Képviselőházi napló, 1881. VII. kötet • 1882. október 5–deczember 2.

Ülésnapok - 1881-138

138. országos ttléa UOTÍ mber 25. 1882245 nak azért, hogy ő Esztergom érdekében szólott, czélozván arra, hogy ő azon várost képviseli, mert egyszerűen megjegyzem, hogyha ez a képviselő ur felszólalásának szintén egyik indító oka lett volna is, abban semmi kárhoztatni valót nem találok; igen természetes, hogy a képviselő a maga kerületének érdekeit képviseli, a mennyiben azok az állam érdekével összeütközésbe nem jönnek; különösen meglepett épen a t. közlekedési minister ur részéről, pedig habár ő maga is sokszor nyújtott reá alkalmat,sohasem tettünk neki azért szemrehányást, de engedje meg utólagosan felemlítenem, hogy kereskedelmi ministersége emlékeinek igen nagy része ott van a mi közös szülőföldünkön, Erdélyben. (Derültség a szélső baloldalon.) En örültem azon kedvezményeknek, a melyekben részesítette hazánk azon részét, de bocsásson meg, e tekintetben a t. minister ur inkább, — hogy ugy mondjam — „hazaeselekedett", mint a képviselő ur hazaszólott. De áttérek a kérdésre, az esztergomi bányákra. En tökéletesen helyeslem a minister ur felfogását, hogy nem helyes, hogy mindent az államtól várunk és hogy a magánvállalkozásnak kell, a menynyire lehet, pótolni, mit az állam teljesíteni mindig nem képes; és hogy ha a t. minister ur igy formulázta volna, hogy igenis a kormány hajlandó ezen szárnyvonalat kiépíteni, amennyiben az illetők képesek lesznek hozzájárulni, én azt mondtam volna, hogy ez igenis helyes, ezen feltételhez hozzájárulok, sot kikötöm; hanem a, t. minister ur egyáltalában semmi Ígéretet nem hajlandó tenni ez ügyben, tehát csakugyan áll az. hogy e szárnyvonal el van ejtve, legalább a kormány részéről. Hát én ezt határozottan hibának tartom, nemcsak azon okokból, a melyek a főváros nagyiparosainak kérvényében elő vannak terjesztve, de hibának tartom magának az építendő vasút érdekének szempontjából is. Hiszen kérem, a mikor legelőször szó volt erről a vonalról, világosan ki lett emelve és pedig magának a kormánynak közegei által rendkívüli előny, hogy ezt a vonalat összeköttetésbe lehet hozni az esztergomi kőszénbányákkal, nevezetesen a doroghival, a mi által az éretik el, hogy maga az újonnan építendő vasút ezzel a kőszénnel fog tápkozni, a mi nagy költségkímélést idézne elő. Hiszen mindnyájan tudjuk, hogy nemcsak a fővárosi piacz halmoztatik el idegen kőszén által, hanem hogy maga a mi vasútiunknak különösen nyugati része külföldi, vagy legalább is — a mennyiben megengedik nekem, hogy Ausztriát külföldnek nevezzem — stíriai kőszénnel láttatik el nagyrészben. Tehát ez magában véve igen nagy rovatot képezne. A doroghi kőszén tudomásom szerint Magyarországban egyike a legjobbaknak és nemcsak Magyarországon, hanem újabb értesülés szerint az egész monarchiában harmadik helyet foglalj a el. Fölülmúlja körülbelől ötszáz úgynevezett hőfokkal a trifaillit, holott hamutartalma körülbelől 2 és V» °/»-el csekélyebb ama zénál és fölülmúlja még az ostraui és frohsdorfi kőszent, a melyek pedig külföldön is jónak vannak elismerve. Tehát midőn egy ilyen kőszénbánya kizsákmányolásáról van szó ez országban, hol a sziléziai kőszén megveri a fővárosban a salgótarjánit legközelebb fekvő kőszénbányákat, akkor ez a vasút nemcsak helyi, hanem általános nemzetgazdasági, közérdekű kérdés. De hát t. képviselőház, méltóztatnak tudni és én azt hiszem, hogy e részben teljes joggal hivatkozhatom nem rövid multamra, hogy én a nyilvános ügyek megvitatásában személyeskedni nem szoktam, ellenkezőleg kerülök mindent, a mi a személyeskedésnek csak színezetét is viselhetné; még kevésbé szoktam gyanúsítani; de nem tehetem, hogy föl ne említsek egy dolgot, a mely közszájon forog, a mit lépten-nyomon lehet hallani: hogy ez a szárnyvonal, melyről itt szó van, tényleg el volt már határozva és régi tanulmány tárgyát képezi a kormánynál 1871 óta. El is volt már döntve, de csak akkor, midőn kenyértörésre került a sor, előállott a t. kormánynak egy kedvencze, a ki magának akarná ezen szárnyvonalat privát concessio-képen kiépíteni és ez térítette volna le a t. kormányt erről az útról. (Mozgás.) Én nem állítom, hogy ez igy van, én nem tudom, mennyire lehet ennek hitelt adni; de miután szemben ezen frappáns ténj^ekkel, melyek kétségtelenül szólnak ezen szárnyvonalnak államköltségen való kiépítése mellett, mintegy elejtve látjuk e vonalat, megvallom, némileg nem lehet csodálkozni rajta, hogy vannak legalább egyesek, a kik ilyen híreknek hitelt tulajdonítanak. Ezek előrebocsátásával t. ház, én abban a nézetben vagyok, hogy ha arról volna szó, a mit t. Horánszky Nándor barátom óhajtott, hogy t. i. ezen vonalnak irányát Esztergomból vezessük, erre én azt mondanám határozottan, hogy ha nem 19, nem 20 kilométer, de csak 3—4 kilométernyi különbség volna is, akkor is azt mondanám, hogy a fővonalat azon irányban vinni nem szabad, mert mikor az ország oly nagy áldozatokat hoz épen azért, hogy a nyugoti összeköttetést épen szemben az osztrák államvasuttal mentől rövidebbre tegyük, mondom, ezen előnyből nem szabad csak egy hajszálnyit is feláldozni, hanem határozottan a mellett vagyok és ha szükségét fogom látni, a részleteknél ez iránt javaslatot fogok beadni, hogy a kormány utasittassék arra, terjeszszen be e szárnyvonalnak mi módon leendő kiépítése iránt a lehető legrövidebb idő alatt törvényjavaslatot. A mi a kiépítés módját illeti, én, a mint azt mai felszólalásom elején jeleztem, a mennyire óhajtom ezen száryvonal kiépítését és a mennyire meg vagyok győződve róla, hogy közgazdászati és speciális vasut-politikai tekintetben még az is kifizetné magát, ha az állam azt a maga költségén építné, azt a jelen pénzügyi viszonyok között még sem ki-