Képviselőházi napló, 1881. VII. kötet • 1882. október 5–deczember 2.

Ülésnapok - 1881-140

296 ,4 °* orsz *&<» Wés november 27, 1882. ügynek ismeretével bírnak, folyjon le az ügy, akár tekintetbe vegyem a vádlottaknak érdekét, akár pedig a t. interpelláló által kiemelt társadalmi érde­keket, mindezen szempontokból ezélszerübbnek tartottam, hogy az eljárás azon törényszéknél maradjon, a hol kezdeményeztetett és eddig folyt. (Elérik helyeslés.) Ennélfogva ezen kérdésére hatá­rozott válaszom, hogy eddigelé a delegálás egy­átalában szándékomban nincsen. (Általános élénk helyeslés.) T. ház! Az eddig mondottakból talán méltóz­tattak meggyőződni, hogy én nem mulasztottam el semmit, ami az én hatásom köréhez tartozott. Gyako­roltam a felügyeleti jogot, gyakoroltam azon kor­látok és határok között, a melyeket a törvény megszab, de tartózkodtam és tartózkodni fogok ezentúl is és mindig, hogy a bíróság törvénybizto­sította hatáskörébe beleavatkozzam. (Általános élénk éljenzés.) Mert meggyőződésem az, hogy a judica­turának a törvényes határok közötti önálló gyakor­lása a polgári rend és szabadság egyik legnagyobb biztosítékát képezi. (Hosszantartó, általános helyeslés. Élénk éljenzés a szélső baloldalon.) Az eljárás folyamatban van. Éljenek az illetők a törvény es eszközökkel és ha a t. interpelláló ur azt mondotta, hogy szükség lett volna kimutatni, hogy Magyarországban az igazságszolgáltatás áthághatatlan válaszfalat képez, amelyen a szenve­délyeknek rést törni nem lehet: úgy szabad legyen nekem kifejezni azon meggyőződésemet, hogy bíróságaink csakugyan befogják bizonyítani ezen esetben is, hogy az igazságszolgáltatás Magyar­országban áthághatatlan válaszfalat képez, melyen sem a szenvedélyek, sem az elfogultság, sem semmi­nemű más illetéktelen befolyás rést törni nem képesek. (Hosszantartó, általános, zajos helyeslés. Éljenzés a szélső baloldalon.) Mezey Ernő: T. ház! A t. igazságügy­ministerur válaszára én is pontonként fogok felelni. A t. igazságügyminister ur az első kérdésemre azt feleli, hogy a nyíregyházi törvényszék a vizsgáló biró kiküldésében helyesen járt el azért, mert eleinte nem rendelkezett mással, mint azzal az egy aljegyzővel, később pedig nem hívhatta vissza az aljegyzőt, hogy ha magát a törvényszék elnöke gyanúnak kitenni nem akarta. Én tökéletesen értem azt. A nyíregyházai törvényszék előttem is igazolva van, vagy ha nem, legalább mentve van. Én is tudnék annak eljárá­sára mentséget találni és pedig akár százat. De a mire én nem tudok mentséget találni, az az igaz­ságügyminister úrnak eljárása. Itt a képviselő­házban Istóczy Győző t. képviselő úr már az első interpell átlójában kérdést tett az iránt, vájjon gondoskodik-e a kormány, hogy a zsidó pénzhata­lom e törvényszéket meg ne vesztegesse. És ide hozhattam volna a képviselőházba a hírlapok ezikkeit és levelezéseit, melyek mindjárt az ügy kezdetén világosan figyelmeztettek, hogy ha a nyíregyházi törvényszék a vádlottakat felmenti, a közönség előtt mindenesetre gyanúnak fogja kitenni magát. Hanem mi volt ily körülmények közt az igazságügyminister urnak kötelessége ? Nem-e épen az igazságägyminister urnak volt kötelessége ily válságos körülmények közt erkölcsi támogatást kölcsönözni a nyíregyházi törvényszéknek ? Arra kellett várni az igazságügyminister urnak, hogy a védő, az ügyész fogják más vizsgálóbíró kiküldé­sét kérni ? A védők és az ügyészség ugyanazon helyzetben voltak, mint a törvényszék. Egyedül az igazságügyminister urnak, ki az igazságszol­gáltatásnak legfőbb őre, ki a locális érdekek be­folyásának nem volt kitéve, kellett éreznie köteles­séget. „ Az igazságügyminister ur által kibocsátott szabályrendelet 25. §-a azt mondja: „Hogy ha a feljelentés a törvényszékhez történik, akkor a törvényszék elnöke fontosabb esetekben bírót, ke­vésbé fontos esetekben jegyzőt biz meg a vizs­gálattal. Hogy a törvényszék szigorúan nem tartotta magát ehhez, azt megengedem, de az nem enged­hető meg, hogy az igazságügyminister a sérelmet nem orvosolhatta volna. Akár kérték, vagy nem kérték az ügyvédek, vagy az ügyészség, az igaz­ságügyminister urnak épen ezen szakaszra támasz­kodva, különösen akkor, mikor látta, hogy baj van, hivatalból kellett volna intézkednie. (Mozgás.) A második kérdésre azt válaszolja az igazság­ügyminister ur, hogy Scharf Móriczot nem mint tanút, hanem mint bíínpalástolót tartották fogva és mihelyt kiderült ártatlansága, szabadon bocsá­tották. Megengedi a t. ház nekem ezt a kifejezést, de ki kell mondanom, hogy itt megáll az eszem. (Derültség.) Elbeszélték nekem Scharf Móricz öcscsének vallomását, én ugy tudom ez informátiókból, hogy Bary vizsgáló biró, mikor először megjelent Esz­láron, azt a 4 éves kis fiút ölébe vette, megcziró­gatta és megkérdezte, mit tud, erre azt felelte a fiu, hogy becsaltuk a lányt, a mama befogta a szá­ját, a Móricz tartotta a kezét, az apa vágta, én meg tartottam a tányért. (Derültség. Mozgás.) Ezt az elbeszélést én,t. ház, oly curiosumnak tekintettem, hogy akárki mondta is, sem mint képviselő, sem mint hírlapíró semmi hasznát nem vehettem. Most az igazságügyminister urnak szájá­ból kell hallanom, hogy ez a tényállás csakugyan igaz és hogy csakugyan ez a 4 éves fiu vallomása alapján bátyját mint bűnpártolót fogva tartották. (Mozgás. Halljuk!) Szalay Imre (közbeszól): Egyszer az a baj, hogy czirógatják máskor az, hogy verik. Mezei Ernő: Ezt én elképzelhetetlen dolog-

Next

/
Thumbnails
Contents