Képviselőházi napló, 1881. V. kötet • 1882. márczius 29–május 22.
Ülésnapok - 1881-108
364 108. ©rszá r ?e« ülés májn« 22. IRS'2. csak kövek családi hatalmam egységének épületéhez, a czél én vagyok c (Mozgás jobb felöl.) Én ezen indokból nem fogadom el a javaslatot, hanem pártolom Helfy és Eötvös barátaim külön véleményét. (Élénk helyeslés a szélső balról.) Hegedüs Sándor: T. ház! Ha valaki egy drámát néz és a bonyodalom tetőpontján azt mondja : ime ebből áll az egész, a darab folytonos bonyodalom, nem lesz ennek se vége, se kibontakozása, se megoldása : bizonyára minden kritikus azt fogja mondani, hogy várjuk be a végét. Elismerem, hogy az ellenzék pártszempontból elég ügyesen csoportosította az eseményeket, színezte azokat ki, saját felfogása szerint és nyújt oly perspectivát, a melyet mi sem fogadunk el; mert ha arról volna szó, hogy a boszniai politikában a status-quo maradjon a mint van, tartassák ott 70,000 ember minden évbeü, költessék oda 30—35 millió forint és ebből vonatnék le azon következtetés, melyet az ellenzék szónokai ily feltevésből elég plausibiliter levontak, hogy t. i. ennek eredménye pénzügyeinkre és alkotmányunkra a Iegvészesebb következményekkel jár: lehetetlen volna ennek igaz voltát kétségbe vonni. És ha a törvényjavaslat, a melyben egy bizonyos hitelre kéretik tőlünk fedezet, erre vonatkoznék és ha az ezen állapotnak megörökítésére, állandósítására és folytatására szolgálna, abban az esetben logice és helyesen járna el az ellenzék, ha ennek fentartásához és folytatásához nem nyújtana segédkezet. Azt hiszem t. ház, hogy ezzel az e párton levő tagokat sem lehet gyanúsítani és hogy ily feltevést a kormánynak sem lehet tulajdonítani. Ha kölcsönös tisztelettel viseltetünk egymásnak, ha nem is belátása, de legalább józan esze és hazafisága iránt: abban az esetben lehetetlen feltételezni és komolyan hinni azt, hogy itt az czéloztatik, a mit az imént voltam szerencsés előadni. És mégis t. ház, az ellenzéknek majdnem minden szónoka, felfogásában és következtetésében szóról szóra ezen módon okoskodik és így természetes, hogy nekünk, kik e felfogást nem osztjuk, kötelessé günk első sorban visszavinni a kérdést a maga természetes medrébe és visszaállítani a kérdést a magi alapjára, hogy az elfogulatlanul legyen megítélhető. Nem foghatom fel és el nem fogadhatom azon feltevést, hogy a jelenlegi status-quonak katoaai, pénzügyi, alkotmányjogi és administrativ szempontból való változatlan fentartása és folytatása czélja volna ezen hitelnek, illetőleg, hogy az mozdittatnék elő ezen hitelnek megszavazása által; mert, ha valakinek érdekében áll, hogy az az állapot ne csak ne állandósittassék, ne folyfattassék, ez épen azon pártnak érdekében áll, a mely a megszállás politikáját megszavazta és feltartotta; és havaiamely párt részéről erkölcsi kötelesség — hogy ne mondjam önérdek — a mely sugallja, hogy a bonyodalom megoldása és az abból való kivezetése minélelébb megtétessék és megtaláltassák, az épen azon pártnak kötelesség és önérdeke, a melyhez tartozni szerencsém van. Mert méltóztassék meggyőződve lenni, hogy annyi belátás és számítási képesség benünk is van, hogy ez ország helyzetét ismerve, belássuk, hogy oly terheket és bonyodalmakat és oly katonai erőfeszítéseket, a milyenek az idén kívántattak tőlünk, hosszabb ideig nem szavazhatjuk meg, nem folytathatjuk. És ha feltételezni kegyesek legalább annyi belátást és számadási képességet bennünk: akkor méltóztassanak megengedni, hogy a következmény ránk nézve az, hogy első sorban rajtunk áll a kötelesség súlya és egyszersmind az érdek, hogy ennek mielőbb vége vettessék. És ha a hitel, melyről most szó van, oly ezélból kéretnék, hogy ezen változás ne történjék, azon esetben épen ezen párt érdekében azt megtagadnék. Sőt tovább megyek, ha a magasabb szempontból leszállok kevésbbé magas szempontra és azt mondom, tisztán, kizárólag a haza soha se el nem téveszthető érdekén kívül pártszempontból is érdekünkben állana, hiszen nincs semmi, a mi annyi Ösztönt és annyi ingert adjon az ellenzéki izgatásra, sőt tovább megyek, gyanúsításra, mint ez a kérdés. És tovább megyek: hivatkozom e tekintetben egy igen illetékes ellenzéki vezérférfiura, gr. Apponyira, a ki midőn a vámügyi kérdésben tartott beszédje megrendíté híveiben a benne való bizalmat . . . (Zaj és ellenmondás a balközépen.Felki Utasok: Nem igaz! Vonja vissza!) Ez az én felfogásom, ha visszautasítják, szívesen veszem, de annak kifejezést adni kötelességem, mert gróf Apponyi egy nyílt levélben — erre szabad hivatkoznom — azzal vigasztalta híveit, hogy ha egyben-másban eltérünk és különösen e kérdésben, hova mennék, mit keresnék másutt, itt van az én helyem. Ha tehát gróf Apponyi saját pártjára nézve az összekötő legbiztosabb kapcsot a boszniai kérdésben találta fel, mint azt elismerte nyilt levelében, abban az esetben neki, ki állásánál fogva és pártérdekénél fogva minden más ellenzékkel szembenállítva, azoknak gyengítésére kell törekednie, igen természetesen, arra kell törekednie, hogy ezen kérdés lehetőleg redukáltassák. A kérdés tehát igénytelen felfogásom szerint az, hogy a törvényjavaslatban kért fedezet összefüggésben van-e azokkal a kérdésekkel, melyeket itt felhoztak? És én azt hiszem, hogy minden túlzás és nagyítás nélkül azt mondhatom erre, hogy nem. Igaz, hogy ebben az esetben arra a kérdésre kell megfelelnem: akarom-e az azonnal
