Képviselőházi napló, 1881. VI. kötet • 1882. május 23–junius 10.

Ülésnapok - 1881-115

115. országos ülés június 3. 1882. 165 B a közvélemény felzúdult ezen méltánytalanság j ellen; mi volna akkor, hogy ha első sorban az állam, az országgyűlés hozzájárulna, hogy az ország tulajdonát képező birtokon lévő 9 ezer család fosztassák meg existentiájától és tétessék földönfutóvá? Ez egyik főoka annak is, t. ház, a mi igénytelen nézetem szerint nem teszi szükségessé azt, hogy a javaslat most a jogügyi bizottsághoz utasittassék. Készemről megvallom, hogy miután ezen scrupulusok felmerültek, nagyon sajnálom, hogy annak idejében a javaslat a jogügyi bizottsághoz nem utasíttatott, sőt méltóztassék elhinni, nagyon szeretuém, hogy ha a jogügyi bizottság vállalta volna el annak előadását. He most, midőn, mint egy képviselőtársam oly szellemdúsan megjegyezte, „a képviselőház az utolsó ülések türelmetlenségének lázában szenved, a javaslatnak a jogügyi bizottsághoz való utasítása in praxi, nem in theoria, de in praxi egyértelmű volna az ügynek bizonytalan időre való elhalasztásával. Ezt pedig nem óhajtanám már magának a kerület lakosságának érdekében sem, mely a dolog természeténél fogva most még nagyobb izgalmaknak és bonyodalmaknak tétetnék ki, ha az ügy elodáztatnék, a mi pedig okvetlenül megtörténik, ha a javaslat most bármely bizottsághoz visszaadatik. De nem csak ezért nem óhajtom most már a bizottsághoz utasítást, hanem teszem ezt főleg azért is, mert igénytelen nézetem szerint az egész ügyben a jogi kérdésnek tisztába hozatala az ügy érdemére nézve a lehető legkevesebb, mondhatnám semmi befolyással nincsen. Herman Ottó {közbeszól): No már ez nem áll! Rakovszky István előadó: Én, kérem, elmondom a magam nézetét, méltóztassanak azt meghallgatni és ítélni felette bölcs belátásuk szerint. Én azt hiszem, az ellentét abban lehet, hogy a kiindulási pontunk különböző. Ugyanis miért kívántatik a jogügyi bizottsághoz való utasítás ? Kívántatik azért, hogy a jogügyi bizottság tisztázza a jogi viszonyokat, tisztázza első sorban azt, a mire nézve itt igen szép beszédek mondattak: hogy a kincstárnak kizárólagos joga van-e vagy nincs; mert, a mint kifejeztetett, azon esetre, ha a kincstár birtoka, ugy a mint állíttatik, csakugyan complicálva van, azon esetre talán nem fogják kicsinyelni a szerződésben kikötött árakat, de nzon esetre, ha a kincstárnak kétségtelen a tulajdonjoga, akkor ke veselik. Hát az én igénytelen nézetem szerint nem ebben rejlik a törvényjavaslat súlypontja. Itt nem egy tisztán fiscális szempontról van szó, ámbár erre nézve is előnyös, hanem egy közkormányzati, közgazdasági szempontról, arról hogy egy hosszas idő óta folytonos bajoknak kútforrását képező ügyet mind a két félnek kölcsönös megelégedésére véglegesen megoldhassunk. Nézetem szerint tehát, akár constatálja a jogügyi bizottság, hogy a kincstárnak kizárólagos joga van, akár nem constatálja: ez a képviselőház határozatán nem fog változtathatni, ha abból a szempontból indul ki, a melyből kiindult a bizottság és kiindult a kormány; mert a kizárólagos jog miatt nem fogjuk 9000 család existentiájáí; tönkre tenni, nem fogjuk a peres útra terelni a dolgot, melyen ha meg is nyerjük, az egész kerület lakosságának birtokviszonyait, családi életét kellene felforgatnunk. Én részemről — s azt hiszem, ez a helyes álláspont — épen azért, mert a szerződés mind a két fél kölcsönös megelégedésére vet véget azon állapotoknak, nem fogom ezen kölcsönös megelégedésnek útját vágni azért, hogy az államkincstár számára tisztán fiscális érdekből talán egy-két ezerrel többet kapjunk. A másik ellenvetés az, hogy a kincstár megkárosodik ha ilyen olcsó áron adja el a birtokokat. Hát én ezen szempontból is határozottan előnyösnek tartom, ha ma elintéztetik az ügy és a szerződések jóváhagyatnak, akármit constatálna a jogügyi bizottság a dolognak jogi er mészetére nézve; mert a kincstárra nézve meggy is, az olcsó árak mellett is határozottan előnyösnek kell tartanom a szerződést, daczára hogy a másik fél is belenyugszik és megelégszik vele. Bátor voltam röviden jelezni bevezető beszédem alkalmával is, de kénytelen vagyok a felhozattak után ismételni, hogy miért tartjuk előnyösnek. Azért, mert eddig az államuak évenként csak 84,000 frt haszonbérre van igénye, azonban ez a 84,000 frt is nagyon rendetlenül foly be s annak beszedése tömérdek alkalmatlansággal és költséggel jár; — azért, mert az eddigi alkudozások, a melyekre méltóztatnak hivatkozni és a melyeknél, a mint nem új felfedezés, a mint az indokolás is kifejtette, a kormány mindig 9 millióra becsülte az értéket, ele eddig számbavehető ajánlat illetékes közegektől nem volt több 2.100,000 írtnál. {Zaj halról.) Hát engedelmet kérek, mikor az ügy évek hosszú sora óta 20 — 30 év óta tárgyaltatik; mikor három kormány egymást felváltva a legnagyobb nyilvánossággal tárgyalta azt, ha akkor illetékes közegek részérői nem történik nagyobb ajánlat, hanem utólag, mikor az ügy már a ház elé tárgyalásra kerül, előáll egy ajánlattevő, a kinek sem megbízására, sem megbízóira nézve a háznak garantiája nem lehet: akkor azt hiszem, ez az ajánlat komolyan nem vehető, mert az illetőknek volt alkalnuk ajánlatukat komolyan érvényesíteni ott, a hol évek hosszú során át folvtak az alkudozások, a hol ennek az