Képviselőházi napló, 1881. VI. kötet • 1882. május 23–junius 10.

Ülésnapok - 1881-116

190 116- országos ülés június 5. 1882. nevelő-intézetekről, melyekben az alapítványi he­lyek fölállittatni szándékoltatnak ; elvártam volna, hogy ezen tanintézeteknek egész szervezete, tan­rendje, tanárainak száma, azoknak minősítése lesz a törvényjavaslat miuisteri indokoláshoz mellé­kelve, mert az egyes képviselőre nézve nehéz mindezen adatokat megszerezni és én ugy tudom, hogy azon katonai tanintézetekben a magyar nyel? előadatik ugyan, a tannyelv azonban a né­met, a tanárok kilencztized része német, tudni­illik Összesen 83 tanár között csak 7 magyar van. A ki csak egy kissé foglalkozott paedagogiai dolgokkal, vagy ha nem is foglalkozott vele, csak gondolkozott a tárgyról elfogulatlanul, az előtt nem szorul bizonyításra, hogy a 10—12 éves gyermek milyen fogékony minden benyomás iránt és arra nézve az sem szorul bizonyításra, hogy milyen nagy hatással bir maga a tannyelv a tanulóra. Á mely nyelven tanul a gyermek, hozzászokik ugyanazon a nyelven való gondol­kodásra és a mely nemzet nyelvén gondolkozik, 1 annak eszmejárásához simul, annak eszméit sajá­títja el, annak eszméit érti meg legjobban, azon nemzette] rokonszenvez, mintegy azon nemzetnek lesz fiává. Ha nehéz a nemzet ethnographiai értelemben vett fogalmának meghatározása és ha e tekintet­ben e fogalom meghatározásánál nem annyira a származást, mint inkább a nyelvet tekinti a tudo­mány ismertető jelnek, a politikai értelemben vett nemzet fogalmát csakis a nemzeti közérzü­letben kereshetjük, azon akaratban és ennek rend­szerint ösztönszerű nyilvánulásában, hogy vala­mely nemzet tagjának tekintetni, ahhoz tartozónak elismertetni kívánunk, hogy ezen közérzületet nem annyira a származás, nem annyira a szüle­tés helye, mint a nevelés adja meg, ez sem szorul bizonyításra. És várhatjuk-e, hogy idegen tanárok veze­tése alatt álló, idegen, névszerint német tannyelvű tanintézeteknél, melyekben a nevelés hatását az j egyénre még a katonai fegyelemre való szokta­tás szüksége is fokozza s a hazánkból oda ke- { rülö ifjak hazafias, nemzeties magyar szellemben j fognak neveltetni; hihetjük-e, hogy bennük a nemzeti közérzület talán lappangó szikrája éles?;­tetni fog s nem fog eloltatni, vagy legalább el­aludni ? Azon föltevés pedig, hogy a tanintézetnek \ évenkint tíz hónapig tartó rendszeres, katonai szigorral és fegyelemmel kezelt paedagogiai be­folyását a szülői háznál évenkint töltött néhány heti szünidő alatt lehessen ellensúlyozni, ez vajmi csekély vigasztalás, ha ugyan egyáltalán vigasz­talás. (Igaz! Ugy van! a szélső balon.) És mi történik azokkal, pedig ilyenek is vannak, kik bármi oknál fogva még a szünidő­ket is az intézetben töltik? Lehetetlen más következtetésre jutni, mint arra, hogy a katonai nevelő intézetekben a dolog termeszeiénél ffogva uralkodó áramlat az oda kerülő magyar ifjakra is végzetesen fogja érez­tetni hatását, kivetkőzteti nemzetiségükből és egyes kivételektől eltekintve, mert ilyenek is lesznek, de bizony ritkák a kivételek, a ki a katonai tanintézetekbe kerül és átmegy ezen iskolákon, az a magyarságra nézve rendszerint elveszett. Az általam fölhozottakra tehető azonban egy ellenvetés, hogy tudniillik a katonai pályánál a szakképzettség és fegyelmezettség a fődolog, a többi mind mellékes. Ezen ellenvetés ezáfolatára azonban magára a ministeri indokolásra hivat­kozom, mely maga is utal a magyar elemnek a közös hadsereg körében való jelentőségére. De fölemlíthetem e helyen magának az igen tisztelt honvédelmi minister urnak egy alkalom­mal tett nyilatkozatát is. Midőn rövid idővel ez előtt a főrendiház bizottságában kérdést intéztem a honvédelmi minister úrhoz, hogy nem tartja-e szükségesnek a kezdeményezést azon irányban, hogy a magyar ménesbirtokokoií és méntelepeken levő közös hadsereg kötelékéhez tartozó és en­nélfogva a közös hadügyminister alatt álló kato­nák a honvédség kötelékéből vett egyénekkel hely értesíttessenek, azon megnyugtató választ nyertem a minister úrtól, hogy ő ez irányban már tárgyalásokat is folytat a közös hadügy­mini sterrel, hogy t. i. a méneskarbeli katonák a honvédség kötelékéhez tartozzanak, mert ő sem tartja megfelelőnek, hogy az ország vagyona idegenek kezelésére legyen bizva, 8 ebben ano­máliát lát; no már ha abban anomáliát lát a tisztelt minister ur, hogy az ország vagyonához tartozó csikók nevelésére idegenek ügyeljenek föl, csak azt csodálom, hogy nem veszi észre azon anomáliát, mely abban rejlik, hogy a ma­gyar ifjúságnak a katonai pályára való nevelése kilencztizedrészben idegen elemekre legyen bizva. (Elénk helyeslés és tetszés a szélső halon.) Pedig egyszerűen lehetetlen, hogy idegenek magyar ifjakat ugy neveljenek, hogy azok a szó nemes értelmében hazafiaknak tekintsék magukat. Áz általános védkötelezettség egyik követelménye, hogy a hivatásszerű katona is, azon katona tudni­illik, kinek a katonáskodás életczélja, honpolgár­nak tekintse magát és a válaszfal katona és polgár között ne fokozíassék és ne tétessék a katona ide­genné saját hazájában. Áz a panasz hangzik minden­felől, annak jogosultságát elismerik mindenfelől pártkülönbség nélkül, hogy kevés a magyar tiszt és ezen akar segíteni e törvényjavaslat, de ugy, hogy 120 ifjút olyan tanintézetbe küld és neveltet ott állami költségen, a hol, megengedem ezt kész­séggel, képzett, müveit, fegyelemhez szoktatott lovagias katonát, de természetes, cs. kir. osztrák

Next

/
Thumbnails
Contents