Képviselőházi napló, 1881. VII. kötet • 1882. október 5–deczember 2.
Ülésnapok - 1881-140
298 140. országos ülés november 27. 18S2. Én azt láttam, hogy az igazságügyminister teljes I közönynyel nézi,mint vezetik a vizsgálatot Nyiregy házán tisztán a rituális gyilkosság kiderítésére, a mi magában véve képtelenség. Az igazságügyminister egész közönynyel nézte azt, hogyT.-Eszláron, T.-Lökön, T.-Dobon valóságos lelketlen embervadászatot rendeztek, (Zajos derültség) hogy ott ott ostromállapotba tették három falu zsidó lakosságát a nélkül, hogy bármely legkisebb ok lett volna. A t. igazságügyminister ur közönynyel nézte azt, hogy hatszázezer embernek nyugalma, békéje és becsülete van e dologban érdekelve; (Zajos ellenmondás) a t. igazságügyminister ur közönynyel nézte, hogy a magyar társadalomnak biztonsága s a magyar állam közrendje van benne érintve. Mindezeket a t. minister ur közönynyel nézte. De hát a t. igazságügyminister ur legalább azt észrevehette volna, hogy ép aníisemita oldalról eljárásának bizonyos magyarázatot adtak, hogy az ő eljárását oly színben igyekeztek feltüntetni, mintha az igazságügyminister meg volna győződve a rituális gyilkosságról. A t. igazságügyminister urnak egész eljárását szándékosan oly színben tüntették fel, mintha épen a törvényszékkel együtt az ügyészség meggyőződése ellenében állást foglalt volna. Hát mindez a t. igazságügyminister urnak igazán csekélység és közönyös dolog volt és nem talált semmi okot a beavatkozásra. Én nem hiszem, hogy a t. igazságügyminister urnak az a feladata: a be nem avatkozás elvét ugy értelmezi, hogy mint valami bebalzsamozott Pharao, üljön itt a piros bársonyszéken. (Zajos felkiáltások.- Rendre! Rendre!) Bocsánatot kérek, rendreutasítást csak az elnöktől fogadok el. Én azt hiszem, hogy a rend kérdése az országban épen az antisemitismus kérdése, ezt bebizonyította a t. ministereinök ur a maga rendeletével. Én meg vagyok róla győződve, hogy sok dolog nem történt volna meg Nyíregyházán, ha mindenki látta volna azt, hogy a törvények felfüggesztve nincsenek, hogy lehet a zsidókat gyalázni, szidni. (Nagy zaj. Felkiáltások: Elég volt már!) Ha az ember figyelemmel kisérte, a mi történt, én annyira elundorodtam e dologtól, hogy azon két-három hónap alatt, melyet külföldön töltöttem, örömömre volt, hogy nem olvastam a magyarországi lapokat; hanem a ki szemmel kisérte ezen dolgokat, az olyat tapasztalhatott, mintha épen a vádlott zsidók számára nem léteznék törvény, mintha arról volna szó, hogy bekövetkezzék azon epochalis eredmény, melyről Istóczy képviselő ur első interpellatiójában azt monda, hogy egész Európában el fogja dönteni a zsidókérdést. (Nagy zaj.) Magyarország igazságügyministerének olyannak kellett volna lennie e kérdésben, minta bibliai érczkigyónak, hogy ha valaki rátekint, mindjárt mentnek érezte volna magát a kigyómarásoktól, a mérvekkel a tömegek szenvedélyei fenyegették. (Z*3-), És most t. ház, az épen lefolyt vitából meríthetek egy tanulságot, a mely engem egy kérdésre jogosít. A t. belügyminister ur saját indokolásában és kivált a t. előadó ur a kérvényi bizottság véleményének igazolásában a belügyminister ur rendeletére nézve, a melyet a sajtóügyekben kiadott, mintegy azt a mentséget mondták, hogy ha törvénytelen volna is az, még akkor is igazolt volna. És íme, ugyan ekkor az igazságügyminister ur nem. teszi meg azt, a mire a törvény kötelezi. En már ilyen védelmet a zsidók részére nem kívánok. Én a zsidók részére nem kívánok egyebet, mint igazságot és nem törvénytelen rendeleteket és statáriumokat. Én maguktól a zsidóktól nem kívánok egyebet, mint hogy birjanak azzal az önérzettel, a mely őket mint egy szabad állam szabad polgárait megilleti s ne keressenek a hatalomnál védelmet. Én ezt az egész eljárást majdnem úgy értelmezem, mintha a kormány elnézéssel volna az okok iránt, a melyek az agitátiót előidézték, és azután lép fel a legnagyobb erélylyel, midőn az agitátió legveszedelmesebb következményei jelentkeznek. Ez a politika olyan, mint a patentirozott életmentőé, a ki, hogy életmentési medaillokat kaphasson, maga csinálja meg a tört embertársának és midőn valaki a tőrbe beleesett, akkor megmenti. Most, t. ház, el kellene mondanom, hogy mily állást foglalok el az igazságügyminister válasza irányában. Ezt az állásfoglalást én az utolsó perczig fentartottam magamnak, meg akartam várni, hogy nem találok-e nyilatkozatában egyetlen mondatot, melyből megnyugvást meríthetek a jövőre nézve, De nem találtam az igazságügyminister ur válaszában egyetlenegy kijelentést sem, mely bizalomra adhatna okot. így hát csak az jut eszembe, a mit egy tiszaeszlári zsidó asszony mondott. (Egy hang balfelöl : Mit mondott a zsidó asszony ? Derültség.) Méltóztassék megengedni, én tartózkodás nélkül mondom ki nézetemet, hát meglehet, valakinek gúnyra is adok alkalmat, de azt hiszem, hogy azt a tiszteletet el nem játszhatom, mely az igaz meggyőződést megilleti. Azt kérdezte az eszlári zsidó asszony, van-e isten az égben, mert ő abban már kételkedni kezd. Megvallom, alig rendültem meg valaha annyira, mint az öreg asszony e kifakadásán, a ki egész életét nyomorúság és nélkülözések közt töltötte, egyedül csak a vallásban találta vigaszát. Azt szerettem volna felelni neki, ha képes lettem volna feleletre, hogy ne csak istenben tartsa meg tovább bizalmát, hanem bizzék abban, hogy van Magyarországon törvényhozás, vannak Magyarországon törvények,
