Képviselőházi napló, 1881. V. kötet • 1882. márczius 29–május 22.

Ülésnapok - 1881-108

108. országos ülés május 22. 1882. 357 meg az arany korszakot. Ezt három vezényszó alatt tehetjük meg: menjünk ki Boszniából, rendezzük pénzügyeinket és állítsuk ketyre ^Magyarország önállóságát és függetlenségét. (Elénk helyeslés a szélső baloldalon.) Miután engem ezen vezérelvek késztettek a jelen vitában részt venni, ezekből kiindulva, kérve kérem a t. házat, méltóztassék Eötvös Károly t. képviselőtársam kisebbségi véleményét elfogadni. (Elénk helyeslés a szélső

1 baloldalon.) Wolff Károly: Elferdített szavaim helyreigazítására kérek szót. Nem azt mondtam, hogy a szászok oláhokká akarnak válni. Az ellenkezőt mondtam. Es hivatkozom a t. ház tanúságára. Határozottan kijelentettem, hogy nem kívánom, hogy ezen veszély beálljon. Azt mondtam, hogy attól félek, hogy épen a mostani magyar belügyi politika arra vezet, hogy azon dako-román birodalom keletkezzék és hogy épen ezen politika 14 év óta a szászokat folyvást gyengíti és hogy minden [gyengítésnek és minden magyarosítás! törekvésnek az eredménye az, hogy a szászok könnyebben oláhosodDak. A szászok nem akarnak sem oláhokká, sem magyarokká válni, hanem akarnak németek maradni és pedig Magyarország német ajkú állampolgárai. Éber Nándor : T. ház! Nem követhetem az előttem szólott t. képviselő urat történelmi fejtegetéseiben, mert ugy hiszem, hogy nagyon messze vezetne ha e kérdést taglalnám; de ennek daczára is van egy megjegyzésem. Vájjon nem tünt-e fel a t. képviselő urnak, hogy az egész történelmi vázlaton, melyet nekünk előadott, egy irány vonul keresztül, mint vezérirány és ez az, hogy bármiesoda fejedelmek és conjuncturák voltak, a bosnyákok mindig nyugtalankodtak. Lehet-e ebből azt a következtetést vonni, hogy mi, kik legközelebb állunk ezen nyugtalan nemzethez, azt egészen magára hagyjuk ; azt a t. ház megbirálására hagyom. A mi a másik kérdést, t. i. a közjogi kérdést illeti, a mely fősúlyát képezi a képviselő ur érvelésének, őszintén megvallom, ha a közjogi kérdést nem akarjuk ismét egész terjedelmében taglalni, felette nehéz lenne őt követni. Mi oly ellenkező állásponton vagyunk — ő a kiegyezést a legnagyobb szerencsétlenségnek tartja az államra nézve, én az ellenkezőt — hogy két annyira távol levőnek, ugy hiszem, egymással vitázni nem lehet. Ezért a t. ház engedelmével áttérek magára a kérdésre. Midőn egy követett politika erisisen megy át — mint jelenleg a bosnyák politika — felette nehéz azok helyzete, kik ezen politikát védelmezték és védelmezik. Ennek daczára én mégis azt hiszem, hogy minden argumentum nélkül nem vagyunk. (Halljuk!) Az egész vita úgyszólván két jelszóban összpontosul. Az egyik a competentia, a másik a kivonulás, vagy a mint a t. mérsékelt ellenzék határozati javaslata azt nevezi: a kibontakozás, a kibouyolódás. A mi a eompetentiát illeti, én kénytelen vagyok bevallani, hogy nekem e tekintetben némileg eltérő eretnek nézeteim vannak. Én nem hiszem ugyanis, hogy a politikai, az állami, de főleg az alkotmányos életben a különféle tényezőknek hatáskörét ugy meg lehessen szabni, hogy ez iránt soha kétség ne legyen. De azt sem hiszem, hogy ez czélszerü lenne, mert véleményem szerint, ez csak alákötné az állami organismus egész életét. Még a legegyszerűbb gépnél is azt látjuk, hogy a kerekeknek egy bizonyos distantiában kell knniök, mert különben a gépezet megakad, mennyivel inkább szükséges ez egy élő orgíinismusban, a mely csak akkor élhet meg, ha magát folytonosan a létező viszonyokhoz alkalmazza. De ha mégis megtennők, meg vagyok győződve, hogy az élet még túltenne ily határokon és hogy ezen határozatok gyakorlatilag igen kevés eredménynyel bírnának. De ez esetben hát valóban átléptük-e ezen eompetentiát? Én azt hiszem, hogy nem. Az 1880 : VI. t.-czikkre fektettetik e tekintetben a fó'súly, mert ez speciális dispositiókat tartalmaz Boszniára nézve. En azt hiszem, hogy még ez értelemben is nem engedhetjük meg, hogy bármily speciális törvény ellentétbe jöjjön egy általános alaptörvénynyel, mint a milyen az 1867 : XH. t.-cz. és én azt hiszem, hogy annak egész intentióját meg nem változtathatja. Az 1867 : XII. t.-czikknek egész intentiója mi volt? Azon nehézségen segíteni, mely két államnak bizonyos közös ezélokra való együttműködésében létezik. Tartani lehetett ugyan attól, hogy az ily közösügyekre véleménykülönbség támad a két törvényhozás közt. Egy módozat kerestetett tehát ezen lehető különbségeknek elhárítására. Es ez véleményem szerint a delegátió intézményének a veleje. Most teg}

r

ük fel, hogy mi ezen competentia kérdésében a parlament illetőségét határozzuk el, mi lehetne a következés? Nem mondom ezen esetben, mert nemcsak ez esetről, de praecedensekről méltóztatott szólani és ezen praecedenseket szemelőtt tartom én is. Megengedem, hogy a mostani pillanatban ezen összeg megszavaztatott volna ép ugy a törvényhozás által, a mint megszavaztatott a delegátió által; de fel lehet-e azt tenni, hogy ez minden esetben ugyanaz lenne, tehát praecedenst megállapítani e tekintetben véleményem szerint talán veszedelmes lenne. Ezt ugy hiszem, leginkább a különféle munkák és erődítéseknek a természetében lehet látni. Szilágyi Dezső képviselő ur