Képviselőházi napló, 1881. VI. kötet • 1882. május 23–junius 10.
Ülésnapok - 1881-112
112. országos ülés májas 26. 1882. 109 esában. Igaz, hogy ugy van. Nem tudom, hogy jó szokás-e vagy nem jó szokás, nem vitatom, hogy ez a szokás, de a t. ministerelnök ur megengedi nekem azt a feltevést, hogy a cabinet tagjainak, a korona tanácsosainak valamivel valamikor még is csak el kell árulniok, hogy mit csinálnak ott, valahogyan, valamikor ennek csak ki keli sülni, (Igaz! Igaz! a szélső haloldalon) mert a ministerelnök urat, vagy akárkit, a ki a korona tanácsába hivatva van, csakugyan nem azért küldik oda, hogy tegyen ott, a mit akar, vagy a mit tehet, de arról teljes világ életében ugy elhallgasson, hogy se ellenzék, se többség soha abból meg ne tudjon, meg ne halljon egy szót se. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Valami nyomának — mondom — csak kell lenni, hogy a ministerelnök ur miként viseli magát erélyesen ott a korona tanácsában. Meg is van a nyoma, itt a bosnyák politikában. (Tetszés a szélső baloldalon.) Nem hiszem, hogy a ministerelnök ur erélyeskedett volna a mellett, hogy ez a politika ide vezessen; azt igazán nem hiszem, nem teszem fel róla, mert akkor még megvoltak balközépi múltjának, a nemzethez ragaszkodó múltjának traditiói és azok erősebbek voltak, semhogy ily politika mellett eréíyeskedett volna a korona tanácsában. Azt hát nem hiszem, de igenis hiszem azt, hogy abban a tanácsban, a mig ez a politika készült, szavát ellene soha föl nem emelte, (Ugy van! a szélső baloldalon) mert ha felemelte volna, ha átérezte volna, hogy minő veszély az, a mi ebből a nemzetre hárul — igaz, hogy azt mondja most, hogy nem veszély, hanem előny, majd felelek erre is — mondom, ha igazán átérezte volna és felemelte volna szavát a korona tanácsában, akkor nemcsak hogy fellépett volna ott e politika ellen, hanem, a mint nézete nem nyert volna meghallgatást, ott hagyta volna a korona tanácsát dicsőséggel. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Azt mondja Jókai t. képviselőtársam — mert a múltra vonatkozó leleplezéseknek, ugy látszik, divatjában vagyunk annyira, hogy felmegyünk egész Hollós Mátyásig és Kontig és a 30 nemes, ki Budára tart, most a hatvan delegátus Bécsnek tart (Derültség a szélső baloldalon) — azt mondja Jókai t. képviselő ur, hogy Ausztriának és Magyarországnak, ha mi nem vigyázunk, körülbelül ugyanazt a sorsot készítenék elő a keleten, a mit készítettek Törökországnak: előszűr egy kis helyi csetepaté, azután egy pár ember legyilkolása, egy pár falu felgyújtása, azután panaszkodás nagy adók, nagy terhek, a nemzetiség elnyomása miatt, azután diplomatiai jegyzékek, azután a porondra kikozása először Bosnyákországuak, azután Szerbiának, Bulgáriának és azután rárontanak, mint a törökre, a nagyobb hatalmak és csinálnak felette osztozkodást, mint Krisztus köntöse felett; körülbelül ezt tennék szintén Ausztriával a hatalmak, vagy legalább azt tenné a pánszláv liga. De ne menjen oly messze a t. képviselő ur és ne a jövőből vegye a példát arra, hogy mii fognának csinálni Ausztriával és Magyarországgal, hanem maradjunk meg saját hazánk történetének néhány szomorú lapján, megtaláljuk mi egész tiszta képét annak, a mi történt 1874-ben Törökországgal, mi nálunk magunknál. (Halljuk! a szélső baloldalon.) Emlékezzék vissza a negyvennyolczadiki eseményekre, (Igaz! Igaz! a szélső baloldalon) Magyarország ellen először csatasorba állították a szerbeket én románokat és a mikor a magyar csapatok a szerb és román lázadás közt szétütöttek és a mikor látták most a keleti politikát, akkor a magyar politikát intéző körök, hogy maguk a szerb és román mozgalmak nem elégségesek Magyarországot kifordítani a maga alkotmányából és erejéből, akkor a szerb és román mozgalom még tartván, Magyarország ellen csatatérbe hozták Horvátországot Jellasics vezérlete alatt. Midőn pedig a nemzet ennek is elíentállott és Jellasicsot kiverte az országból, jött az ausztriai sereg kilencz felől és jöttek ellene a szászok is, mit Wolf Károly ne felejtsen el. És mikor a nemzet ezeknek is becsülettel ellentállott, jöttek az oroszok. És ha az oroszokat is képes lett volna kiverni, már mozgósítva volt 30 ezer porosz, mely porosz Sziléziában az osztrák határhoz közel állott. Nagy szerencséiére a porosz világhatalomnak, hogy neki is nem kellett szégyenszemre ellenünk, kis nemzet elleti idejönni. Emlékezzék meg Jókai képviselő ur, hogy 1874. óta ugyanezt cselekedték a keleten. Először Bosznia, azután Szerbia, utána Bulgária és ezután az orosz. S mikor az ő támadása sem akart könnyedén sikerülni, gróf Andrássy pártját fogta az. oroszoknak, gonosz akaratú semlegességet tanúsított a törökkel szemben és jóakaratú semlegességet az oroszszal szemben. (Elénk helyeslés a szélső balon.) És elvégre a mi csapataink mentek Boszniába a török ellen. S legyen arról meggyőződve Jókai képviselő ur, mi sem szeretnők, hogy a mikor mi oda lent leszünk a föld alatt, felettünk a kozákok iódobogása zavarja meg a levegőt s poraink nyugalmát. Mi sem szeretnők ezt. De ha eljő az idő, a mikor majd az a liga, a melyről ábrándozik, szükségesnek látja megtámadni bennünket, szövetkezve bizonyos kezekkel, melyek nemcsak Moszkvában és Szentpétervárott vannak, hanem vannak közelebb a Lajtámul is; majd ha eljön az az idő, higyje meg a t. képviselő ur, hogy nem fog bekövetkezni az, hogy Tisza Kálmán az ellenzéken fog lenni és ellenezni fogja
