hát én nem mondom, hogy a pénztári je­gyeknek ilyen nagy számban való forgalma az országban ne lenne káros ugy a pénzügyi keze­lésre, valamint hatásában a pénzpiaczra is. De ebből mi következik *? Következik az, hogy igye kezni kell, a mennyire csak lehet, ezen pénztári jegyeknek a kiadását fogyasztani, csökkenteni. De ez az új politika, mely arra vezeti a t. kormányt, hogy ezen függő, saját belátásunktól, önkényünk­től függő átmeneti adósságot állandó, örök adós­sággá változtassa át, ez már olyan politika, a me­lyet én örömmel nem üdvözölhetek. De bármiként legyen is, akár örömmel, akár Örömtelenül üdvö­zöljük, a tény az, hogy erre a 4 milliónyi pénztári jegyek beváltására újból 4 millió állandó kölcsönt kell felvenni, ez pedig okvetlenül megint szapo­rítja a hiányt 4 millióval. 15 meg 4, ez már 19 millió. A t. minister ur odaállítja a költség­vetést akkép, hogy azt mondja: ennyi a bevéte­lünk, ennyi a kiadásunk, hiányzik tehát ennyi, ergo 21 millió. Tehát azt nem méltóztatott hozzá­tenni, legalább a végeredményben, a hiány meg­állapításában nem méltóztatott azt felemlíteni, hogy azon bevételek között szerepel nemzeti tőkék apasztása 5 milliónyi jószágeladással. (Ugy van! a szélső baloldalon.) És bármennyiszer ismételje is ezt a pénzügyminister ur, én azt soha sem fogom beismerni, hogy tőkeérték eladása egyenlő lenne állami bevétellel. Az csak pénztári bevétel, de hogy az jövedelemként legyen felszámítva, azt nem fo­gadom el. (Ugy van! a szélső baloldalon.) De ha be is ismerem, hogy ez legalább azon kevés kivételek közé sorozható, melyekről a tisz­telt minister ur azt mondja, hogy ez legalább nem kölcsön, nem olyan, a mit vissza kell adni és nem tagadható, hogy ez sajátunkból foly be, ha tehát még le is vonom ezen 5 milliót, még akkor is ma­rad a nettó deficit 43 millió kerek számban, tehát több, mint kétszer annyi, mint a mennyire a tisz­telt minister ur előirányozta. Ha ez nem őszinteség hiánya, akkor igazán kíváncsi vagyok tudni, hogy tehát mi a való. T. ház! Ha egy kormányban átalában igen nagy hiba, mondhatnám bűn, hogy ha az országgal szemben nem nyílt, nem őszinte, ez annál súlyosab­ban esik mérlegbe nálunk. A pénzügyi kormány­zat hosszú éveken át szántszándékkal félrevezeti az ország közvéleményét. Azzal bizony jó szolgá­latot senkinek sem tesz. Ez nem útja annak, hogy politikai áldozatkészségre előkészítsük az orszá­got akkor, mikor arra csakugyan szükség lesz. Es mert én azt hiszem, hogy minden egyes honpol­gárnak joga van világosan látni az ország helyze­tét, tudni, miként sáfárkodnak azon fillérekkel, me­lyeket ő nagy áldozatokkal önmagától és családjá­tól megvon. De azon kivül súlyos ez az eljárás azért, mert nagyon bőkezűvé teszi ezen ház t. többségét. Be­széljünk őszintén. Egy oly többséggel állunk itt szemben, mely valóban nem csak feltétlen, de iga­zán vak bizalommal viseltetik a kormány iránt, annyira, hogy nem lehet elképzelni oly dolgot, oly tényt a kormány részéről, melyet ez a többség meg ne tapsolna meg ne éljenezne, annyira, hogy most már oda jutott, hogy a törvénysértést is meg­élj enzi, ha a kormány részéről jön, a mint tegnap történt. (Ugy van! a szélső haloldalon.) Ne vegyék zokon,senkit sem kívánok sérteni, de merem állítani, hogy a pénzügyi bizottság tagjait kivéve, nincs talán az egész többségnek húsz tagja, a ki ezen költség­vetést elolvasta volna. Hegedűs Sándor (közbeszól): Hát az ellen­zéken van? Németh Albert: Mi kevesebben vagyunk! Helfy Ignácz: Nem azért, mintha nem. volna benne tanulási vágy, nem is azért, mert

Next

/
Thumbnails
Contents